Cikkek
 

 

 

PÁRTÉLET

 

 

TAGÉRTEKEZLET BUDAPESTEN

img4.gif
A pártértekezlet pontosabb és jobb munkát követelt

Fegyelmezettebb munka, fegyelmezettebb tagdíjfizetés, legalább kétszáz új Szabadság előfizető, és az ifjúsági szervezet hatékony segítése – a Munkáspárt múlt szombati Nagy-Budapesti tagsági értekezlete ezeket a célokat tűzte ki maga elé. Az aktíván kritikusan értékelték az elmúlt egy évet, a tavaly februári pártaktíva vállalásaiból kevés teljesült. 

Több mint kétszáz budapesti és pest-megyei párttag jött el a múlt szombati aktívára. A Baross utcai pártközpontban így a nagytermet kellett kinyitni, de ezért már több tízezer forintot kellett fizetnie a Munkáspártnak. Nem véletlen, hogy Székely Péter Nagy-Budapesti elnök beszámolójának is meghatározó része a tagdíjfizetésről és az Ezres klub eredményeiről szólt. „El kell mondani, hogy komoly hiányosságok vannak a tagdíjfizetésekben. Még mindig vannak ötven, száz vagy kétszáz forintos havi tagdíjak. A 22. Kongresszuson elfogadott szervezeti szabályzat szerint viszont mindenkinek a jövedelme fél illetve egy százalékát kell tagdíjként befizetnie” – jelentette ki Székely Péter, aki szerint az idei év egyik legfontosabb feladata a fegyelmezettebb és pontosabb tagdíjfizetés megszervezése lesz. Új életet kell lehelni az Ezres Klubba is, a 2007-es év eredményei lehangolóak. A Szabadság esetében már jobb a helyzet, noha az 540-550 előfizetői létszámot továbbra sem sikerült meghaladni. Az idei év egyik legfontosabb feladata tehát az új előfizetők, elsősorban párton kívüliek toborzása lesz.

Szervezettebb munkára van szükség több régióban is, a pozitív példák, Csepel vagy Ferencváros mellett vannak tökéletesen működésképtelen régiók is. „Komoly változásokra van szükség a Budapesti 1-es régióban Óbudán, a 2-es régió­ban a Hegyvidéken, a 4-es régióban Újpesten és Újpalotán” – mondta a nagy-budapesti elnök. Pest megyében a 4-es régiót leszámítva még rosszabb a helyzet.

Nem sikerült megszervezni a tényle­ges pártoktatást, s a KB-megbízottak többsé­ge sem kapcsolódott be hatékonyan vá­­lasz­tó­­körzete életébe. „A Nagy-Budapesti Elnökség elit csapatát jelenthetik a KB-képviselők. Ma azonban ettől messze vagyunk. A KB-képviselők többsége nem érti a feladatát, és semmit sem csinál. Az elnökség feladata, hogy mindenkivel külön-külön beszéljen, szervezze a munkájukat. Aki nem akar, vagy nem tud dolgozni, ott új embereket kell találni” – határozta meg a feladatot már a beszámoló vitájában a Munkáspárt elnöke.

Még nem elég

„Nem elég megborzongni, de lelkesedni kell! Nem elég fellobogni, de mindig égni kell!  És nem elég csak égni: fagyot is bírni kell!” Váci Mihály gondolatait Fogarasi Zsuzsa nagy átéléssel tolmácsolta a pártértekezlet megnyitása után. A költő szava akár az aktíva mottójának is tekinthetőek: „De tenni, tenni kell: a jószándék kevés!”

Thürmer Gyula szerint a kerületi-regionális szervezeteknek meg kell maradniuk, ezek képezzék a hátteret. „Itt számítsunk idős elvtársainkra, és itt komolyan számítsunk rájuk” – mondta a pártelnök. A tagdíj, az Ezres Klub, A Szabadság előfizetése ma forradalmi feladat. Aki ennek becsülettel eleget tesz, tisztességes kommunista és a pártnak tesz óriási szolgálatot. A politikai harc fő eszköze azonban ne a kerületi-regionális szervezet legyen, hanem a párt aktív része, a budapesti gárda.

