Oliviero Diliberto már a választások előtt figyelmeztett
Húsz év alatt másodszor vár újjáalakításra az olasz kommunista mozgalom. Az 1970-es években megváltozott a párt szociális összetétele.
A munkásság aránya csökkent, az értelmiségi és alkalmazotti rétegé viszont nőtt. Ez a változás kihatott a párt politikai arculatára is. A programjukból kivették a proletárdiktatúra fogalmát. Ez nem egyszerűen taktikai váltás volt, hanem udvarlás a kispolgáriasodó olasz társadalomnak. Lényegi változás volt annak kimondása, hogy a párt nem a harcban látja a tőke legyőzését, hanem valamilyen értelmiségi vitában. Ugyanilyen alapon törölték a demokratikus centralizmust, megengedték a párton belüli frakciókat, a harci pártot értelmiségi vitaklubbá változtatták.
  Az eszmeileg meggyengült párt nem tudta elviselni a szocialista világ szétesését, és 1990-ben gyakorlatilag felbomlott. 1991-ben alakították újjá, Rifondazione, azaz újjászületés pártja néven. Az új párt azonban nem szabadult meg az eurokommunizmus negatív örökségétől. Megmaradt a frakciószabadság. A szocialista világ történetét azonosították a sztálinizmussal. A párt a marxista-kommunista és reformista-antiglobalista nézetek keverékeként élte le az elmúlt húsz évet. A párt olyannyira értelmiségi szervezetté vált, hogy az ipari üzemekben nincsenek is szervezeteik. Súlyos következményekkel járt, hogy a párt élére egy egykori szakszervezeti vezetőt, Fausto Bertinottit választották, aki a párt társadalmi bázisát előbb a szakszervezetekben, majd a globalizáció ellen fellépő szociális fórumokban látta. Az osztályharcot felváltotta „az új európai politikai kultúra” reformista követelése. Politikai téren ez oda vezetett, hogy a párt a szocialistákkal kétszer is közös kormányt alakított.
  Az április 13-14-ei választáson a párt kikapott, sőt először a II. világháború óta nem is jutott be a parlamentbe. Bertinotti azonnal lemondott, de helyén maradt a bertinottista vezetés. Franco Giordano, a párt mostani vezetője kijelentette: a párt nem oszlik fel. Kiadták a jelszót is: őrizzük meg az egységes pártot! Az „egységes párt” ebben a formában azonban a reformista irányvonal megmaradását jelentené, azt a koncepciót, amely mély válságba taszította az olasz mozgalmat.
  Az elmúlt héten 100 értelmiségi és munkás felhívást intézett az olasz társadalomhoz. Köztük C. Argentino, a Thyssen Krupp munkása, G. Modic, F. Lisai, a Fiat Bolognai Egyetem docense és sokan mások. „Kommunisták vagyunk, és korunk kommunistái vagyunk. Úgy döntöttünk, hogy bent maradunk a mozgalomban és a szociális konfliktusban. Nincs nosztalgiánk a múlt iránt, mi egy jobb jövőt akarunk” – olvasható a felhívásban. Alakítsuk újjá a kommunista pártot! Ez a felhívás vezérideája. „Nem támogatjuk azt a gondolatot, hogy egységes baloldalra van szükség. Mi az olasz kommunisták egységes és önálló útját javasoljuk.” Az első két napban háromezren csatlakoztak, s egy-két héten belül harmincezer támogatóra számítanak. Ezt az irányvonalat támogatja az Oliviero Diliberto vezette Olasz Kommunisták Pártja is.