A
hurka és
a kolbász
is magyar
hagyomány,
olyan érték,
amit védenünk
kell – nyilatkozta
Thürmer
Gyula, a
Munkáspárt
elnöke
a gyulai
televíziónak
abból
az alkalomból,
hogy idén
is ellátogatott
a városi
böllérfesztiválra.
Én
csak beosztott
vagyok a
Kis Gömböc
csapatban,
a főnök
Szőke János
barátom
(címlapunkon)
– tette
hozzá
a párt
elnöke.
A szigorú
zsűri végül
a nyolcadik
hellyel
jutalmazta
a munkáspárti
disznótorost,
ami nem
is rossz
eredmény
az összeszokott
csapatokkal
vívott
harcban. A
részvételünk
fontos politikai
eszköz
a kezünkben
– hangsúlyozta
Nagy Sándor
gyulai elnök.
Ha szabad
azt mondani,
Thürmer
elvtárs
a reklámemberünk.
Jobban fogy
a pálinka
is, ha ő
van a pultnál.
Ma is sokan
keresték
meg egy
kis beszélgetésre.
Pénzbe
kerül
a részvétel,
de megéri
a befektetés
– mondta
Nagy Sándor,
aki a napokban
lesz 75
éves.
Gratulálunk
örökifjú
harcosunknak!
A
MÚLTBÓL
NEM
LEHET
ÉPÍTKEZNI
|
A
múltból
nem lehet
megélni.
Erre a következtetésre
jutottak
a Munkáspárt
Bács-Kiskun
megyei vezetői.
Kiss Lászlóné
megyei elnök
elmondta,
hogy Tiszakécskén
valaha erős
pártszervezet
volt, emlékezetes
augusztus
20-i ünnepségekre
is sor került
a városban.
Mindez azonban
a múlté,
új
embereket
kell találni.
A megyei
elnök
férje,
Kiss László
vállalta
a KB-képviselő
szép,
de nehéz
feladatát.
Ebbe
a választókerületbe
látogatott
el a múlt
héten
Thürmer
Gyula. A
piac szinte
mindig biztos
pont, ezért
itt kezdődött
a program.
Az árusok
szívesen
fogadták
az elnököt.
Voltak régi
ismerősök
is, köztük
egy vasáru-kereskedő,
aki évekkel
ezelőtt
egy sarlóval
és
egy kalapáccsal
lepte meg
Thürmer
Gyulát.
Hamarosan
híre
ment, hogy
„itt van
Thürmer”,
és
jöttek
a régi
párttagok.
Szervezzük
újjá
a pártot!
– hangzott
jobbról
is, balról
is. A múltból
nem lehet
megélni,
de értékeit
át
kell venni.
Thürmer
Gyula a
nap folyamán
felkereste
a városi
könyvtárat,
a strandfürdőt,
és
találkozott
Kovács
Ernővel,
Tiszakécske
polgármesterével.
Hazafelé
menet megállt
Kecskeméten,
ahol a Kecskeméti
Lapok nagyinterjút
készített
vele. Mi
a tanulság?
Nos, ott
is lehet
hatékonyan
és
eredményesen
dolgozni,
ahol még
nem vagyunk
erősek,
de erősekké
akarunk
válni.
Tiszakécskén
ezt teszik.
Kovács
Ernő figyelmesen
hallgatta
a munkáspárti
vezetőket
|