ÚTTÖRŐAVATÁS
A VÖRÖS
TÉREN
Mintegy
4500 gyereket
avattak
úttörővé
vasárnap
a Vörös
Téren
a kommunista
párt
kezdeményezésére.
A fiatalok
Moszkvából
és
a főváros
környékéről
jöttek.
„Jöttek
volna többen
is, de egyszerűen
nem tudtunk
több
buszt szervezni”
– mondta
el Gennagyij
Zjuganov,
az Oroszországi
Föderáció
Kommunista
Pártjának
(KPRF) elnöke.
Országosan
több,
mint hatvanezer
gyereket
vettek fel
az úttörők
közé.
Az időpont
nem véletlen,
május
19-én
lesz a 86.
évfordulója
annak, hogy
megszületett
az úttörőszervezet.
A
kommunista
párt
célja,
hogy minél
gyorsabban
teljesen
újjászervezze
a kilencvenes
évek
elején
szétvert
vörösnyakkendős
mozgalmat.
„Már
tíz
éve
dolgozunk
az úttörőszervezetekkel
és
az úttörővezetőkkel
azon, hogy
minél
több
gyerek legyen
a szervezet
tagja, s
vasárnap
e munka
gyümölcseit
láthatjuk”
– mondta
el az avatáson
Vlagyimir
Kasin, a
párt
elnökhelyettese.
AKTUÁLIS
|
Elég
aláírás
gyûlt
össze Befejezõdött
az
egészségbiztosítás
privatizációjának
megakadályozásáért
gyûjtött
aláírások
ellenõrzése,
ennek
alapján
megállapítható,
hogy
összegyûlt
a
törvényben
meghatározott
számú
aláírás
–
közölte
Rytkó
Emília,
az
Országos
Választási
Iroda
vezetõje.
Az
Albert
házaspár
a
következõ
kérdésben
kezdeményezett
népszavazást:
„Egyetért-e
Ön
azzal,
hogy
Magyarországon
ne
vezessék
be
a
mindenki
által
kötelezõen
választandó,
üzleti
alapon
mûködõ
több-biztosítós
egészségbiztosítást?”.
A
népszavazásra,
amelyet
aktívan
támogatott
a
Munkáspárt
is,
õsszel
kerülhet
sor.
Debreceni
fronttábor
A
Baloldali
Front
debreceni
szervezete
június
6-tól
8-ig
tábort
szervez
a
hajdúsági
megyeszékhelyen.
A
táborral
egyidõben
kerül
sor
a
Debreceni
Pulykanapokra,
ami
jó
lehetõséget
nyújt
a
szórólapozásra,
politikánk
népszerûsítésére.
A
táborra
május
31-ig
lehet
még
jelentkezni
Dózsa
Miklósnál
és
Szatmári
Boglárkánál
a
30/313-8176
illetve
a
70/540-3765
telefonszámon.
|
MEGHÍVÓ
a
Magyar-Kubai
Baráti
Társaság
szeretettel
meghívja
Önt
és
családját
José
Martíról,
Kubáról
tartandó
konferenciájára
Előadók:
Harsányi
Iván
–
José
Martí
politikai
hagyatéka
Kerekes
György
–
José
Martí
nemzetfelfogása
Kakuk
Éva
–
Az
oktatás
és
nevelés
prioritása
Kubában
Simor
András
–
Az
Egyszerű
versek
és
Szabad
versek
költője
A
konferencia
alkalmából
megjelenik
kétnyelvű
kiadásban
José
Martí
La
Edad
de
Oro
–
Aranykor
című,
gyerekek
számára
írt
könyve,
az
Eötvös
József
Könyvkiadó
gondozásában.
Ez
a
kötet,
valamint
az
Eötvös
József
Könyvkiadó
régebbi,
latin-amerikai
témájú
könyvei
a
konferencia
alkalmából
kedvezményes
áron
megvásárolhatók.
Időpont:
2008.
május
29-e,
du.
5
óra
Helyszín:
Nemzetek
Háza,
1062
Budapest,
Bajza
utca
54.
|
TÓTH
SÁNDOR
(1928.
június
13.
–
2008.
március
31.)
Elhunyt
egy
elveihez
hű
igaz
barát,
egy
igaz
kommunista.
Nagy
veszteség
érte
a
tiszaújvárosi
alapszervezetet.
Sanyi
bácsi,
aki
egész
életét
a
párt
ügyeinek
szentelte,
március
31-én
elhunyt.
Sokan
még
nem
is
éltünk
akkor,
kimondani
is
történelem,
a
kommunista
pártnak
1944-ben
lett
tagja.
Sanyi
bácsi
egy
Ózd
melletti
településen
született.
Iskoláit
Ózdon
végezte
el,
majd
innen
költözött
Tiszaszederkénybe,
a
későbbi
Leninvárosba,
Évtizedekig
a
Tiszapalkonyai
Erőműben
dolgozott,
majd
innen
is
ment
nyugdíjba.
Élete
összeforrt
az
alakuló,
fejlődő
várossal,
annak
építője,
alakítója
és
része
volt. Csendben,
lelkiismeretesen,
tisztességgel
tette
a
dolgát.
Sanyi
bácsitól
2008.
április
16-án,
Ózdon
vettünk
végső
búcsút.
A
Munkáspárt
tiszaújvárosi
alapszervezete
|
A
Magyar
Kommunista
Munkáspárt
központi
politikai
lapja.
Szerkeszti
a
szerkesztõbizottság.
Szerkesztõség:
1082
Budapest
VIII.,
Baross
utca
61.;
Telefon:
313-5420
(közvetlen);
334-1509/22
m.
Telefax:
313-5423; A
Szabadság
e-mail
címe:
info@aszabadsag.hu;
internetcím:
www.aszabadsag.hu Kiadja:
a
Progressio
Kft.,
a
kiadásért
felelõs:
Vajda
János
igazgató;
ISSN
0865-5146
|
A
Munkáspárt
internetcíme:
http://www.munkaspart.hu
|
|