Másodszor kértek fel keringőre, de ismét kosarat adtam. Igen, vannak bolondok, magányosak, vidámak, akik a különböző közösségi portálokon bejelölgetnek. Kedvesek, nem baj. Nem vagyok táncdalénekes, sem filmsztár, hogy zsákszámra kapjam a rajongók leveleit, a szerelmi vallomásokat ismeretlenektől. Ha az lennék, örültem volna, de így nem lettem túl vidám. A Munkáspárt 2006 nevű szatelitpárt vezetői próbálták kivetni rám hálójukat. Gondolom, nemcsak rám. A fiatalabbakra, módszeresen, ügyesen. Most épp Tatár Csaba. Sajnálom, hogy korpa közé keveredett. Ráadásul még földim is. Én egy kommunista, nemzeti párt tagja vagyok, ő pedig egy olyané, amely negatív hangulatot keltett a határon túli magyarok ellen, és még gondolatban sem megy ki tüntetni a munkásokkal. Liberális csicskások csoportja! A név nem minden esetben kötelez. Legyen világos! Minket másfajta fából faragtak. Keményből, mely nem hajlik, csak törik, de azt is nehezen. Fiataljaink zömmel a kapitalizmusban nőttek fel, és nem mártogattak zónapörköltet egyetlen szocialistává vedlett kiszessel sem. Egyetlen szálon sem kötődnek a különféle kormánypárti csoportocskákhoz, mint az antifasiszták erdőnyi szervezete, a Mazsihisz, a hízásra hajlamos szocdemek vagy hétvégi nyugdíjasklubok. Normális szocdem szerintem nem akar elcsábítani egy olyan kommunistát, akiről tudja, hogy mennyire utálja ezt az egész csürhét. Hamar torkon harapná, mint az a bizonyos melengetett kígyó. Nem akarok partnert az ellentáborból. Semmilyent! Jó lenne, ha abbahagynák az ólálkodást az ifjúság körül. Fiataljaink már elég erősek ahhoz, hogy visszaüssenek, ha valaki csalfa ábrándokkal szédíti őket. Elég okosak ahhoz, hogy felismerjék a cukros vizet, amibe beledöglöttek a legyek. Éppen ezért!

FOGARASI ZSUZSANNA

Farkasházy Tivadar, Gálvölgyi János, Bajor Imre igazi sztárok hazánkban. Hogy is ne lennének azok, évtizedek óta köszönnek vissza a képernyőről, színpadokról, újságok címlapjairól. Mégis, elegendő, hogy művészi teljesítményükért politikai állásfoglalásukat is elfogadjuk?

Sokan, sokszor ítélték már el a média negatív hatásait, a tömegkultúra társadalmi értékeket romboló szerepét, mint a kapitalizmus népbutító eszközét. Tanultam is, tapasztaltam is, mégis, sokadik fogadkozásom ellenére, ismét elkövettem a hibát: belenéztem a Heti Hetes című műsorba. Unalmas vasárnap estén akár még szórakoztató program is lehetne – ülnek ott humoristák szép számmal – mégis, valami egészen más köszön ránk a képernyőről. Szerettem volna nevetni, kikapcsolódni, hiszen mai helyzetünkön jócskán akad mit kifigurázni, de a tények között is akad jó néhány, ami kész vicc. Én, kis naiv. Mint megállapítottam, valamikor stábot cseréltek, biztatott is arra: nézzek bele. Fidesz-kormány alatt remekül tudtak parodizálni állami intézkedéseket, hátha most is megy. Ment. A Fidesz kritizálása remekül. De kérdem én, ha hat éve az MSZP van kormányon, nem lejárt lemez ez? Rühellem a Fideszt is, nem erről van szó. Mégis, nem gusztustalan egy országát tönkretevő, mindent elmutyizó hatalmat kiszolgálni? Ráadásul úgy, hogy közben az előző rendszert szidják. Értsd: ők remekül látják, s ki is mondják, az előző rendszer borzalmas volt. S azt is, Gyurcsány a legjobb, kedves nép, okulj, őt kell szeretni, semmi köze a kommunistákhoz. Hát ez az! Olyan emberek teszik le voksukat, s igyekeznek mind­annyiunkat MSZP-szimpatizánsok­ká for­­­mál­ni, akik a Kádár-rendszernek köszönhetnek mindent. Ne tessék ezen vitatkozni! Életkorukból adódóan senkik sem lehetnének, ha az a társadalom nem tett volna mindent a fenekük alá. Én tudom, én nagyon szerettem volna továbbra is abban a rendszerben élni! Szegény, de az állam által épp ezért támogatott gyerekként el sem tudtam képzelni, hogy valaha kitűnő tanulóként a nagybanin kell paprikát árulnom, nyelvet kell tanítanom, egész nyarat végigdolgozva, hogy középiskolába járhassak. Pedig pont így történt, épp az általános iskola befejezése előtt köszöntött be a fene nagy szabadság. Ezek a hölgyek­-urak pedig kényelmesen végigülték a nappali tagozatos egyetemeket (már aki…), kaptak kiváló szerepeket, újságoknál megbecsült pozíciókat, lehetőséget, mindent, csak azért, mert akkor élhettek. Tényleg, mennyire rossz is volt nekik! Mi, átlagemberek örültünk, hogy van hol élnünk, dolgoznunk, tanulnunk, van jövőnk, s építjük tovább, amit apáink-nagyapáink elkezdtek. Nekünk emellett nem jutott eszünkbe, hogy jaj, nem tudok Amerikába utazni. Igen: elkényeztette őket az a rendszer. Tanulták volna meg, mit jelent dolgozni, máris kevesebbet adtak volna el ebből az országból! Ismerjük fel végre: nincs itt mit mentegetni. A televízió is a politika játszótere. Mondhatjuk ál-nosztalgiával, hogy azért mégis jobb az MSZP, mint a Fidesz. Csudát! Az embereknek egyik sem fog jobb körülményeket teremteni. Így tessék nézni és szórakozni a humorral álcázott politikai propagandán.

CSEH KATALIN