Cikkek
 

 

 

PÁRTÉLET

 

ELSZÁNTAK A DUNÁNTÚLIAK

FIATALOK BARANYÁBÓL: GELB GYULA ÉS MÉSZÁROS CSABA
 
 Szinte már választások előtti hangulat ural­kodott a Dunántúl KB-képviselőinek múlt szombati székesfehérvári találkozóján.

Nem hallgattak a gondokról, de elkeseredésnek, letörtségnek nyoma sem volt. Igaz, hogy sok helyütt nincsenek tagjaink, a legtöbb megyében szervezési és kádergondokkal küzdünk, de vannak biztató eredmények. Baranyában kicsi, de fegyelmezett szervezet jött létre, s megindult a fiatalok megnyerése. Fejér jól szervezett, jól irányított erőkkel rendelkezik, tudják, hogy mit kell elvégezni a sikeres választás érdekében. Itt is megjelentek az ifjabbak. Győr-Moson-Sopron megye vezetése sokat tesz a fiatalításért, s tanultak az elmúlt évek problémáiból. Feladataik ma regionálisak, hiszen Vas és Zala megyéért is felelnek. Komárom-Esztergom megyében megvan az akarat, elindult az új és fiatal káderek megtalálása is. Veszprémben is működik a mag, amelyre felépíthető a munka. Mindenki örömére az említettek mellett ismét bekapcsolódtak a munkába Tolna és Somogy megye képviselői. A tanácskozáson részt vett Thürmer Gyula, a párt elnöke, Karacs Lajosné és Vajda János, a párt alelnökei.
  A választási munka szervezéséről Espár István Fejér megyei elnök elmondta, hogy a siker titka a munka, a fegyelem, a szervezés, az ellenőrzés. Karacs Lajosné arról számolt be, hogy bár nem választották meg képviselőnek, Martonvásáron mégis bizottsági tagságot kapott, és így érdemben részt tud venni a helyi politikában. Belovitz Károly KB-tag, dunaszigeti munkáspárti alpolgármester az önkormányzati és civilszervezeti munka tapasztalatairól beszélt. Sipőcz Sándor Győr-Moson-Sopron megyei elnök kiemelte, hogy a fiatalok bevonása nagyon nehéz munka, de nincs más választásunk. Gelb Zoltán Baranya megyei elnök elmondta, hogy kevés aktivistával is lehet eredményt elérni, ha hiszünk a sikerben. Vajda János kiemelte, hogy A Szabadság terjesztésében szép eredményeket értünk el, de sokkal több lehetőség van benne. A lap terjesztésének egyben a pártszervezés eszközévé kell válnia.

GYŐZNI KELL!

URBÁN SÁNDOR 70. SZÜLETÉSNAPJÁRA

„A forradalmak az elnyomottak és kizsákmányoltak ünnepei.” Lenin szavai ezek. A forradalmak megszülik hőseiket. Régóta tudjuk ezt a munkásmozgalom történetéből. De ünnepnapokból oly’ kevés van. Hétköznapokból annál több. Vajon a hétköznapok küzdelmei megszülik-e hőseiket? A Munkáspárt húszéves történetéből tudjuk a választ: igen!

Évekkel ezelőtt egy kis nógrádi falu, Kazár párttitkára hívta fel magára a megye, és az egész Munkáspárt figyelmét. „Számunkra nincs más érdek, csak a munkás érdeke! Szakítsunk a szocialistákkal!” A kazári párttitkár szavait sokan nem értették még Nógrádban sem. Akármilyen is az MSZP, együtt kell vele mennünk! – mondogatták sokan részben megszokásból, részben azért, mert maguk is élvezték a szocialistákkal való helyi együttműködés előnyeit. A párt eszméit, hosszú távú érdekeit nem adhatjuk el képviselői fizetésekért! – hangzott a kazári párttitkár kemény válasza. Neki lett igaza. Az egykori párttitkár ma a párt Elnökségének tagja. Urbán Sándor elvtársat köszöntjük 70. születésnapján.
  A munkásság ügyét győzelemre kell juttatni! A Munkáspártot be kell juttatni a parlamentbe! Nincs lehetetlen feladat, csak tehetetlen emberek! Hányszor hallottuk Urbán elvtárs szavait az elmúlt két évtizedben, és igaza volt! Tanított és tanít ma is bennünket szép szóval, kemény dorgálássál és jóleső dicsérettel, de mindenekelőtt személyes példamutatással. Nem ismer lehetetlent. Ha a központ nem ad szórólapot, addig ügyeskedik, amíg megszervezik megyei erővel. Ha kevés a kopogtatócédula, maga áll az élre, és az utolsó pillanatig járja a falvakat. Ha nincs polgármester-jelöltünk egy városban, addig agitál, addig keresi az embereket, amíg lesz.
  Urbán elvtárs néptribunus a szó legnemesebb értelmében. Hangos, kemény szavára odafigyelnek az emberek. Odafigyelnek, mert tudják: igazat mond. Egy dolgos munkásélet igazságát. A kommunisták, a Munkáspárt igazságát! Boldog születésnapot, Sanyi!