OLIVIERO DILIBERTO EGY VÁLASZTÁSI PLAKÁTON

 Drágább lett a spagetti és megbukott a kormány – mondhatnánk a mostani olasz belpolitikáról. Szó, ami szó, 1996 óta nem volt ilyen magas az infláció, mint most. Februárban 5,6 százalékos éves emelkedést mutattak ki, s ezen belül a makaróni, a spagetti és más tésztafélék tizenhét százalékkal lettek drágábbak. A tésztaevő olasz közvélemény ezt már nem bocsátotta meg, mint ahogyan azt sem, hogy az olasz légitársaság, az Alitalia francia kezekbe került. Ráadásul mindez egy olyan széles pártszövetség idején történt, amelyhez hasonló nem nagyon volt az olasz történelemben: Prodi mostani miniszterelnöksége idején egy csapatban fociztak a szocialisták, a zöldek, sőt a kommunisták mindenféle árnyalatai. Ennek most vége.
  Az április 13-14-ei előrehozott választásokon már nincs széles baloldali-balközép koalíció. A szociáldemokrácia és a konzervativizmus között ingadozó Demokrata Párt élén Walter Veltronival indul csatába, lényegében a Prodi-kormány pozícióiért. Vele szemben a régi ellenfél, a konzervatív nagytőkés, Silvio Berlusconi, aki ezúttal a tavaly frissen gründolt Néppárt vezére. A különbség kettőjük között minimális. A tészta ára ellen lázadó olasz dolgozó mindkettővel bevásárol.
  Nem sok jót ígér a Baloldali Szivárvány koalíció sem, a kommunisták most ennek keretében indulnak. Ilyen már volt. Viszont ezúttal a sarló és kalapács nélkül. Ilyen viszont még nem volt. A nagy fordulatot Fausto Bertinotti erőltette keresztül, aki éveken át volt az olasz kommunisták legnagyobb ereje, a Rifondazione főtitkára. A mostani kormánytól a parlamenti elnöki címet kapta, ami nagyon előkelő, és jó pénzzel is jár Olaszországban. Bertinotti beleszeretett a gazdagságba – hallani manapság az olasz kommunisták között, akik látják, hogy a kommunista párt elhagyta a kommunista vonalat, és elindult egy baloldali néppárt gondolatvilága felé. Ami sikerült a németeknek a Balpárttal, miért ne sikerülhetne nekünk? Nagyjából ez vezérli Bertinottit és csapatát. Náluk már szó sincs a munkás és a tőkés osztályharcáról, szerintük a cél egy új európai politikai kultúra megteremtése. A választások megmutatják, hogy az olasz gyári munkás mennyire akar új politikai kultúrát. Sokak szerint a Fiat-gyár munkását nem ez izgatja, hanem a villanyáram és tészta árának emelkedése.
  A Rifondazione igazán kommunista szár­nya, az Ernesto-csoport nyilatkozataiban vi­szont egyre többet olvasni arról, hogy a választás tabula rasa lesz a kommunisták között is. A kommunista párt nem adhatja fel a sarló-kalapácsot, nem mondhat le az osztályharcról! – hallani innen is, onnan is. Az 52 éves Oliviero Diliberto, aki a Bertinotti-féle pártból kiszakadt Olasz Kommunisták Pártjának vezetője, a választási listán átadta helyét egy fiatal munkásnak. Ezt a gesztust nagyon sokan jelképnek fogták fel. Az olasz kommunisták válságából talán egy új erő születhet, munkás- és kommunista alapon.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban a koreai emberek számára Kim Il Sung, vagy a jobban megszokott régi írásmód szerint Kim Irszen, örökös államfő, olyan történelmi személyiség, akinek munkássága kihat a mára is.

A tőkés propaganda úgy tálalja mindezt, mintha Kim Il Sung valamiféle istenség lenne a KNDK számára, akinek a nevében mind a mai napig „szegénységben és elnyomásban” tartanak egy népet. Mindez, természetesen, nem igaz! Kim Il Sung, akinek 96. születésnapját ünneplik április 16-án Korea-szerte, a 20. századi koreai történelem vitathatatlanul legnagyobb személyisége. Kim Il Sung tekintélyét nem politikai intrikákkal szerezte, hanem a csatatéren. A japánok 1910-től 1945-ig nem egyszerűen meghódították az országot, hanem rabszolgává tették az ott élőket. Kim Il Sung a japánok elleni ellenállás szervezője és hőse lett. Az 1950-es években pedig az új agresszorral, az USA-val szemben szervezte és irányította a koreai nép honvédő háborúját.
  Életének van egy fejezete, amelyről még ma is keveset írnak. Kim Il Sung képes volt megvédeni saját nemzeti elképzeléseit a két nagy szomszéddal, a Szovjetunióval és Kínával szemben is. Kim Il Sung a szocializmusban látta Korea jövőjét. Tisztában volt azzal, hogy iszonyatos elmaradottságot és nyomort örököltek, aminek leküzdéséhez évtizedek sem elegendőek. A koreai emberek tűrőképességében, alkotói energiájában bízott. A jóléthez szokott Nyugat rácsodálkozik, hogy miként is lehetett évtizedeken át elviselni az éhezést, a gyerekhalált. A válasz a KNDK jelenében van. A nemzeti öntudatában erős koreai nép nem adta meg magát a külső ellenfeleknek. „Inkább leszünk szegények, de nem leszünk rabszolgák!” E gondolat összefogta a koreai népet, s e gondolat megszólaltatója volt Kim Il Sung.
  Az élet mára sokat változott. 15 esztendeje az ország élén a nagy történelmi személyiség fia, Kim Jong Il áll. Az amerikaiak keresztes hadjáratot hirdettek a KNDK ellen, mert nem tetszik nekik, hogy a világ e stratégiai fontosságú helyén egy szocialista ország van. De hiába, a KNDK nem adta meg magát, túlélte! Új üzletek nyílnak Phenjan utcáin, már nem csak az a fontos, hogy a napi betevő falat meglegyen, hanem az áru minősége is. Koreai diákok tanulnak a bécsi és a milánói zeneakadémiákon, nyugati egyetemeken szerzik meg a legkorszerűbb számítástechnikai ismereteket. Hétmérföldes lépésekkel hozzák be a lemaradást.