A párt aktív részét, a mozgatható 200-300 emberünket közös budapesti erőként kezeljük. A gárda tagjaival kell megszerveznünk az április 4-i ünnepséget, május elsejét, a Kádár ünnepséget. A gárda tagjaival kell a népszavazási aláírásgyűjtéseket megoldani. Őket kell felkészíteni arra, hogy a kopogtatócédulák gyűjtését megszervezzék, sőt, hogy összegyűjtsék. A munka irányítása és szervezése a Nagy-Budapesti elnökség feladata. Az elnökség nem koordinációs bizottság, amely kényelmesen koordinálja a jól működő kerületek munkáját. Az elnökség harci vezérkar, forradalmi köz­pont. Tanítania, felkészítenie, szerveznie kell az aktív párttagságot. A budapesti Elnökségnek tudnia kell: ha ők nem szervezik a pártot, senki nem szervezi helyettük.

Budapesten erős Front-szervezetre van szükség, önálló fővárosi Front-vezetéssel. Ennek elősegítése is a Nagy-Budapesti Elnökség feladata.

A párt Központi Bizottsága, elnöksége bizalommal van a Nagy-Budapesti Elnökség iránt. De nem lehetünk elnézőek, ha mulasztásokat, lassúságot, tehetetlenséget tapasztalunk – szögezte le Thürmer Gyula.

Az aktíván az összes régió képviselője felszólalt, beszámolva az elvégzett feladatokról, javaslatokat téve a jövőbeli hatékonyabb munkára. A pártértekezlet erről határozatot fogadott el, s kiállt a fővárosi tömegközlekedés szétverése ellen is. A Nagy-Budapesti Elnökség egy fővel bővült, Búza Róbert 31 éves nagykátai munkást egyhangúlag választotta meg az aktíva.

A Munkáspárt Nagy-budapesti Pártértekezletének határozata

1.      Mi, a Munkáspárt Nagy-Budapesti Pártértekezletének résztvevői aggodalmunkat fejezzük ki azon állapotok miatt, amelyek a fővárosban és Pest megyében tapasztalhatóak. A munkások, a bérből és fizetésből élők megélhetési költségei az elmúlt egy évben hihetetlenül megnőttek. Látjuk az elégedetlenséget, halljuk az emberek zúgolódását. A mi kötelességünk, hogy megmutassuk az embereknek a helyes utat, milyen megoldásokat kínál a valódi baloldal. A Nagy-Budapesti Elnökség gyakrabban foglaljon állást a fővárosiakat és Pest megyeieket érintő megélhetési, egészségügyi, lakhatási és közlekedési kérdésekben.

2.      Ezért is fontos, hogy aktívan részt vegyünk régiónk, kerületünk politizálásában, közéletében. Tegyünk meg mindent, hogy még többen megismerjék a párt politikáját, lássák az emberek, van Munkáspárt és az ő érdekeikért harcol. A választókerületek többségében van KB-megbízott, arra van szükség, hogy ők még többet és jobban dolgozzanak. Minden erőnkkel támogassuk a régió KB-megbízottait, a KB-megbízottak pedig vessék bele magukat a választókerületük ügyeibe.

3. A Nagy-Budapesti Pártértekezlet után hívjunk össze a régiókban össztagsági értekezletet, ahol ismertetjük a pártértekezlet határozatát, szellemiségét és kijelöljük a régió számára 2010-ig az elkövetkező évek feladatait. Kövessünk el mindent, hogy a párttagság minél nagyobb számban jöjjön el ezekre a gyűlésekre, vegyen részt a kommunista párt mindennapi életében. Különösen fontos ez Pest megyében, ahol komoly szervezési és káderproblémákkal kell szembenéznünk a jövőben.

4.      Továbbra is kiemelt helyen kell kezelnünk a tagdíjfizetést és az Ezres Klub tagságot. A tagdíjak esetében elértük, hogy a párttagság fizet, ezt a régiók befizetik a központi költségvetésbe és a tagdíjak 60%-val is támogatják a pártot. Ez szép eredmény, de nem elég. Érjük el minden régióban, minden pártcsoportnál, hogy szűnjenek meg az 50, 100 forintos tagdíjak. Tartsuk be a szervezeti szabályzatot, minden párttag a jövedelme 0,5%-át fizesse tagdíjként. Az Ezres Klub is döntő kérdés a pártunkban. Érjük el, hogy minél több párttag csatlakozzon, havonta ezer forinttal támogassa a Baross utcai forradalmi központ működését. Egyenként beszélgessünk el a párttagjainkkal, hogy csatlakozzanak. Tudjuk, mindenkinek nehéz a megélhetés, de a kommunista párt léte mindennél fontosabb.

