VIGYÁZAT, MÁZOLVA!

A kerek évforduló kapcsán ismét forgalomba került egy tíz éve, az egyébként kitűnő műveket közreadó Scolar Kiadó gondozásában megjelent kötet, amely alkalmas lehet a jóhiszemű olvasók megtévesztésére.

A könyv a következő címet viseli: Marx–Engels: Kommunista Kiáltvány. A. J. P. Taylor előszavával. Valójában Marx és Engels A Kommunista Párt kiáltványa című művének közkeletű neve A kommunista kiáltvány, de így, névelővel (hiszen csak erre az egy könyvre utal) és kis „k” kezdőbetűkkel, mivel nem folyóiratcímről van szó. A belső címlap hátoldalán a kiadó azt közli, hogy a mű eredeti címe: The Communist Manifesto (mintha angolul írták volna), és a fordítás alapjául szolgáló kiadásként a Penguin Books 1967-ben kiadott kötetét nevezi meg, a német eredetire még csak nem is utalva. A szerzői jogok tulajdonosaként A. J. P. Taylor örökösét, H. Haraszti Évát tünteti fel, fordítóként és a fordítás szerzői jogának birtokosaként Nagy Györgyöt. Ezután következik az a bizonyos Előszó, 41 oldal terjedelemben, és utána a Kiáltvány szövege (a régi előszógyűjtemény mindössze 21, maga a Kiáltvány 34 oldalt foglal csak el az összesen 112 oldalas könyvben), amelyről egy kiadói megjegyzésben nagylelkűen mégis elárulják, hogy „a Marx–Engels műveiben megjelent fordítást veszi alapul, kiegészítve Samuel Moore-nak az (...) 1888-as angol fordításából származó változtatásaival”. De még ez sem igaz, mert nem „kiegészítették”, hanem kizárólag az angol kiadásban szereplő változatot közölték. A szerzői jog pedig (Marx és Engels helyett) marad H. Haraszti Éváé, a fordításra vonatkozóan (a Kossuth Könyvkiadó egykori munkatársai helyett) Nagy Györgyé. A magyar szövegből kihagyták a történelmi jelentőségűvé vált alcímet: „Közzététetett 1848 februárjában”.
  Ami a terjedelmes Előszót illeti, annak olvastán szembeötlő, hogy szerzőjének elemi ismeretei sincsenek Marx és Engels munkásságáról. Szerinte Marx „a hegelianizmust a saját szavaival élve a feje tetejére állította”, egyébként „soha nem tett felfedezést”, azt képzelte, hogy a történelem a feudalizmussal kezdődött, de néha „az ókori társadalmakat is számba vette”, amelyeket „ázsiai termelési módok”-nak nevezett, nála „az önálló tőkésnek rendszerint pamutfeldolgozó gyára volt”, egyébként Marx „valószínűleg egész életében egyetlen vérbeli proletárral sem találkozott”, és így tovább, a badarságok végtelen sorban, fordítási hibákkal fűszerezve. Csatol még ehhez egy jelentéktelen bibliográfiát, amely 1963-mal zárul, valamint Marx és Engels aprócska életrajzát, amelyből kiderül, hogy jelentős műveiknek még a címét sem ismeri.
  Magyar kiadója pedig az ő teljes nevét sem tudja, csak rövidítve közli. Valójában Alan John Percivale Taylorról van szó, aki 1906-tól 1990-ig élt, történelmet adott elő angol egyetemeken, és a XIX-XX. század történetével kapcsolatos könyveket publikált, többek között A Habsburg-monarchia 1806–1918 címűt. Nekrológjában a Times az angolul beszélő világ legismertebb történészének nevezte. Meglehetősen alacsonyra tették a mércét.
  A kötet megjelenését a Soros Alapítvány támogatta. Nyilván nem véletlen, hogy a rendelkezésre álló hatalmas irodalomból éppen ezt a dilettáns fércmunkát választották. Óvatos legyen, aki kezébe veszi!

CS. AVAR ZOLTÁN

Múlt hétfőn Budapest több órára megbénult. Nem járt a busz, nem járt a villamos, nem járt a metró. Nem tudtunk beérni a munkahelyre, nem ment a gyerek időre az iskolába, még a sarki boltba is késve érkezett a tej.

Rossz volt? Rossz volt.
  Azonban mindezek ellenére a fővárosiak túlnyomó többsége azt mondta, igaza van a BKV-s szakszervezeteknek, sztrájkolni kell. Mert itt nem csak arról van szó, hogy több ezren elveszítik a munkájukat – már ha egyáltalán le lehet írni ebben az esetben a „csak” szót. A buszvezetők értünk is tüntettek: a járatritkítás mindannyiunk életét teszi tönkre. Múlt hétfőn fél napra állt le a város, ha Demszkyék terve teljesül, holnap mindennap ezzel szembesülhetünk.
  Félreértés ne essék, közlekedés akkor is lesz. Kétszer, háromszor annyiért, mint most. Taxi-áron fog járni a metró és troli is. Magánkézbe adják a tömegközlekedést, hogy az is hasznot hajtson a tőkésnek. Azért fogunk fizetni, amiért már fizettünk. Hiszen miért is vonnak le hol ötven, hol hatvan százalékot a fizetésünkből? Az ingyenes oktatásért, az egészségügyért, a tömegközlekedésért? Miért is adózunk?
  A Budapesti Közlekedési Vállalat dolgozói a magyar kapitalizmus újkori történetében először mutatták meg, mit jelenet, ha a dolgozó ember egységesen lép fel a saját érdekében. Nem csak béremelésért sztrájkoltak, mindannyiunkért tiltakoztak. Ha valami, ez az, amiért büszkén kihúzhatjuk magunkat, büszkék lehetünk, hogy mi kommunisták is melléjük álltunk.
  Példát kell venni a buszsofőrről, példát kell venni a magánosítás ellen fellépő villamos vezetőről, aki Marxot olvasatlanul is használja.

GILICZE ATTILA