Cikkek
 

KÜLPOLITIKA

MEGÚJULÁS ELŐTT AZ OLASZ KOMMUNISTÁK

Oliviero Diliberto már a választások előtt figyelmeztett
Húsz év alatt másodszor vár újjáalakításra az olasz kommunista mozgalom. Az 1970-es években megváltozott a párt szociális összetétele.

A munkásság aránya csökkent, az értelmiségi és alkalmazotti rétegé viszont nőtt. Ez a változás kihatott a párt politikai arculatára is. A programjukból kivették a proletárdiktatúra fogalmát. Ez nem egyszerűen taktikai váltás volt, hanem udvarlás a kispolgáriasodó olasz társadalomnak. Lényegi változás volt annak kimondása, hogy a párt nem a harcban látja a tőke legyőzését, hanem valamilyen értelmiségi vitában. Ugyanilyen alapon törölték a demokratikus centralizmust, megengedték a párton belüli frakciókat, a harci pártot értelmiségi vitaklubbá változtatták.
  Az eszmeileg meggyengült párt nem tudta elviselni a szocialista világ szétesését, és 1990-ben gyakorlatilag felbomlott. 1991-ben alakították újjá, Rifondazione, azaz újjászületés pártja néven. Az új párt azonban nem szabadult meg az eurokommunizmus negatív örökségétől. Megmaradt a frakciószabadság. A szocialista világ történetét azonosították a sztálinizmussal. A párt a marxista-kommunista és reformista-antiglobalista nézetek keverékeként élte le az elmúlt húsz évet. A párt olyannyira értelmiségi szervezetté vált, hogy az ipari üzemekben nincsenek is szervezeteik. Súlyos következményekkel járt, hogy a párt élére egy egykori szakszervezeti vezetőt, Fausto Bertinottit választották, aki a párt társadalmi bázisát előbb a szakszervezetekben, majd a globalizáció ellen fellépő szociális fórumokban látta. Az osztályharcot felváltotta „az új európai politikai kultúra” reformista követelése. Politikai téren ez oda vezetett, hogy a párt a szocialistákkal kétszer is közös kormányt alakított.
  Az április 13-14-ei választáson a párt kikapott, sőt először a II. világháború óta nem is jutott be a parlamentbe. Bertinotti azonnal lemondott, de helyén maradt a bertinottista vezetés. Franco Giordano, a párt mostani vezetője kijelentette: a párt nem oszlik fel. Kiadták a jelszót is: őrizzük meg az egységes pártot! Az „egységes párt” ebben a formában azonban a reformista irányvonal megmaradását jelentené, azt a koncepciót, amely mély válságba taszította az olasz mozgalmat.
  Az elmúlt héten 100 értelmiségi és munkás felhívást intézett az olasz társadalomhoz. Köztük C. Argentino, a Thyssen Krupp munkása, G. Modic, F. Lisai, a Fiat Bolognai Egyetem docense és sokan mások. „Kommunisták vagyunk, és korunk kommunistái vagyunk. Úgy döntöttünk, hogy bent maradunk a mozgalomban és a szociális konfliktusban. Nincs nosztalgiánk a múlt iránt, mi egy jobb jövőt akarunk” – olvasható a felhívásban. Alakítsuk újjá a kommunista pártot! Ez a felhívás vezérideája. „Nem támogatjuk azt a gondolatot, hogy egységes baloldalra van szükség. Mi az olasz kommunisták egységes és önálló útját javasoljuk.” Az első két napban háromezren csatlakoztak, s egy-két héten belül harmincezer támogatóra számítanak. Ezt az irányvonalat támogatja az Oliviero Diliberto vezette Olasz Kommunisták Pártja is.

Nincsenek kommunisták az olasz parlamentben

Az április 13-14-i olasz parlamenti választásokon a Silvio Berlusconi vezette Szabadság Népe Párt nyert, amely a jobboldal zömét tömörítette. A jobboldali erők koalíciója 46,8 százalékot kapott. A Veltroni vezette szociáldemokrata-jellegű Demokrata Párt és partnere 37,5 százalékot szerzett.
  Ezen a választáson a kommunista erők a Baloldali Szivárvány formáció keretében indultak. A kommunista párt eddigi vezetője, Fausto Bertinotti adta meg az új szervezet alaphangját. Szándékuk szerint az „egységes, sokszínű, föderális baloldal” akartak lenni. „A világ új kritikai kultúra után kiált, amely konzerválja a múlt emlékét, és tekintetünket a jövőre szegezi”- fogalmazták meg.
  A Baloldali Szivárvány visszavonta a választásokról a kommunisták hagyományos jelképeit, a sarló-kalapácsot, a jelöltlistát telerakták a Bertinotti-féle revizionista szárny embereivel. A szociáldemokratákkal kötött korábbi alkunak köszönhetően az elmúlt ciklust parlamenti elnökként „átvészelő” Fausto Bertinotti szégyenszemre bejelentet­te, hogy a kommunista csoport csak „kul­tu­rális áramlatként” lesz jelen a jövőben a pártban. A Bertinotti-féle Kommunista Párt totális vereséget szenvedett. A párt 3,08 százalékot kapott, és a II. világháború óta először a történelmi Olasz Kommunista Párt nem jutott be sem a képviselőházba, sem a szenátusba.