Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

MINEK A MAGYAR TÖRTÉNELEM?

Orosz barátaink jöttek el május elsejére. Gyönyörű Budapest, fantasztikus a konyha! – áradoztak az első nap után. Az idegenforgalmi szolgáltatásokkal is elégedettek voltak, pedig megfordultak már egy-két európai országban. Szóval, dagadt a keblem. Mégsem vagyunk olyan rosszak! A budapesti városnéző túra után azonban mintha kicserélték volna őket. Sehogy se fért a fejükbe, hogy a Gellért-hegyen az idegenvezető egy szót sem szólt arról, hogy 1945-ben volt errefelé valamilyen csetepaté, amihez bizony az ő hazájuknak is köze volt. Az amerikai és angol iskolákban nem is tanítják, hogy volt valamilyen keleti front, de hát Magyarország mégiscsak közelebb volt. Barátaink nem vártak köszönetet, csak a tények említését. Biztattam őket, hogy ne csüggedjenek. Igaz, hogy egy szót sem szólt az idegenvezető, de legalább rosszat se mondott. A kicsit is meg kell becsülni a mai világban. A történelemben igen járatos barátaink végképpen nem értették, hogy miért álltak egy órát a Dohány utcai zsinagóga előtt, ami tényleg szép, tényleg a legnagyobb Európában, tényleg sok köze van a magyar történelemhez, de azért van itt Parlament is, budai vár is, meg hasonló csekélységek. Megnézték a jegyüket, hátha tévedésből valamilyen speciális irányultságú csoporthoz osztották be őket. De nem, semmi spéci, ez a szabványcsoportoknak előadott szabványszöveg. A budai várat már csak kívülről mutatták meg nekik. Tényleg, mi a francnak cipelnék a külföldieket a várba? Mi van ott? Legfeljebb a magyar történelem, a magyar lélek. Az meg kit érdekel.

A BICSKA KINYÍLT

„Tudja, nagyon nehéz egy fenséges urat agyonlőni” – mondja Svejk Müllernének Jaroslav Hasek halhatatlan regényében, miután hírét veszik, hogy lelőtték a trónörököst. „Az nem úgy megy, mint amikor egy közönséges vadorzó lepuffantja az erdészt. Előbb ki kell spekulálni, hogy férkőzik hozzá, mert nem mehet oda akármilyen rongyokban. Cilinderben kell menni, hogy a rendőrök még előtte le ne füleljék.” A hírek szerint az MSZP május elsejei majálisára többen szépen felkészültek. Ki játékpisztolyt, ki igazi gázpisztolyt, ki hatástalanított szovjet géppisztolyt vitt magával a jeles eseményre. A Köztársasági Őrezred a helyzet magaslatán volt, a játékpisztolyos ürgét azonnal földre teperték. A fenséges urat tehát nem érte bántódás. Sőt, este eldicsekedhetett anyósának és feleségének: képzeljétek, meg akartak ölni! A gázpisztolyos ember a hírek szerint szerény személyemet éltette, és bekiáltott egy-két keresetlen mondatot a miniszterelnöknek. A magyar nyelv gazdag, de szerintem akárhogyan is igyekezett az illető, nem lehetett rondább és sértőbb, mint az, amit Gyurcsány emlékezetes öszödi beszédében mondott. Félreértés ne essék, én semmilyen módon sem helyeslem az illetők tettét. A lelkiállapotukat azonban el tudom képzelni. Te mit tennél, ha ilyeneket hallanál a miniszterelnök-pártfőnök-milliárdostól: „Azt gondoljuk, hogy mi vagyunk azok, akik a leginkább értik, mit jelent felkelni kora reggel 5 vagy 6 órakor, és elindulni dolgozni, akár 60-70 ezer forintért.” Gyurcsány még tovább is fokozta az extázist: „mi vagyunk azok, akik mindig azokért kormányoztunk, akiknek ma nehezebb az élet, akiknek meg kell küzdeni minden egyes fillérért.” Ekkora gyermekrontó perverzitástól, gondolom, Te is berosálsz. A java azonban még hátra volt: „A következő két év végén azt fogja mondani Magyarország, hogy: de jó, hogy ti vezettetek bennünket, és megmutattátok, hogy lehet munkával, tehetséggel is építkezni, nemcsak szavakkal, hanem tettekkel!” Ekkor megtörtént az, amit a pisztolyosokat leleplező kormányőrök sem vettek észre: Gyurcsányt hallgatva a magyar munkások zsebében kinyílt a bicska. A Városligetben is, országszerte is.

SZAKSZERVEZET ITT, SZAKSZERVEZET OTT, SZAAKSZERVEZET SEHOL

Tök üres volt az Andrássy út, amikor május elsején mi, munkáspártiak felvonultunk. Pár éve még hol az egyik szakszervezetbe ütköztünk, hol a másikba. Az idén csak mi vonultunk fel, na meg mellettünk a kísérő rendőrök. Az MSZOSZ beleolvadt a szocialista majálisba. A LIGA azt mondta, hogy nincs mit ünnepelni, a Munkástanácsok meg nem akartak együtt lenni a többi konföderációval. Na jó, ezt mind értem, de hát mégis csak vannak munkások! Akárhogyan is nézzük, május elseje a dolgozók ünnepe, és ugye elég nehéz elképzelni a dolgozókat szakszervezet nélkül. Lisszabonban 80 ezer munkás vonult fel a szakszervezetek szervezésében május elsején a kormány gazdaságpolitikája ellen. Németországban félmillióan mentek utcára, szintén jórészt a szakszervezetek hívó szavára, és a minimálbér bevezetéséért tüntettek. Folytathatnánk a sort. Május elsején sok beszédben elmondták és elmondtuk, hogy az Unióban jobban élnek a melósok. Ötször, hatszor, tízszer jobban. Erre könnyű azt mondani, hogy ezek az országok gazdagabbak. Lehet, hogy más oka is van? Például az, hogy ott május elsején is harcolnak a munkásért. Nem csak az idén, emberemlékezet óta.

THÜRMER GYULA