Gyurcsány Ferenc a pekingi nyári olimpia bojkottját fontolgatja. Angela Merkel német kancellár már be is jelentette, nem utazik el nyáron a kínai fővárosba. Hasonlóan nyilatkozott a francia elnök is.

Mindezt a tibeti zavargások, az állítólagos kínai emberi jogi problémák miatt. Most abba ne menjünk bele mélyebben, hogy kiknek volt érdeke az embereket utcára vinni a kínai tartományban. A dalai láma világkörüli roadshow-ja, a tibeti tüntetések időzítése, és az események bekövetkezte előtt már kész sajtókommünikék egyaránt összehangoltságra utal­nak. Tengerentúli összehangoltságra. Miközben igaz az is, hogy a tibeti tüntetések oka Pekingben is keresendő, ok nélkül azért ritkán mennek utcára emberek.
  Akkor tehát most a nyugati világ oda­csap a feltörekvő távol-keleti nagyha­ta­lomnak? Kínát elszigetelik, s lesz ne­­mu­lass annak, aki szóba áll a pekingi kommunista vezetéssel? A moszkvaihoz ha­son­lóan a pekingi ötkarikás játékokat is bojkottálják?

Egy fenét!

  Merkel, Sarkozy és sokan mások legfel­jebb az olimpia megnyitóját hagyják figyelmen kívül. A német, francia sportolók ott lesznek, sőt az amerikaiak is. Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház a dalai lámát egekbe magasztaló elnöke szerint „a nyári játékok bojkottja méltánytalan kárt okozna az amerikai sportolóknak, akik keményen készülnek a megmérettetésre.”
  S ez igaz. Több év munkája veszne oda, de igazi kárt a Coca-Colának, a Microsoftnak, a HP-nek vagy éppen a német Adidasnak, illetve a francia Perriernek okozna. A jelenkori olimpia ugyanis elsősorban üzlet, a sportolók vetélkedése a szükséges reklám, amely a képernyők elé csalogatja a világ tévénézőit. Mert igazán az a fontos, amikor a hirdetésekre fókuszál a tévékamera. Az a fontos, amikor a fáradt sportoló szomját márkás üdítővel csillapítja, majd márkás melegítő felsőjébe bújva áll a márkás fényképezőgépek és kamerák elé. Az olimpia immár nem a sport-rekordok, hanem a vásárlási csúcsok megdöntését szolgálja.
  Mi köze ehhez a tibetieknek? Semmi. Ők csak részei a reklámnak, meg hát a „Free Tibet!” pólóknak is kell az ingyen hirdetés.

KAPITÁNY GYULA

Egy örökifjú zenész-táncdalénekes, aki gyakran nevezi magát megrögzött antikommunistának, azt mondta, hogy a szocializmusban nem lehetett kapni semmit. A kiégett művészeknek is meg kell élni... Nem szégyen ősz halántékkal a bolondok kanoszszáját járni. Pénz beszél. Csak a pénz beszél. A többi mind másodlagos, harmadlagos, utolsó.

Hófehér meseautóra vágyott, de „csak” piros Trabantot lehetett venni. Jó hallani, hogy azért tellett volna Mercedesre is abban az elátkozott korszakban. Igaz, én másra emlékszem. Például a sok jóízű csokira, fagyira, kolbászra, kellemes bőrcipőre és kiskertre. Nagyjából arra, ami egy magamfajta magyar parasztivadéknak kell. Keress ma egy jóízű kolbászt! Aztán nyúlj mélyen a zsebedbe, és ha lyukon kívül találsz valamit, az a tied lehet. Libamáj zsírban! Mióta belökdöstek minket az EU-ba, eltűnt. Van pulykamáj, de azt nem szeretem.

Sok embert elkényeztettek akkoriban. Ingyenes oktatás, üdülés, utazgatás, olcsó Ady és Móricz – amiből édeskeveset tanultak egyesek. Neki a meseautó hiányzott, nekem/nekünk sok más. Magyarországon a kapitalizmusban nem tudok megvenni semmit.

Ez a rohadt rendszer – megrögzött antikapitalista vagyok – mindent elvesz tőlünk. Gyakran a gondolkodás gyönyörétől is megfoszt, és oktalan, tápot zabáló rabállattá degradál. Hungarikum-rendszerben élünk. Van olyan, mint George Soros, a teszkószalámi vagy az Operabál. A füstje nagy és fullasztó, beleeszi magát a tüdőbe, ruhába, akár a fővárosi szmog.

Az egykori művész története is egyszerű. A gondtalanabb élet vigaszával szándékosan járja a bolondját – méltatlan az emberi nemhez. Milyen jó, hogy lehet kapni mindent.

FOGARASI ZSUZSA