POLITIKUS BOLONDOK NAPJÁRA

Petíciót benyújtani nem öröm. Nagyon nem, hiszen azt jelenti, van miért tiltakoznunk. Az pedig maga a tragédia, ahogyan az „illetékesek” ezt megakadályozni igyekeznek.

Mi, XVIII. kerületi kommunisták petíciót akartunk benyújtani a helyi polgármesternek. Gondolhatnánk, nem bonyolult: mi odamegyünk, átadjuk, Mester László polgármester átveszi. Ugyan! Két hét alatt még az időpont-egyeztetésig sem jutottunk el – mert ugye, anélkül nem lehet ám! Számára biztosan jelentéktelen ügy: petíciónkban felszólítjuk a polgármestert, hogy a kerületi vagyont ne herdálja el, és ne játsszon mindent a multik kezére, így próbálva a kerületi költségvetés hiányát pótolni.
  Gondoltuk, mivel a petíciót úgyis április elején kívánjuk benyújtani, miért ne lehetne pont április 4-én? Szép dátum, felszabadulásunk ünnepe, és a polgármester urat is emlékeztetni fogja a régi szép időkre… Jó, ez neki nem régi szép időket jelent, hanem régi szégyellt időket, hiszen Mester „elvtársat” annak idején az MSZMP emelte ki, ifjú kora óta káder volt, szép karriert futott be. Volt a IX. kerületi Pártbizottságon osztályvezető, aztán itt a XVIII. kerületben apparatcsik. Egészen a rendszerváltásig. Ekkor gyorsan, a kor szelleméhez méltón színt váltott, vörösből rózsaszín lett. Így már újra egyenes út vezetett a hatalomba: 1990-től az APEH Pest Megyei Igazgatóságán dolgozott, ’91-93 között az Országgyűlés Hivatalának jogi főelőadója volt. 1994-től elégedett polgármestere az elégedetlen XVIII. kerületnek, 2002 óta országgyűlési képviselőként is funkcionál. „Természetesen” polgármesteri posztjáról nem mondott le, elvégre kenyérre kell neki…
  Visszatérve az időpont-egyeztetésre. Elő­ször visszahívtak, hogy nem jó az általunk megjelölt időpont, csak április 1-én, 11 órakor alkalmas. Kedvesen még meg is kérdezték: minek nekünk időpont? Odavisszük, ő csöndben átveszi, és az ő részéről le van tudva az ügy. Mondanom sem kell, elutasítottuk a gálánsan javasolt „bolondok-napi” lehetőséget. Egy héttel később az alpolgármester még megfejelte az előzőeket ezekkel a szavakkal: „Hiszen egy petíció-benyújtásnak amúgy sincs értelme. Nem sok vizet zavar.”
  Arra már nem is reagáltak, amit a titkárnőnek világosan elmondtam: mi délutáni időpontot kérünk, mert dolgozó emberek vagyunk, és délelőtt, mily furcsa: dolgozunk.
  Ma itt tartunk: a titkárnő, a polgármes­ter és az alpolgármesterek a végtelen­ségig dobálnák ügyünket. Sajnálattal tájékoztatjuk őket ezúton is: mi nem unjuk meg! Viszont, ha ezt a stratégiát folytatják velünk szemben, ennél drasztikusabb eszközökhöz fogunk folyamodni, és mi fogunk pontot tenni az ügy végére. De abban már nem lesz köszönet!
  Értjük, hogy a népszavazás nagy sebet ejtett az MSZP-n, és tudjuk, hogy egy sebzett vadat könnyű leteríteni. Lehet, még egy olyan kicsi pártnak is, mint a miénk.

DELIKÁT DÓRA VERA 

...és mozdul a népszabi, népszava és az isteni Bolgár úr tisztességben megőszült rajongótábora. Csengőhangot váltanak az ifjúszocik és pár napig van egy kis nyüzsgés. Csak mellékesen: nem állnak a helyzet magaslatán azok, akiknek meg kellene állítani a futballhuligánokat.
  Nem baj, ha a magyar kormányfő fogadja azt a jenki elnököt, aki a vízbefoj­tásos vallatási módszerek őszinte híve, tit­kos és nem titkos koncentrációs táborokat üzemeltet, ahol elmegyógyintézeten kívülrekedt „katonanők” muszlim fiatalkorúakat is mo­lesz­tálnak.
  Igaz, messze van Kabul, akkor is, ha esetleg a fejünk felett fogják túráztatni a kiszolgáltatott emberekből álló transzportot. Mindez a rejtély fullasztó ködébe vész. Szólni kell !
  Irakban például szabad gyilkolni. Ki kell próbálni valahol a fegyvereket és a mentális zavarokban szenvedő CIA-ügynököket. Ezek az emberszabású tömeggyilkosok nem ijesztgetik csíkos sálakkal a belváros lakóit. Nem menetelnek összeakadó lábakkal, csámpás bakancsban a Hősök Terén. A jenki tengerészgyalogos agyonlő, ha zavarod, megijed vagy rájön a bolondéria. Az sem érdekli, ha lakájkatonát talál el, vagy a nagymama az MSZP-re szavazott. A nagymama fél, mert ezt zizegi az import, szagos, de még ehető csirke-farháttól felpúposodott népszabi. Félj..! Véletlenül sem: ne félj, inkább gondolkozz! Közben megidézi Nixont és Tom Lantost. Médium. Bush 56-ról beszél és vízummentességet ígér. Senki nem mondja, hogy jenkiveszély, hogy utolsó csatlósok vagyunk. A miniszterelnökné nem vezet rózsaszín menetet egyetlen romos budapesti hídon sem az amerikaiak által internált kiskorúakért. Miért is tenné? Hiszen nem kapaszkodhat amcsi kolléganői tömegpusztító fegyverekkel erősített karjába. A Magyar Köztársaság  operettkatonákat küld büszkén és boldogan tönkretett, kifosztott helyekre, a térképen bejelölt zónákba. Ezek a bejelölt helyek sok ember számára az otthont, a hazát jelentik... Hát kísérteties hasonlóságot fedeztem fel háború és háború között. Sajnos, nem volt nehéz dolgom. Vietnám, Szerbia, Afganisztán, Irak - valakik ott élnek, pontosabban élnének.

FOGARASI ZSUZSA