DEBRECEN:
ORBÁN
UTÁN
THÜRMER
Orbán
Viktor Fidesz-elnök
után
a Mun-káspárt
elnökét,
Thürmer
Gyulát
hívták
meg magukhoz
a Debreceni
Egyetem
politológus
hallgatói.
A
felsőoktatás
sorsa érdekelte
őket, na
és
természetesen
az, hogy
egyáltalán
mit jelent
ma baloldalinak
lenni. A
több
évfolyamról
érkezett
hallgatók
az első
perctől
kezdve nyitottak
voltak a
pártelnök
szavaira,
bár
Thürmer
figyelmeztette
őket: lehet,
hogy a mi
szóhasználatunk
és
fogalomrendszerünk
furcsa,
sőt eretnek
számukra,
talán
helyenként
nem is értik.
Mint később
kiderült,
nagyon is
értették.
Hallatlan,
hogy az
osztrákok
mit meg
nem engednek
maguknak!
- kezdte
Thürmer.
A polgári
Bécs
kellős közepén,
az exkluzív
könyvesbolt
kirakatában
Marxot,
sőt a most
160 esztendős
Kommunista
Kiáltványt
reklámozzák.
A diákok
derülten
vették
az ironikus
megjegyzést.
Marx burzsoáról
és
proletárról
beszél.
A különbség
kettőjük
között
nem az,
hogy az
egyik jó,
a másik
meg rossz.
A különbség
az, hogy
az egyiknek
van tőkéje,
a másiknak
meg nincs.
E nélkül
ma sem érthetjük
meg a baloldaliságot
– folytatta
a pártelnök.
És
jöttek
az aktuális
példák.
Luxusadó
vagy ingatlanadó?
A Hankooknak
adjunk 20
milliárdot
vagy a magyar
egyetemek
fejlesztésére?
Az
előadás
élvezetes
párbeszéddé
alakult.
Kiderült,
hogy a fiatalok
olvasottak,
ismerik
a Munkáspárt
honlapját,
a történetével
is tisztában
vannak.
Tájékozottak
a dél-amerikai
baloldali
mozgalmakban,
ami nem
általános
jelenség.
Utólag
tudtuk meg,
hogy 40-50
politológus
hallgatóból,
akik végighallgatták
Thürmer
Gyulát,
majdnem
húszan
részt
vettek a
Baloldali
Front későbbi
filmvetítésén.
Kiss Ferenc,
a Baloldali
Front debreceni
vezetője
maga is
politológus
hallgató.
Baloldali
nézeteit
ismerik
a diáktársak,
s tisztelik
is. Manapság
kiállni
valamiért,
ami nem
trendi,
bátor
magatartás,
és
ezt becsülik.
Ő vetette
fel társainak,
hogy miért
ne hívhatnák
meg Thürmer
Gyulát,
ha meghívták
Orbán
Viktort?
Tényleg,
miért
ne? Utóirat:
a jó
fiatalokhoz
jó
idősebbek
is kellenek.
Olyanok,
akik rátalálnak
a baloldali
fiatalokra,
és
sok türelemmel,
sok tapintattal
egyengetik
nem könnyű
útjukat
a Munkáspárt
felé.
Edelényiné
Nagy Mária,
megyei elnök
ilyen felnőtt
politikus.
JÖNNEK
A FIATALOK
DUNAÚJVÁROSBAN
A
dunaújvárosi
munkáspárti
szervezet
– ha szabad
ezt mondani
– halmozottan
hátrányos
helyzetben
van. Nem
könnyű
egy „volt
szocialista
városban”
dolgozni,
ahol a nyugdíjas
szavazók
rendre győzelemhez
juttatják
a szocialistákat.
Nem könnyű
megmagyarázni
és
elfogadtatni
az emberekkel,
hogy Gyurcsány
MSZP-je
nem Kádár
örököse,
hanem közönséges
tőkés
párt.
A dunaújvárosi
kommunisták
helyzetét
nehezíti
az is, hogy
a helyi
pártszervezetet
éveken
át
öregurak
kis csapata
uralta.
Napnál
világosabb
volt, hogy
az MSZP
szekerét
tolják,
mégsem
volt ereje
leváltani
őket sem
a helyi
kommunista
közösségnek,
sem a megyei
elnökségnek.
Nem kell
csodálkozni
azon, hogy
Dunaújváros
lett a Vajnai-Fratanolo-féle
szakadárpárt
központja
a megyében.
Az igazi
kommunisták
kis csapata
Tőke László
KB-képviselő
aktív
részvételével
e nehéz
örökséggel
néz
most szembe.
„Mi sem
vagyunk
rosszabbak,
mint az
öregurak,
mi is itt
nőttünk
fel, képesek
vagyunk
a pártot
újjászervezni”
– mondták
ki döntésüket.
Szót
tett követett,
s az elmúlt
időszakban
megszervezték
az új
munkáspárti
csapatot.
Tőke László
a fiát
is ebben
a szellemben
nevelte.
Ez
és
a Baloldali
Front tábora
meghozta
az eredményt:
a fiúból
a Front
helyi vezetője
lett, és
a Munkáspártba
is belépett.
A fiatal
pedig hozta
fiatal társait,
és
a dunaújvárosi
pártszervezet
jogosan
lehet büszke
pártépítési
munkájára.
A múlt
héten
ide látogatott
Thürmer
Gyula, aki
a városi
KB-képviselőt
bemutatta
dr. Kálmán
András
MSZP-s polgármesternek.
Együtt
keresték
fel a városi
televíziót
és
hírlapot.
Ezúttal
sem maradt
el a piaci
látogatás.
„Annyian
hívtak
meg a kocsmában
egy fröccsre,
hogy ha
elfogadom,
Húsvétig
kitartott
volna” –
újságolta
Thürmer
Gyula az
alapszervezet
ünnepi
ülésén,
ahol az
új
párttagoknak
átadta
a tagkönyvet.
Megérte
a munka,
de még
sok a teendőnk!
- összegezte
a pártelnök
Espár
István
megyei elnöknek,
aki az esemény
egyik főszervezője
volt.
TŐKE
LÁSZLÓ
|