Cikkek
 

VÉLEMÉNY

A MUNKA A BECSÜLET DOLGA

Valószínűleg sokan emlékeznek az idősebbek és középkorúak közül egy feliratra. A gyárak bejárata fölött, az üzemekben lehetett olvasni: „Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga!” Meglehet, hogy ez ma kicsit nevetségesen hat, hiszen a tőkés rablókra, a Gyurcsányokra, Kókákra, Kapolyikra gondolva kinek jut eszébe a „becsület” szó? Mégis, én úgy gondolom, ma méginkább, mint valaha, érdemes ezt leírni. A munka ugyanis tényleg tisztesség dolga.
  Úgy gondolom, ha valahol, a mi pártunkban ennek mindenképpen így kellene lennie. A Munkáspárt mai helyzetében pedig ez nem egyszerű helytállás, ez kötelező. Nem szavakban, tettekben!
  Tavaly év végén szégyelltem magam, amikor azt láttam, a párt nem képes jelöltet állítani Újbudán. Nem azért, mert rossz volt a környezet, vagy az utcán nyakra-főre kommunistáztak volna: azért, mert sokan egyszerűen nem mentek el gyűjteni. Pedig voltak szép szavak és ígéretek a meleg párthelyiségekben.
  Büszke voltam magunkra, amikor februárban a Ferenc körúton tucatnyi elvtársunkat láttam gyűjteni, s ez erőt adott nekünk a Népligetnél, a Nagyvárad téren is. Elkeseredtem viszont, amikor a Blaha Lujza téren, a Nyugatinál senkit sem láttam, pedig tudtam, voltak, akik szentül ígérték, ott fognak gyűjteni. Mert egy vezetőségi ülésen megígérték.
  Megmondom őszintén: én nagyon nem szeretek ülésekre járni. Szócséplés és a sok századik, csak papíron létező határozat megvitatása zajlik többnyire - az időnket és a papírt pazaroljuk. „Fogjuk meg a zongorát és vigyétek” mentalitás ez! Ha fele annyi időt töltenénk az utcán emberek közt, aláírást gyűjtve, szórólapot osztogatva vagy Szabadságot árulva, mint amennyit ülésezünk, már rég nem a túlélésen gondolkodnánk. Nem az lenne a kérdés, hogy el tudunk-e indulni a választásokon, hanem az, hány százalékkal érnénk be.
  Mire jó egy tagsági vagy egy vezetőségi gyűlés, Budapesten és országosan egyaránt? Arra, hogy eldöntsük, mi a teendő. Az első héten erről vitatkozhatunk, majd elhatározhatjuk, kinek, mi a feladata. Azonban a hónap hátralévő részében már nem dohos irodákban, hanem az emberek között, az utcán a helyünk.
  Ez kommunista becsület és tisztesség dolga! S akkor lesz dicsőség is!

PAULIK PÉTER

EGYSÉGBEN AZ ERŐ!

Minden párt törekszik arra, hogy az ifjúság körében népszerűsítse magát. Miért kell a pártoknak az ifjúság? Röviden: a fiataloké a jövő.

„Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!”

(Váci Mihály)

Ez különösen igaz a Munkáspártra nézve, hiszen a párt jövője azokon a fiatalokon múlik, akiket a Baloldali Front ma meg tud szólítani. Nincsenek receptjeink arra, hogy a fiatalítás problémáját miként tudjuk megoldani. Nincsenek milliárdjaink, hogy sítúrákat szervezzünk úgy, mint a gyurcsányista FIB. Nincs a  Munkáspárthoz köthető rockegyüttesünk sem, amely a zene erejét használja fel az eszme népszerűsítésére, nem tudunk koncerteket adni, ahol a fiatalok kitombolhatják magukat.
  Mindezek ellenére a párt fiatalodik. Nem tömegesen, de egyre többen jelentkeznek a párt és a Front soraiba, olyan fiatalok, akik vállalják a forradalmi harcot egy erősebb kommunista párt építésében annak ellenére, hogy munkájuk során nap, mint nap szembesülnek a Munkáspárt gondjaival. Számukra a mozgalmi munka nemcsak a szórakozást jelenti, hanem felelősségteljes kitartást és fegyelmet kívánó feladatot is.
  Tenni vágyó, az eszme és a párt iránt elkötelezett radikális baloldali fiatalok vannak az országban, a Baloldali Front feladata, hogy megtalálja és behozza őket a mozgalomba. Ennek szellemében végzi munkáját a Baloldali Front új vezetősége. Az eddigi túlzott külföld-centrikus felfogással szemben, az internacionalista kapcsolatokat megtartva, nagyobb hangsúlyt kap a Baloldali Front magyarországi tevékenysége. A magyar kapitalizmust nem a bolgár ifjúkommunistának kell megdöntenie, hanem a magyarnak. A magyar munkáspárti fiatalnak a magyar szocializmusért kell harcolnia!
  A Front új élcsapata máris megtette az első lépéseket, hogy megismertessék a fiatalok körében a Baloldali Frontot és az igazi baloldali, munkáspárti politikát: a debreceni Frontnak köszönhetően nemrégiben Thürmer Gyula tartott előadást az egyetemen. Az egri Baloldali Front tagsága, aktivitásuknak köszönhetően, a helyi média rendszeres szereplői, az egri emberek által ismert és elismert emberek. A Baloldali Front legutolsó kongresszusa óta propaganda céljából készült kommunista kisfilmet árasztották az Interneten. Az internetes propaganda fellendülése a Front új vezetőségének érdeme. A közös munka, az összefogó közösség vonzása lehet a másik nagy szervezőerő a Front számára.
  A fiatalok ma közösséget keresnek, egy jó csapatot, ahol érvényesülni tudnak, ahol jól érzik magukat. A Front csak akkor tud ilyenné válni, ha tagjai tisztelik és segítik egymást. Az egység az, ami egy marxista szervezet erejét adhatja. Találjuk meg tehát a kommunista érzelmű fiatalokat, segítsük a Front új vezetését, fogjunk össze a pártért és a szocializmusért! Egységben az erő!

EDELÉNYINÉ NAGY MÁRIA