Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁS

Sok minden nem tőlünk függ a magyar politikában. Ilyen az is, hogy előrehozzák-e a választást, vagy sem. Ez még a Fidesztől sem függ. A Fidesz, mint a legnagyobb ellenzéki párt bejelentheti, hogy ő bizony már holnaptól szeretne és tudna is kormányozni. Orbán Viktor lényegében ezt tette meg a minap, de ettől még nem lesz választás. Az ellenzék nyomást is gyakorolhat a kormányra, mondjuk, mögé állhat egy népszavazási kezdeményezésnek. Mindezt azonban csak módjával, nehogy Brüsszel rájuk szóljon.
  A döntés a kormánypárt kezében van, adott esetben az MSZP léphetne, ha akarna. Egyelőre azonban nem akar. Persze, ha csupa karakán fiú és lány ülne az MSZP vezérkarában, akik átéreznék az emberek bajait, más lenne a helyzet. De mint tudjuk, ezek a fiúk és lányok egészen másról hírhedtek. Gyurcsányt már ők se nagyon kedvelik, de időt akarnak nyerni. Legalább két évet, vagy egyet. Addig is lehet gazdagodni, gyarapodni, aztán majd csak lesz valami. Nekünk az a dolgunk, hogy leleplezzük a polgári demokrácia tisztességtelenségét. Azt, hogy a választást nem az emberek vágyai döntik el, hanem a parlamenti pártok kénye-kedve. Azt, hogy a parlamenti pártok csak saját magukkal tőrödnek, nem érdekli őket, hogy egy előrehozott választás talán enyhítetne egy keveset az emberek sorsán.
  Most nekünk kedvez a politikai légkör, a választás előrehozása akár jól is jöhetne. Nekünk azonban most nem a találgatás a fő dolgunk. Minden választókerületben jelöltek kellenek, fel kell építeni a KB-képviselőinket. Ütemesen és céltudatosan készülnünk kell a választásokra, a rendesre is, az előrehozottra is, sőt a jövő évi európai parlamenti választásokra  is.

A TEHETETLENSÉG FŐ ELLENSÉGÜNK

Minap a 17. kerületben egy buszmegállóban terjesztettük a Balszemmel második kötetét. Mit ne mondjak, nem túl izgalmas elfoglaltság, de tudjuk, hogy ez is kell. Helyi aktivistáink éppen részleteket olvastak fel a könyvből, s éppen senki se jött oda hozzánk, így volt időm kicsit nézegetni a buszra váró embereket.
  Rájöttem, hogy előbb-utóbb megszólalásra lehet bírni az embereket - ha elég sokáig és elég határozottan keressük a tekintetüket. Egy fiatalasszony tekintetét kerestem, természetesen kizárólag politikai okokból, de azért a feleségemnek ne mondják el. Nos, az asszonyka sokáig ellenállt, de aztán megadta magát és odajött. Csak egy mondatra! – kezdte, aztán húsz percen át ömlött belőle a szó. Fölösleges az, amit csinálnak – vélekedett. Az embereket semmi sem érdekli. Maguk könyvet osztogatnak, azok meg kiszipolyoznak bennünket – utalt félreérthetetlen mozdulattal a kormányra. Itt már nem lehet élni! A gyerekemmel nyelvet taníttatok, menjen és boldoguljon valahol külföldön!
  Éppen ezért kell tennünk valamit! – próbáltam érvelni. Sztrájkol a BKV, ez már komoly dolog. Március 9-én megmutattuk, hogy ha nagyon akarjuk a népszavazást, ki lehet harcolni, és meghátrálásra lehet kényszeríteni a kormányt.
  A fiatalasszonynak a maga módján igaza van. Már nincs ereje egyedül harcolni a kormány, az adóhivatal, a posta, a telefontársaság, a gázművek és minden más hatalom uralmával szemben. Tehetetlennek érzi magát. De éppen ez a tehetetlenség, a fásultság fegyverzi le, és fegyverez le valamennyiőnket. Cselekedni kell, minden eszközzel! Ha mi nem cselekszünk, ők győznek. A kormány, az adóhivatal, a posta, a telefontársaság, a gázművek és minden más hatalom. Mi, az emberek pedig végleg alulmaradunk.

LEKÉSSÜK AZ AURÓRA ÁGYÚLÖVÉSÉT!

Az egyik kollégám szobájában van egy óra. Pontosan egy órával mutat kevesebbet, mint a valóságos idő. Elvtársak, így lekéssük az Auróra ágyúlövését! – mondom nekik némi gúnnyal. Nem az időszámítás alkalmazkodik hozzánk, hanem mi hozzá.
  Az igazság az, hogy az órát nem csak ebben a szobában nem állítják át, hanem sok más szervezetünkben sem. Példa: az egri szervezet a múlt héten az egri kórház eladása ellen szervezett tüntetést. Mi voltunk tízen, a vendégek negyvenen. Ez a negyven orvos, ápoló és más egészségügyi dolgozó azért jött, mert számítanak ránk. Jó, rendben, Egerben nem vagyunk többen, ma jelentős siker az is, hogy ennyien vannak, de a többi hevesi és nógrádi párttag vajon miért nem jött el?
  Vagy más! Budapesten sztrájkol a BKV. Vajon elég-e egy nyilatkozattal támogatnunk őket? Ugye, hogy nem! Megint más! Számtalan önkormányzatba jutok el mostanság KB-képviselőinkkel. Jó hallani, hogy szeretnénk bekapcsolódni a közgyűlések munkájába. Csak egy baj van: a választások óta eltelt két év. Mi meg csak a szándékunkat hangoztatjuk. És még valamit a házunk tájáról! A színes Szabadságnak örültünk, mint kutya a farkának. Elértünk egy szintet a terjesztésben, és megnyugodtunk. A Szabadságot az emberek között kell terjeszteni, és ez nem lehetetlen feladat. Az Auróra aligha fog újra megszólalni, de mi lekéshetjük a történelmi lehetőséget, amelyet a mai kor kínál.

THÜRMER GYULA