Május 1.

CSAK A MUNKÁSPÁRT VAN MELLETTED

Május elsejét nem véletlenül találta ki a világ munkássága. Ezen a napon üzenünk egymásnak. Üzennek az autóbuszvezetők a villamosvezetőknek: barátaim, mellettetek vagyunk! Üzennek a vasutasok a közútiaknak: értetek harcolunk, amikor sztrájkolunk, nem csak magunkért!
  Május elsején együtt üzenünk a magyar tőkéseknek és külföldi barátaiknak: Urak! Nagyon elegünk van belőletek! Nagyon utáljuk, hogy tönkre teszitek az életünket! Tudjuk, hogy most erősebbek vagy­t­ok. Tudjuk, hogy ti vagytok hatalmon! És ha akarjátok, eltiportok, börtönbe csuktok bennünket. De ne bízzátok el magatokat! Nem lesz ez mindig így! Már tanulunk harcolni, és ha egyszer megtanulunk harcolni, lesz itt nemulass!
  Jó volt a szocializmusban! Nem kellett a harcra gondolnunk. Elég volt kijönni a Ligetbe. Nyugodtan ihattuk a sört, ehettük a virslit. Nem kellett izgulni. Viccelődtünk, hogy mi lesz május elseje után. Mi lehetett? Május másodika! Te tudod mit? Május másodikán is megvolt a munkahelyünk, volt fizetésünk, volt kiszámítható holnapunk. Aki azt mondja, hogy ez rossz volt, az hazudik.
  Lehet persze a sörön meg a virslin humorizálni. De tudod, ki jópofizik? Azok, akik a szocializmusban elsők voltak a sorban az ingyen virsliért. Ma meg nagyobb kapitalisták, mint a Rotschildok. Nekik ez egy emlék, amin most el lehet nosztalgiázni. De nekünk, sokunknak, millióknak az életünk volt. Az életünk, amit elvettek.
  Ma más világban élünk, a pénz és a tőke világában. A tőke meggazdagodott. Nem tisztességes munkából, nem termelésből, nem alkotásból. Lopásból gazdagodtak meg, az állami vagyon eladásából, meg ügyeskedésből lettek milliárdosok.
  A tőke attól lett gazdag, amit tőlünk elvett. Elvette a gyárakat, elvett másfélmillió munkahelyet. Adott cserébe egy víziót cserébe: te is lehetsz vállalkozó. Lehetsz, ha van pénzed!
  A tőke elvette a magyar ipart, a magyar mezőgazdaságot, a magyar kereskedelmet. Elvette és eladta a külföldi barátainak. Ma a külföldi bankból jön a fizetés, külföldi cégnek kell fizetni az áramért, a mobilért, külföldi bevásárlóközpontban megy el a pénz. A külföldi meg jót röhög, hogy ezeket a magyarokat mindig sikerül rászedni.
  A tőke ma is mindennap elvesz valamit. Elveszi a fizetés majdnem felét ilyen-olyan adókban és járulékokban, és semmit nem ad neked cserébe. Ahányszor csak veszünk valamit, Európa legmagasabb áfa-ját fizetjük. Annyit fizetünk mindenért, mint Ausztriában, a bérünk meg ott maradt, ahol tíz éve volt.
  A tőke elveszi a tudást. Neki nem kell okos magyar munkás, nem kell szakmunkásképzés. Neki elég, ha multi üzemében két gombot nyomogatsz. Nem kellenek neki magyar mérnökök, nem kellenek magyar tudósok, magyar felfedezők. Elég, ha az egyetemről a bolognai rendszerben szabványosított félművelt értelmiségi robotok jönnek ki.
  A tőke mindent elvesz és semmit sem ad ingyen.
  Azonban nem lehet mindenért a tőkét okolni. A farkas farkasnak született, ez a természete. Mi is hibásak vagyunk. Hibásak, hogy mindent elhiszünk. Hibásak vagyunk, hogy szentírásnak vesszük, amit a televízió vagy a Népszabadság mond, pedig tudjuk, hogy hazudnak. Hibásak vagyunk, hogy nem vesszük észre: az MSZP is tőkés, meg a Fidesz is tőkés
  Valami elkezdődött! Kezdünk ébredezni, kezdünk rájönni, hogy ebben az

