ISMÉT EGYSÉGBEN A BKV SZAKSZERVEZETEI
A „Szabadság” szerkesztőségétől felkérést kaptam, hogy mint BKV-dolgozó, írjam meg, hogyan éltük meg mi az április 7-i sztrájkot, mit akarunk ezzel elérni, mi is a célunk. Örömmel teszek eleget ennek a kérésnek, mert így elmondhatom azokat a dolgokat is, amelyeket más médiák elhallgatnak, vagy felületesen kezelnek, úgy próbálva ezzel sztrájkunkat beállítani, mintha kizárólag önös érdekből, úgymond „csak a saját hasunk miatt” tettük volna.

Ezért elsősorban hagy szögezzem le, természetesen nem vagyunk szentek, és érdekeink között nem utolsó szerepet kapott a tiltakozás a tervezett létszámleépítés, és munkahelyünk jövője miatt is.
  De meggyőződésünk, hogy az ún. paraméterkönyv tervezetei ugyanolyan károsan hatnának, hatnak a budapesti tömegközlekedésre, ezáltal az utasokra is, mint ránk. Tehát mi nem csak magunkért tettük, tesszük ezt, hanem minden emberért, aki használja a tömegközlekedést, és talán közvetve minden emberért, akinek a munkahelyét, a megélhetését fenyegeti a kormány felelőtlen, nemtörődöm politikája.
  Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy az utasok többsége megértette ezt, és egy mi­ni­mális kisebbséget kivéve, egyetértett velünk és támogatott minket. Őszinte öröm­mel fogadtuk a Magyar Kommunista Mun­­kás­­párt szolidaritását és támogatását is. (Megjegyezném, az egyetlen párt, aki felvállalta azt, hogy teljes mellszélességgel kiáll mellettünk). Ez jelentős morális erősítést adott nekünk, hiszen könnyebb egy harcot megvívni, ha a „hátország” támogatja az élvonalban küzdőket.
  De nem csak a paraméterkönyv adatairól van szó. Hiszen Demszky Gábor főpolgármester úr is elismerte, hogy ha nem rendeződik a BKV állami támogatása, egy újabb évet nem fog tudni megérni a cég.
  Konkrétan gondolok itt az ún. „normatív támogatásra”. A kormány illetékes szóvivői szerint, ők tartják magukat a 2003-ban kötött megállapodásban szereplő összeghez. Ez igaz. De most 2008-at írunk. És sajnos, azóta zajlik egy folyamatos, jelentős infláció. Tehát az akkori összeg reálértéke, már semmiképp nem jelenthet annyit, mint akkor. Sajnos ezt a kormány nem hajlandó tudomásul venni. Ez a politika pedig, a BKV működésének ellehetetlenítéséhez, ezáltal egyenes úton a csődeljárásához vezet. A csőd után, a megszokott módon, következhet a privatizáció. Bár lehet, hogy éppen ez a cél.
  A dolgozók, akik megértették, hogy ez mit jelent, örömmel üdvözölték a szakszervezetek összefogását ebben a kérdésben. Végre, ha csak részben is, de sikerült legyűrni régi rossz magyar szokásunkat, a széthúzást. De most talán mindenki megértette, hogy a BKV jövője a tét.
  Sajnos, kevés számú dolgozónál már jól működik a kormány régóta folyó taktikája, nevezetesen, hogy az emberek érdeklődését elnyomják, eltompítják különböző médiakatyvaszokkal. Belefásulnak annyira, hogy már a saját közvetlen jövőjük sem érdekli őket. Noha ők is csatlakoznak a szakszervezetek sztrájkjához, de kivárásos állásponton mozognak, valami majd csak lesz.
  A vezetőség részéről új dolog nem történik, követik a tőkés erő ilyenkor megszokott és réges-régen használt „cukor és korbács” elvét. Sok üzemegységnél ez sem segített nekik, ezeken a helyeken 100%-os volt a munkabeszüntetés. Sajnos abban az üzemegységben, ahol én dolgozom, 8 embert munkára tudtak bírni, kit édesgetéssel, kit fenyegetéssel. Mi nem ítéljük meg ezeket a kollégákat, számoljon el mindenki a saját lelkiismeretével, amikor munkatársai tekintetével szembesül. De reméljük, hogy ha a sztrájkot folytatnunk kell, ezek az emberek is megértik, hogy az ő érdekük is azt kívánja, csatlakozzanak a közösség által vívott harchoz, mert csak teljes összefogással érhetünk el eredményt.

CZÉRE ÁKOS