VÉDNÖKSÉG A MÁRTÍRSÍROK FELETT: PATAKI ISTVÁN

A Munkáspárt nagy-budapesti szervezetei védnökséget vállaltak a Fiumei úti sírkertben, a Munkásmozgalmi Panteonnál található mártírsírok gondozása felett. A Szabadság újságban ezen a héten Pataki Istvánt mutatjuk be.

Pataki István (1914-1944) alig múlt 30 éves, amikor a nyilasok Sopronkőhidán egy kivégzőosztag puskacsövei elé állították, hogy bűnhődjék „hazaáruló” tevékenységéért.
  Édesapja l922. februárjában önkezével vetett véget életének. Az özvegyen maradt édesanya az Üllői úti József Fiúárvaházba adta az ekkor nyolc éves Istvánt testvérével, Lászlóval együtt. Az intézetben – a kor szellemének megfelelően – kemény, poroszos, vallásos és nacionalista nevelés folyt. A fiú mindössze két esztendeig tudta elviselni ezt az életet, és visszakéredzkedett édesanyjához. Tűrte a szegénység sanyarú következményeit: megismerkedett a peremváros rideg, hideg, dohos, vizes és sötét „lakásaival”, a gyakori kilakoltatás megalázó tortúráival. Csoda-e, ha korán kialakult benne a szegények iránti szolidaritás?
  Több szakmával próbálkozott, mígnem l933-ban megszerezte a vésnöki segédle­velet. István még a tanonciskolában vitába keveredett hittantanárával a materializmus-idealizmus kérdésében, aminek sorsdöntő hozadékaként baloldali ta­nonctársai felfigyeltek az értelmes „filozófusra” és „kivetették rá hálójukat”. 1933-ban a Nemesfémipari Munkások Szakszervezete ifjúsági csoportjába hívták. Élete összeforrt a szakszervezeti fiatalok tevékenységével. E nyomvonalon jutott el a kommunista mozgalomhoz. Elvtársai pártfogásukba vették, és figyelmét a marxista irodalomra irányították.
  Gömbös diktatúrája kíméletlenül lecsapott a baloldali mozgalomra. Ezek az akciók egyelőre nem érintették az ifjú Istvánt, aki a szakszervezetben egyre bonyolultabb feladatokat kapott. Természetesen átesett a mozgalom gyakorlati iskoláján: sztrájkokban vett részt, röpcédulákat osztott, plakátokat ragasztott, tüntetett, kirándulásoknak álcázott szemináriumokon tanult, vitázott, színdarabokban szerepelt és csoportja több tagjával együtt jelen volt a Tompa utcai nyilasverésben. Innen még sikerült ép bőrrel elmenekülnie.
  Ám nemcsak a horthysta terrorral nézett szembe, hanem a mozgalmon belüli különböző irányzatokkal is. Így l936-ban, amikor elfogadta a párt népfrontpolitikáját, szenvedélyes szópárbajokban kellett kiállnia az új antifasiszta stratégia mellett. Közben volt munkanélküli, különböző szakmák tanulója, vasesztergályos, kalauz. A BSZKRT betegségére hivatkozva elbocsátotta. Megnősült, majd elvált.
  A második világháború kitörése után betegen is jelen volt a háborúellenes demonstrációkon (1941. október 6.). l942. őszén a csepeli Weiss Manfréd gyár vasesztergályosa lett. Itt hamar kapcsolatba került a baloldali munkásokkal, de politikai tevékenysége a rendőrség figyelmét sem kerülte el: „Pataki István az idomszerüzemben kommunista propagandát fejt ki.” Hatósági megfigyelése nem tartotta vissza a legális és illegális közszerepléstől. 1944. március l9-e, a német megszállás után csoportját fegyveres ellenállásra akarta felkészíteni. Ugyanakkor az üldözötteket hamis papírokkal látta el. Más csoportokkal közösen sikerült a gyár kiürítését megakadályozniuk. Részt vett a gyáron belüli szabotázsakciókban is.
  1944. november 23-án – valószínűsíthetően árulás következtében – lebukott.
  Pataki a nyilas Számonkérő Szék karmai közé került, ám vallatása eredménytelen maradt. Mielőtt Budapestet a szovjet hadsereg bekerítette volna, a Margit körúti foglyokat a hírhedt Sopronkőhidára „mentették ki”. Röviddel kivégzése előtt megírta búcsúlevelét: „Teljesen nyugodt és megbékélt vagyok. Mindig mondtam, hogy nem leszek én öregebb 30 évesnél… Halálra ítéltek.” l944. december 24-én – Pesti Barnabással, Kreutz Róberttel és Bajcsy-Zsilinszky Endrével egyidőben – kivégezték.
  A Fiumei úti kommunista panteonban nyugszik, hogy élete és halála örök mementó maradjon.

HEGEDŐS SÁNDOR