AHOL
NINCSENEK
RÉSZEG
EMBEREK
Baranya
megyei szervezetünk
tagjai korukat
meghazudtoló
lelkesedéssel
és
lendülettel
végzik
munkájukat.
Itt sem
könnyebb
a helyzet,
mint másutt
az országban,
de a munka
mégis
másként
megy. Szinte
minden párttag
előfizet
A Szabadságra,
nagy részük
az Ezres
Klubnak
is tagja.
A választókerületek
többségében
van KB-képviselő,
igaz még
a kezdeti
stádiumban,
és
még
nagyon sokat
kell dolgozni,
de van.
A
baranyaiak
titka valószínűleg
abban rejlik,
hogy ezt
a szervezetet
gyakorlatilag
teljesen
szétverte
az egykori
pártellenzék.
Az MSZP
és
az ellenzékiek
között
éppen
Pécs
városában
volt a legszorosabb
a kapcsolat,
és
ennek meg
is volt
a következménye.
A baranyai
kommunisták
azonban
nem adták
fel. Gelb
Zoltán
megyei elnök
irányításával
újjászervezték
a csapatot.
A baranyai
elnököt
a kongresszuson
a Front
Felügyelő
Bizottságának
elnökévé
is megválasztották.
Örömteli,
hogy megjelentek
a fiatalok
is. Hitre
János
ifjú
vasutas
vezetésével
nemrégiben
megalakult
a Baloldali
Front megyei
szervezete
is. Thürmer
Gyula ezúttal
Siklós
és
Harkány
környékére
látogatott
el, felkereste
az Ormánság
néhány
települését
is. A Központi
Bizottság
képviselője
ebben a
térségben
Mészáros
Csaba 29
éves
munkás,
aki szintén
részt
vett az
eseményen.
A munkáspárti
csapatot
Bédy
István
polgármester
kalauzolta
végig
Harkányban.
A fürdőben
sokan felismerték
a Munkáspárt
elnökét,
kérdezősködtek
a párt
véleményéről
a mai politikai
helyzettel
és
az aktuális
eseményekkel
kapcsolatban.
THÜRMER
GYULA BÉDY
ISTVÁN
POLGÁRMESTERREL
ÉS
GELB ZOLTÁNNAL
HARKÁNYBAN
Sellyén
Nagy István
polgármester
fogadta
a párt
elnökét.
Elmondta,
az Ormánságban
15 ezer
ember él,
s a munkanélküliség
65 százalékos.
Itt nincsenek
részeg
emberek,
már
csak azért
sem, mert
kenyérre
is alig,
vagy csak
egy féldecire
telik, attól
meg nem
lehet berúgni.
A szegénység
a kapitalizmus
következménye
– összegezte
a vendéglátó
is, a vendég
is.
KUBAI
VENDÉGEK
A NŐTAGOZATNÁL
A
KUBAI VENDÉG
KITÖRŐ
ÖRÖMMEL
FOGADTA
AZ AJÁNDÉKOKAT,
SERFŐZŐ
GYULÁNÉ
VERA – JOBBRÓL
A MÁSODIK
- GYÜMÖLCSTORTÁJÁNAK
MÉG
A RECEPTJÉT
IS ELKÉRTE
Öt
év
után
találkoztak
újra
a Munkáspárt
Nőtagozatának
és
a kubai
Nőszövetség
képviselői,
így
volt bőven
mit megbeszélni.
Carolina
Amador Pérez
és
Soraya E.
Álvarez
Núnez
nagykövet
asszony
kíváncsi
volt az
elmúlt
évek
magyar tapasztalataira,
a sikerekre
és
problémákra
egyaránt.
Csikány
Józsefné,
a Nőtagozat
elnöke
nem kertelt:
egyre nehezebb
az élet
Magyarországon.
Magas a
családok
rezsiköltsége
és
sok az otthonát
vesztett,
hajléktalan
ember, akik
közül
csak nagyon
kevesen
tudnak kiemelkedni
a nyomorból,
és
menthetetlenül
a társadalom
perifériájára
szorulnak.
Soha nem
látott
mértékű
munkanélküliség
van hazánkban,
s nem csak
az iskolázatlanok
körében.
Kubában
mindenkinek
van munkahelye
– hangsúlyozta
a havannai
vendég.
A kormány
fontos feladatnak
tekinti,
hogy mindenki
tanuljon,
legyen valamilyen
szakma a
kezükben.
Természetesen
ingyenes
a tankönyv
és
az iskola.
Igyekeznek
összegyűjteni
a volt szocialista
országok
tapasztalatait
annak érdekében,
hogy szemléltetni
tudják
a társadalmi
különbséget
a szocializmus
és
a kapitalizmus
között,
valamint
vitaindító
fórumokat
szerveznek
a kettő
ellentétének
bemutatására.
Núnez
nagykövet
asszony
kérte,
hogy a munkáspárti
asszonyok
tolmácsolják
Thürmer
Gyula elvtársnak,
és
az elnökség
minden tagjának,
hogy nagyon
örültek,
hogy perükben
a bíróság
felmentette
a párt
vezetését.
Búcsúzóul
a vendégek
gratuláltak
a Munkáspárt
nehéz
anyagi körülmények
között
is kiemelkedő
harcához,
s sok sikert,
kitartást
kívántak
a további
munkához.
|