VÉDNÖKSÉG
A MÁRTÍRSÍROK
FELETT:
LŐWY SÁNDOR
GYILKOLTAK
A
Munkáspárt
nagy-budapesti
szervezetei
védnökséget
vállaltak
a Fiumei
úti
sírkertben,
a Munkásmozgalmi
Panteonnál
található
mártírsírok
gondozása
felett.
A Szabadság
újságban
ezen a héten
Lőwy Sándort mutatjuk
be.
Egyik
legtragikusabb
sorsú
ifjú
kommunista
harcosunk.
23 esztendős
volt mindössze,
amikor Horthy
pribékjei
fondorlatos
és
kegyetlen
módon
meggyilkolták.
Rövid
élete
a mozgalomé
volt, s
maradandó
emléke
példaként
állítható
a munkásosztály
és
hazája
javáért
tenni akaró
fiatalságunk
elé. 1906.
február
l2-én
Mádon
látta
meg a napvilágot,
1l éves
korában
költözött
családjával
Kassára.
Ebben a
polgárosodó-iparosodó
városban
már
bimbózott
a proletármozgalom.
Sorra alakultak
a munkásotthonok,
ahol a kétkezi
dolgozók
rendszeresen
találkozhattak
szaktársaikkal,
hogy egy
korsó
sör
mellett
megbeszéljék
gondjaikat,
vágyaikat,
és
kielégítsék
kulturális
igényeiket.
Lőwy Sándor
még
gyermek,
de már
előszeretettel
látogatta
e helyeket,
ahol érdekes
emberek
társaságában
megismerkedhetett
a felnőttek
mindennapos,
keserves
életével.
Génjeiben
hordozta
a szegények
iránti
együttérzést,
így
hamar elkötelezte
magát
a kisemmizett
emberek
ügye
mellett.
l5 évesen
lépett
be a Csehszlovák
Ifjúsági
Szövetségbe.
Ezek a trianoni
békediktátum
aláírása
és
életbe
lépése
utáni
idők voltak,
amikor már
nem Horthyék
és
verőlegényei
határolták
be a dolgozók
mozgásterét,
hanem a
Masaryk-Benes-féle
polgári
demokrácia.
Ez a rezsim
közbülső
helyet foglalt
el Nyugat
és
Kelet között,
némi
– erősen
ellenőrzött
– legalitást
engedélyezve
az antikapitalista
irányzatoknak,
mozgalmaknak.
A
tizenöt
éves
Lőwy közegében
hamar kitűnt
szervezőkészségével
és
szónoki
képességeivel,
így
rohamléptekben
haladt előre
a funkciók
lépcsőzetén.
18 évesen
már
a szlovákiai
ifjúsági
mozgalom
vezetője.
A Kommunisták
Magyarországi
Pártja
Berlinbe
küldte
pártiskolára,
majd annak
elvégzése
után,
l926 májusában
Budapesten
a KIMSZ
munkásalosztályának
tikára
lett. A
Magyarországi
Szocialista
Munkáspárt
ifjúsága
körében
ugyancsak
vezető szerepet
játszott.
A KMP Központi
Bizottságának
tagja is
volt. Ebben
a minőségben
vett részt
a párt
l926. évi
bécsi
plénumán.
Szervezői
tevékenységének
sikerét
mutatta,
hogy Magyarország
nagyobb
városaiban
sorra alakultak
az új
legális
párt,
az MSZMP
ifjúsági
csoportjai.
”Tündöklése”
Horthy Magyarországában
nem tarthatott
sokáig:
1927. februárjában,
sok kommunista
harcostársával
együtt
letartóztatták. Tizenhét
napon keresztül
válogatott
kínzásoknak
vetették
alá,
de így
sem tudták
vallomásra
bírni.
Statáriális
bíróság
elé
állították,
hogy ügyük
végére
mielőbb
pontot tegyenek,
ám
a nemzetközi
tiltakozás
meghátrálásra
kényszerítette
a Bethlen-kormányt:
perüket
a „rendes”
bíróság
elé
utalta.
l927. novemberében,
ügyük
tárgyalásán
a nagy októberi
szocialista
forradalom
fennállásának
tizedik
évfordulóján
a Szovjetunió
mellett
tüntettek.
Lőwy
Sándort
három
és
félévi
börtönnel
sújtották,
melyet Vácon
kellett
letöltenie.
Nehéz
helyzete
ellenére
sikerült
a Kassai
Munkáshoz
eljuttatni
írásait,
melyek meggyőződésének
töretlenségét
bizonyították. 1929.
októberében,
a magyar
fegyintézetekben
uralkodó
tűrhetetlen
állapotok
miatt a
politikai
elítéltek
éhségsztrájkba
kezdtek.
Ennek letörésére
mesterséges
táplálással
akarták
a foglyokat
jobb belátásra
bírni.
A rabkórházban
a Lőwy Sándorba
erőszakolt
gumicsövet,
melyen keresztül
a tejet
juttatták
volna el
a gyomrába,
tudatosan
a tüdejébe
eresztették.
Lőwy Sándor
nagy kínok
közepette,
az éhségsztrájk
hetedik
napján,
1929. október
29-én
belehalt
a „kezelésbe”.
Amit a statáriális
bíróság
nem tudott
elérni,
azt elérte
a váci
fegyház
orvosa,
s Sztaron
Sándorhoz
hasonló
sorsra juttatta.
Vas
Zoltán
írja
visszaemlékezéseiben
(Tizenhat
év
fegyházban):
„A Kommunisták
Magyarországi
Pártjának
két
új
mártírja
van. Sohasem
feledjük
el harcostársainkat,
Lőwy Sándorunkat
és
Sztaron
Sándorunkat.”
HEGEDŐS
SÁNDOR
Rongy
emberek
|
Nem
hisszük,
hogy
a
Magyar
Köztársaságban
fasiszta
veszély
van.
Tudjuk
viszont,
hogy
mi
az
a
fasizmus!
Tudjuk,
hogy
a
tőke
veszi
elő
a
barna
veszedelmet,
amikor
nincs
más
út.
Ma
ez
Gyurcsány
Ferencet,
a
Magyar
Szocialista
Pártot
és
a
Szabad
Demokraták
Szövetségét
jelenti.
Nehéz
leírni,
de
gyávaság
lenne
hallgatni:
ők
fasizmust
teremtenek.
Mert
az
a
fasiszta,
aki
mások
félelmeire
játszik.
Az
a
fasiszta,
aki
az
önző
pénzhajhászásra,
aki
a
halálra,
aki
vérkorszakra
játszik.
Ők
küldenek
magyar
katonát
meghalni
Afganisztánba
és
Irakba.
Ők
adják
el
az
országot,
hogy
legyen
pénz
a
túlélésükre.
Legyen
jóváhagyva
a
lopás,
a
becstelenség,
s
igen,
legyen
elég
pénz,
hogy
megfizessék
tengerentúli
gazdáikat.
Fasizmust
akarnak,
fasiszta
veszélyt,
mételyt
és
szemetet,
mert
csak
így
keresnek.
Eltiporják
a
tisztességet,
eltiporják
hőseinket,
hogy
élősködjenek.
Gyurcsány
Ferenc
rosszabb,
mint
Horthy
vagy
Prónay,
ők
akasztottak
és
gyilkoltak
–
ez
keres
is
rajta.
(sz)
|
|