5.      Sikeresen megoldottuk, hogy ötszáznál többen fizessenek elő A Szabadság újságra Budapesten és Pest megyében. Köszönet illeti mindazokat, akik futárként, segítőként hozzájárultak ahhoz, hogy minden héten eljusson a Munkáspárt hetilapja az előfizetőkhöz. Jelenleg 538 előfizetője van A Szabadság újságnak a Nagy-Budapesti régióban. Érjük el, hogy az elkövetkező hónapokban 200 új előfizetőt szerezzünk pártonkívüliek soraiból. Vigyük el A Szabadságot a régiónk minden polgármesteri hivatalába, minden könyvtárba és művelődési házba.

6.      Segítsük a  Baloldali Front budapesti és Pest megyei szervezetének megerősítését! Alapvető a fiatalítás, a fiatalok pártéletbe való konkrét bevonása nélkül nem képzelhetjük el a jövőt. Segítsük őket, támogassuk a Front kezdeményezéseit. A Baloldali Front a Munkáspárt megerősítésének, sőt túlélésének záloga.

Nagy a felelősségünk! Rajtunk, a Nagy-Budapesti Regionális Elnökségen és a 200-250 fős aktívájának fegyelmezett és önfeláldozó munkáján múlik a Munkáspárt fővárosi és Pest megyei léte és befolyása.

EBBŐL ELÉG VOLT!

A Magyar Kommunista Munkáspárt Nagy-Budapesti Pártér­tekezletének felhívása Budapest és Pest megye lakos­ságához

Mi, a Magyar Kommunista Munkáspárt budapesti és Pest megyei tagjai felhívással fordulunk a főváros és a megye munkásaihoz, bérből és fizetésből élő dolgozóihoz.
  Nem tűrhetjük, hogy ez a városvezetés a tömegközlekedést is tönkretegye. Az élet egyre nehezebb és szörnyűbb a fővárosban. A megélhetés elképesztően drága, az utcák mocskosak, sok iskolát bezártak, a kórházak jelentős részét felszámolják. Most pedig a lakosság tömegközlekedését akarják lehetetlenné tenni. Ebből elég volt! Elég volt a liberális városvezetés tevékenységéből! A járatritkítások az eddig is kaotikus budapesti közlekedés végét jelentenék. Mit képzelnek Demszkyék? Hogy fogunk eljutni a munkahelyünkre? Ezek után hogy fognak az emberek közlekedni? Ha még több ember kényszerül autóba ülni, több zaj, légszennyezés, baleset és dugó lesz Budapesten.
  A liberális fővárosi vezetés hazudik, amikor a járatritkítások mértékénél 6-8 százalékról beszél, hisz az általuk tervezett 220-250 jármű, mellyel kevesebb lesz az utakon, az eddigi napi 1280 buszhoz képest megközelítőleg 20 százalékot tesz ki. A járatritkítások szinte kivétel nélkül minden vonalat érintenek, és ugyanúgy kihatnak a villamos és a HÉV vonalakra, ahogy a buszokra. Hétvégén még a metrójáratok is ritkulnának, nem beszélve a leállításra kerülő villamos-vonalakról. A buszoknál drasztikus a járatritkítás: az esténként jelenleg 10-15 percenként közlekedő járatok a város minden részében, szinte kivétel nélkül 30 percenként közlekednének.

Ebből már tényleg elég volt!
Emellett már nem mehetünk el szótlanul!

A Munkáspárt Nagy-Budapesti Szervezete követeli a főváros vezetésétől, hogy azonnal vonja vissza a járatritkítási tervét!
  A Munkáspárt Nagy-Budapesti Szervezete szolidáris a BKV szakszervezeteinek április 7-i sztrájkjával. Támogatjuk a munkabeszüntetést, hogy megakadályozzuk a főváros tömegközlekedésének szétverését.
  Amennyiben a sztrájk sem jár eredménnyel, és a főváros nem vonja vissza a járatritkítás tervét, a Munkáspárt Nagy-Budapesti Szervezete aláírásgyűjtésbe kezd, hogy megakadályozza ezt a borzalmas elképzelést.

Ne engedjük, hogy a szocialista-liberális városvezetés
tovább packázzon velünk!

Ne törődjünk bele a járatritkításba! Tiltakozzunk, tüntessünk, amíg ilyen emberek vezetik ezt a várost.

2008. március 29.

A Magyar Kommunista Munkáspárt
Nagy-Budapesti Regionális Értekezlete

 


T
E
N
N
I

T
E
N
N
I

K
E
L
L
!

A

J
Ó

S
Z
Á
N
D
É
K

K
E
V
É
S
!