Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

ELADÓ EGY ÁLLAM

Együttérzek Gyurcsány miniszterelnökkel. De tényleg, gondolj csak bele! Egy ember, aki minden haverjának ígért valamit a közös vagyonból, most éjjelente álmatlanul forgolódik, mert már nincs mit eladni. Mi lesz ennek a vége? A laktanyákat már régen nem katonák őrzik, hanem civil őrzővédők. A rendőrséget dettó. A múzeumokban, a kórházakban, a minisztériumokban a takarítástól kezdve az étkeztetésig minden magánkézben van.
  Most kitalálták, hogy az utakon a sebességmérést is magánkézbe adják. A szocializmusban úgy mondtuk, hogy gebinbe. De nem csak a sebességmérést, állítólag mindjárt a büntetést is. A magáncég szépen beszedi a pénzt, aztán risztelnek a rendőrökkel.
  Ez is kevés azonban. Van néhány ötletem. Ingyen! Például privatizálni lehetne a Lánchídat. Az Internet korában igazán nem kötelező fizikailag is átmenni a hídon, vagy ha átmész, fizess érte. Középkori királyaink példája nyomán a pénzverést is lehetne legalább részben privatizálni. Bár ezzel sietni kell, mert jön az euró, s azt az mégsem lehet stikában csinálni. Nyugodtan adjuk oda az igazságszolgáltatást is, kezdetben legalább néhány megyében a kormányzó párt helyi embereinek. Rögtön kevesebb bíró, ügyész, irodaszolga kell.
  Mit számít az, hogy a büntetés klasszikusan állami feladat, sőt állami monopólium? Kicsire nem adunk! Mindenesetre egy magáncégtől rendeljünk egy táblát: eladó egy állam.  Csere is érdekel.

MÁTYÁS KIRÁLY

Hiányérzetem van. Az utcákon keresem Mátyás király képeit. Nincs. Este a televízió műsorában keresek valamilyen Mátyásról szóló filmet. Nincs. A könyvesboltokban friss könyveket keresek királyunkról, vagy legalább is Mátyás-meséket új kiadásban. Nincs. Hallgatnék reneszánsz zenét Mátyás udvarából. Nincs. A végén beérném egy kis Kinizsi Pállal is, csokiból. Az sincs.
  Pedig januárban volt 550 éve annak, hogy Mátyást királlyá kiáltották a Duna jegén. Nem mondom, a kormány hirdetett egy gyengécske Reneszánsz Évet. De itt nem a reneszánsz a lényeg, hanem Mátyás. Szent Istvánt akármilyen igyekezettel sem lehet modern politikusként eladni, s mondjuk Istvános pólókat árulni. De Mátyással menne! Miért nem vagyunk büszkék Mátyásra? Miért nem ünnepeljük? Miért nem állítjuk példaként a mai nemzedékek elé? Talán azért, mert a törököket verte az oroszok helyett? Vagy talán az EU-csatlakozás után szégyen arra gondolni, hogy Mátyás Bécset is elfoglalta? Ausztriában Mozartnak kultusza van. A komolyzenei koncerttől a Mozart-Kugelnek nevezett édességig mindent, mindig, mindenütt megkaphatsz. Prágában Franz Kafkától mozdulni se tudsz, pedig még csak nem is csehül írt. Párizsban öt eurótól kezdve vehetsz Napóleon-szobrot. De van negyvenezerért is ínyenceknek. Miért nem vagyunk büszkék saját múltunkra?

POSTALÁDA-DEMOKRÁCIA

A demokrácia, ha van ilyen, azt jelenti, hogy bennünket is meghallgatnak, sőt komolyan vesznek. Nos, nézzük az aktuális hírt!
  A Magyar Posta lecseréli a postaládákat. A Főpostás nevében egy alpostás-szóvivő elmondja, hogy erre nagyon-nagyon nyomós okaik vannak. Először is, a régibe nem fér bele egy nagy boríték. Nem tudom, de szerintem az emberek abszolút többsége nem küld egymásnak bazi nagy borítékokat, vagy ha igen, elviszi a postára. Másodszor, a mozgássérültek nem érik fel. Okos! De mi lenne, ha a ládát lejjebb szerelnék? Harmadszor, mert ezt írja elő az EU.  Úgy tudom, Anglia is EU-tag.
A postaláda mégis olyan, mint Viktória királynő idején.
  A magyar hagyományos piros postaláda szép. Megszoktuk mi is, megszokták a külföldiek is. Életünk része. A civilszervezetek tiltakoznak a csere ellen, mondván, hogy az új szemétládának is ronda. Az úr azonban a Főpostás, meg a még fő-főbb postás. Nekik a demokrácia annyi, hogy nagy ívben tesznek arra, amit az emberek mondanak.

PIGMEUSOK A TAVASZI FESZTIVÁLON

Azon kaptam magam, hogy dicsérni kezdtem a főpolgármestert. Tényleg derék dolog volt a főútvonalakra szürke oszlopokat rakni piros, lebegő, zászlócskaszerű nemtudommicsodával. Gondoltam, hogy ez a valami nagyon is praktikusan jelzi, hogy itt nem lehet parkolni, vagy nem lehet átmenni az úton, vagy itt nem szabad a kutyának pisilnie. Szóval valamit jelez.
  Szerencsére kioldódott a cipőfűzőm. Lehajoltam és megvilágosodtam. Az izé a Budapesti Tavaszi Fesztivált reklámozza cirka húsz centire a földtől. Néhány ismerősöm, akik teljes szellemi sötétségben élnek, és kis agyukkal már a Horváth Ágnes-féle kórházi széfeket sem tudták feldolgozni, most is valami liberális komiszságot vélnek felfedezni. Például olyat, hogy a senkinek sem kellő izék egy SZDSZ-közeli cég bevételét gyarapítják. Szerintem, nem kell mindenben a rosszat látni. Lehet, hogy egy népesebb pigmeus delegációt várunk Budapestre, és kifejezetten udvariatlan lenne pigmeus barátainktól azt várni, hogy két méter magasban keressék a reklámot.

THÜRMER GYULA