Cikkek
 

 

 

PÁRTÉLET

 

ANGYALFÖLDI SIKERTÖRTÉNET
A MULTIK ÁRNYÉKÁBAN?

 
Angyalföld lakossága újra meghaladja a százezret.
A munkanélküliség egy százalék körül van – büszkélkedett Tóth József, a XIII. kerület polgármestere. Amikor polgármester lettem 1994-ben, tette hozzá, még kilenc fémipari üzem volt a kerületben, ma egy sincs. Angyalföld lett viszont számos multinacionális cég irodai központja. Szó, ami szó, a Váci utat ma már nem lehet megismerni. A szocialista nagyüzemek helyét bankok, biztosítók foglalták el. Az egykori munkáskerület az alkalmazotti réteg bázisává fejlődött. Sikertörténet a multik árnyékában? Vagy talán mégsem az?
  A Lehel téri piacon meglepődtek az emberek, amikor a kis munkáspárti csapat sátrat vert. A szokásosnál is jobban fogadták a Munkáspárt elnökét. Thürmer Gyula könyvét, a Balszemmel második kötetét nagyon sokan akarták dedikáltatni, úgyhogy hosszú sor alakult ki. Persze, nem csak az aláírásért jöttek. Nagy a drágaság. Ebben mindenki egyetértett. Meddig húzódik még a politikai válság, a tehetetlenség?
  Az angyalföldi látogatás a munkaügyi hivatalban folytatódott. A beszélgetésnek az is aktualitást adott, hogy a BKV létszám-leépítést tervez. A kerület egyik KB-képviselője, Czére Ákos maga is villamosvezető. A másik KB-képviselő, Tóth Krisztián lakásközvetítéssel foglalkozik, így sok ember gondját ismeri. Keretbe foglalta a látogatást, hogy végül a munkáspárti csapat tagjai, köztük Székely Péter budapesti és Erdős István angyalföldi elnök, megkoszorúzták Illyés Gyula angyalföldi emléktábláját.

Tanuljunk dolgozni!

Budapesten a csepeli szervezet lépett fel először önállóan az Internetre. Nem öncélról volt szó, a huszonegyedik kerületiek blogja, azaz internetes naplója azért jött létre, hogy egy újabb fórumon keresztül kerüljenek kapcsolatba az emberekkel. Az internetes napló létrehozása, illetve fenntartása nagyon egyszerű feladat, nem igényel különösebb hozzáértést. Csupán regisztrálnunk kell valamilyen blogokat működtető oldalra, ilyen például a magyar Freeblog.hu, de a csepeli blog például egy amerikai oldalon, a Blogspot.com-on működik. A blog létrehozása könnyű: kiválasztjuk, hogyan nézzen ki, tehetünk fel rá linkeket (hivatkozásokat más oldalakra), rövid ismertetőt a szervezetünkről, és ha ezzel megvagyunk, már csak a naplóbejegyzéseket kell rendszeresen írni, feltenni legújabb híreinket, közleményeinket, illetve beszámolókat írni. Fontos, hogy az olvasók hozzá is szólhatnak a bejegyzéseinkhez, és kialakulhat a párbeszéd az érdeklődőkkel. Ha szükség van rá, mindenütt akad gyerek, unoka, barát, aki segíthet a létrehozásban. Lehet, hogy épp ezzel tudjuk közelebb hozni őket a Munkáspárthoz! Ne féljünk nyitni az Internet felé, nagyon sokat vesztünk, ha nem használjuk ki az új kommunikációs lehetőségeket. Ha további kérdés felmerül, nyugodtan vegyük fel a kapcsolatot azokkal, akik már megtették az első lépéseket: mpcsepel@gmail.com.


MI ÚJSÁG RÁKOSMENTÉN?

Fléger Tamás, Gililicze Attila és Balog Emese nem félt a nyílt utcán népszerűsíteni a Balszemmel második kötetét. Meg is volt az eredménye, sokan odajöttek a rögtönzött könyvbemutatóhoz.

Rákosmente, azaz Budapest 17. kerülete nem tartozik a Munkáspárt erősségei közé. Kitartó munkával, lelkesedéssel azonban itt is lehet eredményt elérni. Legalábbis ezt mutatta az egész napos program, amelyet Thürmer Gyula számára szerveztek. Fléger Tamás, a régió munkáspárti elnöke, Gilicze Attila, az országos elnökség tagja és Balog Emese KB-képviselő fogadták a párt elnökét és Székely Péter budapesti elnököt. Balog Emese munkáját dicsérte a legelső program, az Egyesült Vegyiművek meglátogatása. Manapság nem olyan egyszerű egy tőkés üzembe bejutni, de nem lehetetlen. A multik tönkretették a magyar nemzeti ipart. Az adók túl magasak. Túl sok az állami kukacoskodás, ami megkeseríti a még megmaradt magyar vállalkozók életét – sorolták gondjaikat a cég vezetői. Az üzemben Thürmer Gyula elbeszélgetett a munkásokkal, a cég szakszervezeti vezetőjével. Ezúttal sem maradt el a piaclátogatás, az utcai Balszemmel bemutató. A nap zárásaként a párt elnöke találkozott Riz Leventével, a kerület polgármesterével.