Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

PROVINCIALIZMUS

Az elmúlt héten Szíriában jártam. Nem Amerikában, nem Japánban, Szíriában, ami ugyan fontos ország, de nem a világ közepe. Magyarországról jövet az ember mégis úgy érzi magát, mint egykor a vándor, aki a római provinciából elindult Róma felé.
  Mivel is foglalkozik a politika nálunk, és mivel Damaszkuszban? Magyarországon összeverekednek azon, hogy a XII. kerületben lehet-e Turul szobor vagy nem lehet Turul szobor. Szíriát olyan „apró ügyek” foglalkoztatják, mint, hogy kirobbanthat-e az USA és Izrael egy újabb közel-keleti háborút? A közel-keleti háború mifelénk piti ügy, meg úgyis eleve tudjuk, hogy az arabok rossz fiúk akkor is, ha az izraeliek támadnak. Szíriában azt mérlegelik, hogy létrejön-e a Földközi-tengeri Unió, a francia elnök nagy ötlete. Ugyanis ha igen, akkor végleg bekerítenék Oroszországot. Lehet, hogy Európa megszabadulna az orosz gázfüggéstől, de közelebb kerülne a háborúhoz. Nem egy közel-keleti, hanem egy európai háborúhoz.
  Magyarországon ez senkit sem érdekel. Viszont nagy politikai és anyagi erőket fordítanak olyan égbekiáltóan fontos ügyekre, minthogy Kapolyi fizetett-e Orbán megfigyelésért vagy sem, visszafizeti-e Zuschlag a lenyúlt pénzt, s sikerül-e szőnyeg alá söpörni a szocik újabb szemetét. Ez a provincializmus, amelyben végzetesen elsüllyedt a magyar politikai elit.

KAPOLYI

A Magyar Nemzet előjött a Kapolyi kártyával. Csak idő kérdése volt. A konzervatív sajtó eddig legfeljebb csak azzal hozakodott elő, hogy Kapolyi már a Kádár-rendszerben miniszter volt, meg aztán ő a leggazdagabb MSZP-képviselő. Ezek azonban nem hatották meg a szocialisták táborát. Kapolyi miniszterségére a kutya sem emlékszik, és egyébként is, Gyurcsány is KISZ KB-titkár volt. Az sem érdekel senkit, hogy milyen gazdag, mert többségük úgy van vele, mint Rejtő Jenő halhatatlan kisembere, Vanek úr, akinek hiába ajánl az angol konzul száz fontot, ő csak egyet kér, mert annyit már látott életében. Száz fontot viszont még soha.
  Az MSZP-re szavazók zöme sem tudja elképzelni, hogy mit jelentenek Kapolyi milliárdjai, mert nekik soha sem volt, és ahogyan elnézem, nem is lesz ennyi pénzük. Egészen más ügy, hogy Kapolyi magáncéget pénzelt azért, hogy Orbán Viktor után kémkedjenek. Ez csúnya dolog, ráadásul ezzel a nem túlságosan rokonszenves Keller Lászlóval, akinek láttán a jobb érzésű választó zsebében kinyílik a bicska.
  A Kapolyi-kártya nem véletlenül került elő. Laci bácsi bevállalta, hogy összeszedi az MSZP-ből elcsámborgó népeket, sőt még a baloldal sakáljainak, a Vajnai-féle társaságnak is együttműködést kínált. Kapolyi eddigi politikai szerepvállalása kevésbé volt ismert, de jelentőségét nem lehet lebecsülni. A Bokros-csomag elfogadása előtt pár perccel – ezt szó szerint kell érteni – Szekeres Imre, akkori MSZP-frakcióvezető magához hívatta az MSZDP-t és a Munkáspártot, és felszólította őket: álljanak lelkesen a Horn-kormány népnyúzó politikája mellé, úgymond a baloldali egység jegyében. Kapolyi László igent mondott, szép nagy igent, a Munkáspárt pedig nemet, nem kevésbé nagyot. Kapolyiék a Szocialista Internacionáléban nem ellenezték, hogy az MSZP is tag legyen, függetlenül attól, hogy annak sem történelmét, sem jelenét tekintve az égadta világon semmi köze sincs a szociáldemokráciához. 2006-ban Kapolyi képviselőséget vállalt az MSZP színeiben, lényegében baloldali irányból hitelesítve az MSZP-t. Kapolyi úrtól ezúttal sem azt várják, hogy politikai alternatívát kínáljon az MSZP-vel szemben, csak azt, hogy port hintsen a szocliberális uralommal rohadtul elégedetlen tömegek szemébe.

POLITIKAI SEBESSÉGMÉRÉS

Nemrégiben ezeken a hasábokon háborogtam az ellen, hogy a kormány magánkézbe akarja adni a sebességmérést is az autópályákon. Az egészet persze úgy adták be, hogy a közlekedésbiztonság javítása érdekében folyamatosan mérni kell a nyavalyás autósokat. Kis hazánk pedig a műszaki fejlődésnek olyan fokát érte el, hogy az autópálya-matricákat ellenőrző gépek képesek a sebességet kiszámítani és már lehet is büntetni.
  Most valaki rájött, hogy „nincs meg a törvényi háttere”. Kíváncsi lennék arra, hogy eddig mások miért gondolták, hogy megvan. A lényeg persze nem ez. Valamelyik kormányzati főokos szeretett volna előrelépni, s azt gondolta, hogy az autósok megbüntetésén csinál karriert. Időközben másik okosok rájöttek, hogy ez nem lesz így jó. Az autópályákon ugyanis döntően nem a csavargyári munkások és kisfizetésű értelmiségiek Suzukijai tépnek ezerrel. Mondjuk, a külföldiek, de őket meg úgysem érik utol. Maradnának az állami Audik, BMW-k, na és a kormánypárt-közeli rokonság bazi nagy terepjárói. Házi nyúlra meg a szocliberális erkölcsi kódex szerint nem lőnek, vagy legalábbis nem ajánlatos.

THÜRMER GYULA