MI AZ IGAZSÁG A KORMÁNYVÁLSÁG KÖRŰL?

A magyar tőkés rendszer állapota válságosra fordult. A parlamenti pártok nem merik megtenni az egyetlen igazi megoldást: a tőke korlátozását. Pedig ez a lényeg. A többi a felszín, a parlamenti politika színházi mutatványa.

A magyar kapitalizmus hajnalán másfél millió munkahelyet szüntettek meg. Éppen ezért ma nálunk a munkaképes lakosságnak csupán ötvenhét százaléka dolgozik. Szlovéniában, ahol a politikusok nem kevésbé voltak kapitalisták, csak okosabbak, nem szüntettek meg ennyi munkahelyet, és a foglalkoztatási arány ma hetven százalék. S, mint tudjuk, egy országot azok tartják el, akik dolgoznak. Ha nem dolgozunk, nem fizetünk adót, kevesebbet költünk.
  Van itt más is! Amikor minden város szélére beengedték a nagy bevásárlóközpontokat, az ipart és a szolgáltatást odaadták a multiknak, lehetett tudni, hogy baj lesz. Mi a következmény? Ha Németországban esik az eső, nálunk is ki kell nyitni az ernyőt. Vagyis: függünk az európai gazdaságtól, jobban, mint szomszédaink. A másik következmény is közismert: tönkretették a hazai termelést.

Menjünk tovább az okok keresésében! 1990-ben az új tőkésosztálynak nem volt pénze. Az eredeti tőkefelhalmozás nálunk úgy ment végbe, hogy kilenc millió embertől elvették a pénzt, és a maradék 1 millió kezében koncentrálták. Ma ez a politika bosszulja meg magát. A magyarok túlnyomó többsége ugyanis szegény. Nincs fizetőképes középosztály. Nem járunk étterembe, eltűnnek a megtakarítások. Lehet privatizálni az egészségügyet, de ki fogja megfizetni?
  Az állam mankó a tőkések számára, a törvényesített tolvajlás, a pénzek átjátszásának eszköze. Az állam viszont csak akkor képes kielégíteni a tőkések éhségét, ha van bevétele. Miből lehet bevétele? Az adókból és kölcsönökből. Magyarországon ezért magasabb az adó, mint más tőkés országokban. Magyarország ezért tartozik 143 milliárd dollárral a világnak. A 90-es évek elején az adósság „csak” 60 milliárd volt. És emlékezzünk: a Kádár-rendszert kiátkozták azért, hogy 20 milliárd dollár adóssága volt 1989-ben.

Ne feledkezzünk meg a szubjektív okokról sem! A magyar politikai elit 20 év alatt lényegében semmit sem változott. Nem az a baj, hogy a parlamenti politikusokat már unalomig ismeri mindenki. A baj az, hogy a politikai elit háttere, kötődése nem változott, miközben a világ 20 évet előrelépett. A parlamenti elit még mindig 1956-ban és 1989-ben gondolkodik, miközben a magyar nemzetet kellene megmenteni.
  Nemzetközi helyünk leértékelődött. 1999-ben még kellettünk a jugoszlávok ellen, most már Lengyelország és Csehország a fő csapás iránya. Az amerikai rakétákat nem hozzánk, hanem hozzájuk telepítik. Horvátország most lett a NATO tagja, pár éve büntetlenül visszahódította, és etnikailag szerbtelenítette történelmi területeit. Románia NATO-tag lett, és megtartotta Erdélyt. A magyar nemzeti érdekek nem érvényesülnek. Trianon 2008-ban is ugyanúgy Trianon, mint 1920-ban, és ezen 20 év alatt sem tudtunk változtatni. Most már aligha lehet.

Milyen válasza van az MSZP-nek? A tőke, a piac megoldja a gondokat. Nem számít, hogy a falusi iskola a magyar kultúra bázisa, szét kell verni, mert gazdaságtalan. Mindenhova be kell engedni a multit. Ezt a választ nem az SZDSZ erőltette az MSZP-re. Ez azóta benne van a pártban, hogy a nagytőke Gyurcsány és társai személyében közvetlenül átvette a kormányzást. A válasz eddig működött, most már azonban nem. Egy szűk réteget leszámítva ugyanis senkinek sem jó. A tömegeknek sem jó, de nem ez izgatja az MSZP vezetését. Őket az rémiszti meg, hogy a külföldi nagytőke is mást vár tőlük. Európában rengeteg szabad pénz van ma, itt akarják kamatozatni. De lehet-e fialtatni az euróikat, ha a kormány nem tudja megakadályozni a népszavazást, ha nem tudja felszámolni a korrupciót, s, főleg ha nem tudja elejét venni az osztályharcnak?  Csalódott a magyar nagytőke is, mivel a kormány nem képes erős politikai hátteret teremteni a gazdasági expanzióhoz, mondjuk a Balkánon. Az is kérdéses, hogy a magyar állam meg tudja-e védeni a MOL-t az osztrák nagyhaltól. Az MSZP most a túlélést keresi. Az SZDSZ-szel való szakítás nem jelent elvi változást, mivel a politika marad. Mit kellene tenni? Vállalni a tőke korlátozását. Mondjuk luxusadót bevezetni ingatlanadó helyett. Ezt azonban senki sem hirdeti az MSZP-ben.
  Az SZDSZ a tőkés politika legke­mé­nyebb képviselője. Kezdettől fogva tudták, hogy egyedül ezt nem képesek megcsinálni. Ezért kellett az MSZP. Az SZDSZ-nek úgy kell a mostani kormányválság, mint egy falat kenyér. Az MSZP most a „nagy közös ellenség”, és ez összekovácsolja Kókát is, Fodort is. Az SZDSZ kivár: hátha összeesik az MSZP, és akkor ők megint értékesek lesznek, mondjuk, a Fidesznek.
  A Fidesz szavakban megfogalmazta a megoldást: korlátozni kell a tőkét! Még az ehhez vezető politikai utat is meghirdette: új többségre, a legkülönbözőbb politikai erők ideológiamentes összefogására van szükség. A magánbiztosítók elleni népszavazási aláírásgyűjtés megmutatta, hogy ez a gyakorlatban is lehetséges. A Liga, a Munkástanácsok nem csak a nagycsaládosok szervezetével tudott érdemben együttműködni, de a Munkáspárttal is. A Fidesz meghirdette az új utat, azonban nem indul el rajta. Többek között ezért sem tud igazán mit kezdeni a március 9-ei győzelemmel. A Fidesznek döntenie kellene: történelmi szövetség a társadalom megmentésére vagy nagykoalíció a tőkések kiegyezésével.

A munkástömegek kezdik felismerni, hogy becsapták őket, és ez alól nem kivétel sem az MSZP, sem a Fidesz. A dolgozók kezdik megérteni, hogy ebben az országban, ebben a rendszerben csak az az övék, amit kiharcolnak. Ezért indultak el tavaly a nagy szakszervezeti tüntetések. Ezzel magyarázhatóak a mostani nagy sztrájkok a vasútnál, a BKV-nál, és másutt. Ebből a szempontból kell értékelni a március 9-ei népszavazást is. Az emberek megértették, hogy sokra képesek, ha végre megmozdulnak.