Vlagyimir Iljics Lenin: MARX KÁROLY

190 ÉVE SZÜLETETT MARX KÁROLY

 Marx Károly 1818. május 5-én Trierben (Poroszország Rajna-melléki tartományában) született. Atyja zsidó származású ügyvéd volt, aki 1824-ben áttért a protestáns hitre. A család jómódú és művelt volt, de nem forradalmi érzületű. Marx a trieri gimnázium után Bonnban, majd Berlinben járt egyetemre, jogot tanult, de legszívesebben történelemmel és filozófiával foglalkozott. Egyetemi tanulmányait 1841-ben Epikurosz filozófiájáról írott doktori értekezésével fejezte be. Marx akkor még hegelista idealista volt. Berlinben a „baloldali hegelisták” (Bruno Bauer és mások) köréhez csatlakozott, akik Hegel filozófiájából ateista és forradalmi következtetéseket igyekeztek levonni.
  Marx az egyetem után Bonnba költözött, azt remélvén, hogy egyetemi tanár lehet, de a reakciós kormány politikája arra késztette, hogy a professzori pályáról lemondjon. Ebben az időben Németországban a baloldali hegelista nézetek igen gyorsan terjedtek, s a rajnai radikális burzsoák - akiknek érintkezési pontjaik voltak a hegelistákkal - Kölnben ellenzéki lapot alapítottak „Rheinische Zeitung” címmel. 1842 októberében Marx Kölnbe költözött, s a lap főszerkesztője lett. A lap forradalmi-demokratikus irányzata Marx szerkesztése alatt egyre határozottabb lett, és a kormány előbb kettős, majd hármas cenzúrának vetette alá, 1843 márciusában pedig betiltották. Marx újságírói munkája folyamán meggyőződött arról, hogy nem ismeri eléggé a politikai gazdaságtant, ezért buzgón nekilátott annak tanulmányozásához.
  1843-ban Párizsba utazott, hogy Arnold Rugéval együtt radikális folyóiratot adjanak ki külföldön. Ennek a folyóiratnak, a Deutsch-Französische Jahrbücher-nek csak első füzete jelent meg. Kiadását be kellett szüntetni, nemcsak a titkos terjesztés németországi ellehetetlenedése, de a Marx és Ruge közötti nézeteltérések miatt is. Marx a folyóiratban megjelent cikkeiben már forradalmárként lépett fel, aki szavával a tömegekhez és a proletariátushoz fordult.
  1844 szeptemberében Párizsba érkezett Engels, aki ettől fogva Marx legmeghittebb barátja lett. Mindketten a legtevékenyebben vettek részt a párizsi forradalmi csoportok akkori forrongó életében. A kispolgári szocializmus különböző tanításai ellen folytatott harcban kidolgozták a forradalmi proletár szocializmus vagy kommunizmus (marxizmus) elméletét és taktikáját. 1845-ben Marxot a porosz kormány követelésére, mint veszélyes forradalmárt, Párizsból kiutasították, ezért Brüsszelbe utazott. 1847 tavaszán Marx és Engels a Kommunisták Szövetségéhez csatlakozott; mindkettőjüknek kimagasló szerepük volt a Szövetség 1847 novemberében tartott II. kongresszusán. Ennek megbízásából írták meg a híres Kommunista Párt kiáltványát, mely 1848 februárjában jelent meg. Ez a mű lángészre valló világossággal és élességgel fejti ki az új világszemléletet, a következetes, a társadalmi élet területét is átfogó materializmust, a dialektikát, mint a legsokoldalúbb és legmélyebb fejlődéstant, az osztályharc elméletét és a proletariátusnak, az új, kommunista társadalom megalkotójának világtörténelmi forradalmi szerepéről szóló elméletet.
  Amikor kitört az 1848-as forradalom, Marxot kiutasították Belgiumból. Ismét Párizsba utazott, onnan pedig, a márciusi forradalom után, Kölnbe. Itt 1848 júniusától 1849 májusáig a Neue Rheinische Zeitung főszerkesztője volt. Az 1848-1849-es forradalmi események ugyanúgy, mint később a világ minden országának összes proletár- és demokratikus mozgalmai, fényesen igazolták az új elméletet. A győztes ellenforradalom Marxot bíróság elé állította (de 1849. február 9-én felmentették), majd pedig kiutasította Németországból (1849. május 16.). Marx előbb Párizsba ment, de az 1849. június 13-i tüntetés után onnan is kiutasították. Ekkor Londonba utazott és ott is élt haláláig.
  Az emigrációs élet viszonyai nagyon nehezek voltak, erről szemléltetően tanúskodik Marx és Engels levelezése. A nyomor valósággal fojtogatta őt és családját; Engels állandó, önfeláldozó anyagi támogatása nélkül Marx nemcsak, hogy a „Tőkét” nem tudta volna befejezni, hanem menthetetlenül elpusztult volna. Az uralkodó kispolgári, nem-proletár szocialista tanok kíméletlen harcra kényszerítették Marxot. Ekkor dolgozta ki materialista elméletét, s politikai gazdaságtanban tett kutatásait „A politikai gazdaságtan bírálatához” (1859) és „A tőke” (1. köt. 1867) c. műveivel forradalmasította.
  Az 50-es évek végén és a 60-as években a demokratikus mozgalmak felélénkülése Marxot újból a gyakorlati tevékenység terére szólította. Londonban, 1864-ben megalakult a híres I. Internacionálé, a „Nemzetközi Munkásszövetség”. Ő volt ennek a szövetségnek a lelke, az első „Üzenet” és számos nyilatkozat, kiáltvány szerzője. A különböző országok munkásmozgalmának egyesítésén fáradozva, arra törekedve, hogy a nem-proletár, Marx-előtti szocializmus különböző formái ellen harcolva, kikovácsolta a különböző országokban küzdő munkásosztály proletárharcának egységes taktikáját. A Párizsi Kommün bukása (1871), és a hágai kongresszusa után (1872) keresztülvitte, hogy az Internacionálé Főtanácsát New Yorkba helyezzék át. Az I. Internacionálé betöltötte történelmi szerepét — olyan korszak következett, amikor a világ minden országában hasonlíthatatlanul nagyobb mértékben növekedett a munkásmozgalom, az a korszak, amelyben a munkásmozgalom szélességben nőtt, amelyben az egyes nemzeti államok talaján megteremtették a szocialista tömegpártokat.
  Az Internacionáléban végzett megfeszített munka és a még megerőltetőbb elméleti tanulmányok teljesen aláásták Marx egészségét. Marx továbbra is dolgozott a politikai gazdaságtan újjáalakításán és a „Tőke” befejezésén, de betegsége miatt nem tudta befejezni.
  Marx 1883. március 14-én karosszé­ké­ben csendesen, örökre elszenderült. Lon­­don­ban, a highgate-i temetőben temették el.