Cikkek
 

PÁRTÉLET

A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG 89. ÉVFORDULÓJA

„Azért, mert ma itt a helyünk!” – a vörös zászlóval érkező munkáspártiaktól ezt a választ kapta egy értetlenkedő asszonyka a kérdésére, hogy ugyan mit keresnek az újpesti Partizánemlékműnél ebben a csúf időben. A hideg valóban a zsigerekig hatolt, ennek ellenére majd kétszázan gyűltek össze múlt pénteken megemlékezni a Tanácsköztársaság kikiáltásának 89. évfordulójáról.
A munkásmozgalmi dalok a környező házakban is az ablakokhoz csalogatták a lakókat.
A megemlékezés hangulatát korabeli idézetek adták meg, Balogh Emese és Fogarasi Zsuzsa előadásban hitelesen hangzott el a Forradalmi Kormányzótanács legendás „Mindenkihez!” felhívása, Lenin 1919. március 23-án érkezett távirata. Székely Péter, nagy-budapesti elnök beszédében a Tanácsköztársaság történéseit idézte fel, Szabó Tamás, a Baloldali Front -Kommunista Ifjúsági Szövetség vezetője a dicsőséges 133 nap mának szóló tanulságait összegezte. A megemlékezés érdekes színfolt ja volt, amikor a Megyeri úti stadion felé – az Újpest- Kispest rangadóra – vonuló futball-drukkerek észrevették a munkáspárti rendezvényt. A szurkolók a vörös zászlókra először harsány „Vesszen Gyurcsány!” kiáltásokkal reagáltak, majd miután valaki megjegyezte, hogy ezek „nem azok a kommunisták, ezek tényleg kommunisták”, a skandálás szinte azonnal abbamaradt.

img1.gif
 

A VÖRÖS KATONA TÍZPARANCSA

1. Védd meg a proletáruralmat, mely kivezetett téged a grófok, a bankárok, a gyárosok és a tábornokok elnyomásából, a rabszolgaság földjéről!

2. Ne legyenek idegen eszményeid, és ne emelj magadnak bálványt! A vörös Magyarországért harcolj szüntelen, hogy minél erősebb és tökéletesebb legyen az!

3. Tiszteld a Tanácsköztársaságot, és tel-jesítsd a parancsait! A Tanácsköztár-saság érted dolgozik, te érte harcolsz.

4. Ne csüggedj! Amely napon erőt vesz rajtad a csüggedés, erőre kapnak régi elnyomóid.

5. Ne bontsd meg a rendet! Ha kilépsz a sorból, egy vízcsepp vagy: két ujjával szétmorzsol az ellenséged. Ha együtt maradsz a bajtársaiddal: ti vagytok a győzelmes tenger, mely a régi világot elnyeli és újat hoz.

6. Tarts fegyelmet!

7. Ne feledd el, hogy körül vagy véve ellenséggel: az országban benn és kívül a határokon. Erős lábbal kell menetelned, erős marokkal a fegyvert megmarkolnod, hogy kihulljon az ellenfél kezéből a kard, s a régi országhatárok leomoljanak.

8. Ne tűrd a bujtogatót soraidban, mert az ellenség nyelvén beszél!

9. Ne tűrd meg soraidban a rendbontókat, a provokátorokat!

10. Ne vedd el a gazdagnak házát, ökrét, földjét, ékszerét! Bízd ezt a Tanácsköztársaságra. Csakis így lehet minden a tied és testvéreidé, a munkásé s a földmíves-szegényé.

„A kapitalista azt mondta: Fiam, gyűjtsd, a tőkét. Ha pénzed van, mindened van.. Pénzen vehetsz kényelmet, élelmet, szerelmet. Pénzed pótolja az észt, erőt, munkát. Gyűjts pénzt, mert lehetsz undok, gonosz és förtelmes: a pénzedért jobb lennél a Jézusnál, bölcsebb Salamonnál és szebb Apollónál. Végy magadhoz pénzt, pénzt, pénzt.
  A kommunista azt mondja: Fiam, gyűjts tőkét. Ha szeretet vesz körül, nem kell félned az élettől. Ha erős szövetségben élsz embertársaiddal, akkor mindazoknak az ereje, akivel társulsz, a tied is. Ha az egész emberi közösség veszi föl a materiális potenciát, akkor te fölszabadulsz és emberséged belső tartalmát boldogan kiélheted. Ha művész vagy, nem kell emberi hiúságok előtt megnyomorodnod; ha tudós vagy, nem kell a kenyérharc sekélyességében vergődnöd; ha munkás vagy, nem kell a kizsákmányolás gépészévé válnod. ... Gyűjts hát igazi kincseket, akkumuláld fel magadban hivatásod legdúsabb értékeit. Légy sugár, amely az emberiség örök napjából tisztán szökell elő, hogy a végtelenség felé lője ki az emberiség örök sorsának büszke vonalát.”

(Móricz Zsigmond,
1919. április 4., Pesti Futár)