NÓGRÁDBAN
KOMOLYAN
VESZIK
Thürmer
Gyula László
Sándorral
és
Boczek Tibor.
Egy
nyelven
beszéltek.
Nógrádban
komolyan
vették,
hogy bármikor
lehetnek
parlamenti
választások,
és
mi csak
egyet tehetünk:
készülünk
rá.
Ennek jegyében
szervezték
meg a párt
elnökének
látogatását
Pásztón
és
térségében.
Korábban
a salgótarjáni
választókerület
mellett
a megyében
itt, a pásztói
választókerületben
tudta a
Munkáspárt
jelöltjét
a második
fordulóba
is bejuttatni.
Újra
labdába
kell rúgnunk!
– fogalmazódott
meg a feladat.
A körülmények
kedvezőek,
az emberek
szívesen
fogadják
a Munkáspártot,
de ezt ki
kell használni
– hangzott
el a Thürmer
Gyulával
folytatott
rögtönzött
pártmegbeszélésen. Pásztó
hagyományosan
polgári
város,
de szükség
van a Munkáspártra
– mondta
Becsó
Károly,
Pásztó
alpolgármestere,
aki a város
első számú
vezetőjének
távollétében
fogadta
a Munkáspárt
csapatát,
és
szívesen
emlékezett
vissza arra,
hogy egykor
munkáspárti
tagja is
volt az
önkormányzatnak. A
pásztói
Margit Kórház
jó
példája
annak, hogy
állami,
illetve
önkormányzati
tulajdonban
működő
kórház
is dolgozhat
jó
eredménnyel
– jelentette
ki Boczek
Tibor igazgató-főorvos,
aki a kórház
vezető orvosaival
együtt
végigkalauzolta
Thürmer
Gyulát
az intézményben.
A kormány
20 aktív
ágyra
korlátozta
a kapacitást,
94 embert
elbocsátottak,
és
végkielégítések
miatt mintegy
60-70 milliós
adósságot
görget
maga előtt
a kórház.
Megszűnt
a gyermekosztály.
A rehabilitáció
viszont
igen fejlett.
Feltalálták
magukat
ebben a
helyzetben
is. Nem
eladó
a kórház,
a privatizációval
mindenki
csak rosszul
járna,
kivéve
a vásárlót
– hangzott
el újra
és
újra
a kórházi
találkozón,
ahol egy
szó
sem esett
politikáról,
csupán
az egészségügyről. A
pásztói
bőripari
üzem
munkásasszonyai
örömmel
fogadták
Thürmer
Gyulát.
Sokan fényképezkedtek
vele, szívesen
váltottak
néhány
szót.
Ez az üzem
még
megél
a nyugati
bérmunkából,
de iszonyúan
nehéz.
„A nyugati
tőkés
kizsákmányol
bennünket,
a minimumot
fizeti,
a kormány
pedig nem
segít.”
Ez volt
a dolgozók
közös
véleménye.
Az
egész
napos program
a sajtótájékoztató
után
Nagybátonyban,
a Fáy
András
Ipari Szakközépiskolában,
majd Tar
községben
folytatódott.
Az iskolákba
is be lehet
jutni! –
mondta Szabó
Lászlóné
megyei elnök,
aki nagyon
sokat tett
a nap sikeréért.
Sok helyütt
ismerték
fel László
Sándort,
aki tavaly
Bátonyterenyén
polgármester-jelöltként
indult,
s aki ma
már
a Munkáspárt
térségi
KB-képviselője.
Csongrád
városában
sokan úgy
tudják,
hogy a Munkáspárt
elnöke
idevalósi.
Az igazság
az, hogy
Thürmer
Gyula pesti,
de gyermekkorában
sokat volt
Csongrádon
a rokonoknál.
Most is
megdobbant
a szíve,
amikor a
csongrádi
választókerületben
tett látogatást.
A piacon
akár
az egész
napot eltölthette
volna, olyan
szívesen
fogadták.
Szépen
fogyott
a Balszemmel
kötetből
is. A
polgármesteri
hivatalban
számokkal
is alátámasztották
a piaci
élményeket,
a panaszok
jogosságát.
A 18 ezer
lakosú
városban
hivatalosan
is 10 százalékos
a munkanélküliség,
a valóságban
ennél
több.
Gond tehát
van bőven,
dolgozzunk,
szervezzük
meg megyei
szinten
az erőinket!
– javasolta
a párt
elnöke
a helyi
vezetőknek,
köztük
Kőhalminé
Forrai Júlia
KB-képviselőnek,
Nagyvári
László
megyei elnöknek,
Szörfi
Mihály
csongrádi
elnöknek.
Kósa
Lajos
a
legnépszerűbb
politikus?
|
A
Munkáspárt
debreceni
szervezete
vérlázítónak
tartja
az
önkormányzat
támadását
az
újkerti
Általános
Nevelési
és
Oktatási
Központ
ellen.
Kevés
olyan
iskola
van
a
városban,
és
talán
az
országban
is,
ahol
ennyire
magas
színvonalon
folyik
a
tanítás,
és
amely
ilyen
kiváló
adottságokkal
rendelkezik.
Ennek
ellenére
mégis
ezt
az
intézetet
ítéli
halálra
az
önkormányzat.
Alapfeladatunknak
tekintjük,
hogy
az
önkormányzat
biztosítsa
a
nyugodt
iskolai
légkört.
Okos
és
egészséges
diákokat
csak
higgadt,
rendezett
körülmények
között,
biztonságban
lévő,
szorongásoktól
mentes,
nyugodt
pedagógusok
segítségével
lehet
felnevelni. Követeljük
Kósa
Lajos
polgármestertől,
hogy
ne
zárassa
be
az
iskolát!
Sok
százmilliós
beruházások
helyett
az
oktatásra
fordítsák
a
pénzt! A
Magyar
Kommunista
Munkáspárt
támogatásáról
biztosítja
a
tanárokat,
diákokat
és
szülőket,
harcolni
fogunk
az
iskoláért!
Mentsük
meg
az
iskolát!
Mentsük
meg
a
jövőt!
|
|