Az elutasítás okai

A NATO múlt heti bukaresti csúcs­értekezlete egyelőre nemet mondott Grúzia és Ukrajna tagságára. Mi történt? Van érdeme a visszautasításban az ukrajnai tiltakozó akcióknak is, hiszen nyilvánvalóvá vált, egy NATO-tagságról szóló népszavazás nagy valószínűséggel kudarccal végződne a csatlakozás hívei számára. Az igazi ok azonban Moszkva, Berlin és Párizs alkuja. A két nyugati fővárosban úgy látják, hogy a Bush vezette Amerika „béna kacsa”, a következő elnök változtathat Washington külpolitikáján, neki kell majd engedni. Ezzel szemben Vlagyimir Putyin ezentúl is irányítja Oroszországot, ráadásul rajta tartja kezét a gázcsapon. Márpedig az olcsó orosz földgáz mindinkább az egyetlen biztos pont a német és francia gazdasági növekedésben. Alku született Putyin és Bush között is: előbbi elviseli az amerikai rakétákat határai mellett, utóbbi nem erőlteti tovább a bővítést. A nyugalom egyaránt érdeke a volt Szovjetunióba tartó nyugati tőkének és a belföldi stabilitásra törekvő poszt-szovjet oligarcháknak.

Tanuljunk harcolni!

Az ukrán kommunistáktól van mit tanulnunk. Kijevben sincs kolbászból a kerítés, a parlamenti tagságnak köszönhetően ugyan több pénzük van, a párt összetétele azonban nem sokban tér el a Munkáspártétól: kevés a fiatal, kevés az aktív dolgozó és sok az idős párttag. Az ukrán kommunisták ennek ellenére három napon keresztül tiltakoztak Kijev főterén, nem csak percekig, egy sajtótájékoztató erejéig, hanem éjjel-nappal. Volt pillanat, amikor több ezren gyűltek össze a NATO és Bush ellen tiltakozni, ám sokszor jó, ha ötvenen voltak a sátraknál - mégis úgy látszott, tömegek vannak a téren. A megoldás? A felállított fél tucat vörös sátor, a több száz vörös zászló és transzparens, a kitűnő hangosítás és piros mellényekbe, széldzsekikbe öltözött aktivisták. Nehéz ezt megcsinálni? Igen, hiszen az egymást váltó fiatal és öreg ukrán kommunistáknak mindvégig fegyelmezettnek kellett maradni, egy korty vodka a hideg ellen belefért, de ott vége is volt. Mindenki tudta, mi a feladata, pontosan érkezett, átvette a zászlót, a mellényt, s a számára kiszabott időig ki is tartott. Sokba került a sátor, a vörös „kukás-mellény”, a hangosítás? Nem volt olcsó, de a párttagok összeadták az összeget, s így fejenként még hrivnyában számolva is csak öt-hatszáz forintra jött ki a végösszeg, s a „vörös propaganda-technika” a jövőben is alkalmazható lesz majd. Nekünk már van vörös ingünk, Felvesszük mindannyian május elsején?