országban csak az a miénk, amit kiharcolunk magunknak. A BKV dolgozói felismerték, hogy a főnökeik milliókat vesznek fel, őket pedig kirúgják. Ezt jelenti a takarékoskodás. A MÁV dolgozói megértették, hogy már régen nem a gazdaságos vasút, nem az utas, nem a vasutas a lényeg, hanem a tulajdonosok gazdagodása. A külföldi bevásárlóközpontokban dolgozók ma már tudják, hogy ők csak rabszolgák, akiket addig és úgy lehet dolgoztatni, amíg csak akarják. Az orvosok, egészségügyi dolgozók felismerték, hogy a kórházak eladása nem nekik és nem a betegnek jó, hanem azoknak, akik megveszik.
 

Kezdjük észrevenni, hogy az MSZP-SZDSZ kormánya a legszemetebb módon átvert bennünket. Jobb életet ígért, és nyomort adott. Drágább a villany, drágább a gáz, drágább a kenyér, a hús, a gyógyszer. Bezárja a vasúti mellékvonalat, a vidéki postákat, a falusi iskolákat.
  Semmibe veszik a népakaratot. Az emberek nemet mondtak a fizetett egészségügyre. Horváth Ágnes mégis kinevezi a pénztárok főnökeit, a miniszterelnök meg eltűri.
  Az MSZP most megint átveri a népet. Ahelyett, hogy kivágták volna az SZDSZ-t, most engedik, hogy eljátssza a sértődött szűzlány szerepét, és még neki álljon feljebb. Ahelyett, hogy az MSZP belátná, hogy az embereknek iszonyúan elegük van belőlük, visszaél a joggal, és az utolsó pillanatig marad, az utolsó pillanatig felveszik a fizetéseket, megnyerik a pályázatokat, visznek mindent, ami mozgatható.
  Sok mindent teszünk, de mindez nem elég.
  A mi ellenségünk a belenyugvás, az elfásultság, a tehetetlenség. Ne hagyjuk magunkat! Igen, elfáradtunk! Sok embernek nincs ereje egyedül harcolni a kormány, az adóhivatal, a posta, a telefontársaság, a gázművek és minden más hatalom uralmával szemben. Tehetetlennek érzi magát. De éppen ez a tehetetlenség, a fásultság fegyverzi le, és fegyverez le valamennyiünket.
  Cselekedni kell, minden eszközzel! Ha mi nem cselekszünk, ők győznek. A kormány, az adóhivatal, a posta, a telefontársaság, a gázművek és minden más hatalom. Mi, az emberek pedig végleg alulmaradunk.
  Március 9-én megmutattuk, hogy lehet cselekedni. Akartuk a népszavazást, nagyon akartuk, és kiharcoltuk. Ha nincs népszavazás, Horváth Ágnes még mindig miniszter, az SZDSZ még mindig ott ül a kormányban. Ha nincs népszavazás, fizetnénk a vizitdíjat, a kórházi napidíjat. Igen, barátaim, meghátrálásra kényszerítettük a kormányt, és ez nagy dolog.
  Kérjük a szakszervezeteket: folytassák a sztrájkokat! Bátran, határozottan! Ne legyen egy nyugodt perce a tőkésnek! Amiben tudunk, segítünk!
  Ne engedjük, hogy megváltoztassák a sztrájktörvényt! Ne engedjük, hogy a kapitalista kijátssza az éberségünket!
  Ne engedjük, hogy megakadályozzák az újabb népszavazást! Igen is, népszavazáson döntsünk az egészségügy sorsáról. Utasítsuk el végleg a magánbiztosítókat, magánpénztárakat!
  Itt nagy a lehetőség számunkra! Az em­berek ma bíznak bennünk. Újabb lehetőséget kapunk a történelemtől, hogy tegyünk a munkásért, a dolgozóért. Fegyelmezett munkát, lemondást, áldozatot, sok-sok erőfeszítésre van szükség! Cserébe viszont egy erős, parlamenti Munkáspártot kaphatunk! Megéri!