VÉDNÖKSÉG A MÁRTÍRSÍROK
FELETT: KISS ÁRPÁD

A Munkáspárt nagy-budapesti szervezetei védnökséget vállaltak a Fiumei úti sírkertben, a Munkásmozgalmi Panteonnál található mártírsírok gondozása felett. A Szabadság újságban ezen a héten Kiss Árpádot mutatjuk be.

Proletár szülők gyermeke volt, de ambíciói túlmutattak a kétkezi munkán. Édes­apja, látva szorgalmát és tehetségét, nem riadt vissza az anyagi áldozattól, támogatta fiát, hogy tanult emberré váljék. Felsőipari iskolát végzett, s életét a műszaki tudományokkal kötötte össze. Első munkahelye a Ganz Villamossági Gyár volt, ahol konstruktőrként dolgozott. Nem fantáziátlan alkalmazottá, hanem műszaki újításokkal bombázó alkotó emberré vált, akit az állandó tökéletesítés vágya hajtott előre. 1940-ben bevonult a hadseregbe, de kiképzés közben súlyosan megsérült, amiért le kellett szerelnie. 1944-ben munkaszolgálatra kötelezték, ám onnan sikerült megszöknie. A Szociáldemokrata Párt tagjaként a Ganz-gyári mérnökcsoport sashalmi pártszervezetének tevékeny tagja lett.
  A felszabadulás után a Ganz Vagon és Villamossági Gyárban a váltóáram szerkesztési osztály vezetője lett. 1948-ban élmunkás kitüntetésben részesítették. 1950 márciusában a Nehézipari Minisztérium műszaki fejlesztési osztályának élére került, s augusztusban már könnyűipari miniszterré nevezték ki. Ebben a beosztásában 1954. október 31-ig maradt. A könnyűipar fejlesztésében elért eredményei miatt 1954-ben Kossuth-díjban részesítették. Az 1954-56 közötti időben vegy­ipari és energiaügyi miniszterként tevékenykedett. Ezt követően az Országos Tervhivatal, majd 1967-től az Országos Atomenergia Bizottság elnöke.
  1954-ben az MDP III. kongresszusa (1954. május 24-30) a Központi Vezetőség tagjának választotta. Ezt a tisztséget egészen haláláig betöltötte. 1953-1967 között országgyűlési képviselő is volt. Szakmai jellegű felszólalásai nagyban hozzájárultak a gazdaságot alátámasztó technikai kérdések megoldásához.
  Kiss Árpád nemcsak igen jó szervező és irányító, de több műszaki fejlesztéssel foglalkozó tanulmány szerzője is. Fáradhatatlan és eredményes tevékenységéért számos érdemrendben (a Munka Érdemrend arany fokozata, a Szocialista Hazáért Érdemrend) részesült. Utolsó kitüntetése a szovjet kormány által adományozott Lenin-emlékérem volt. Noha magas párt- és állami tisztségeket is betöltött, mindenekelőtt a szocialista építést elősegítő műszaki fejlesztés területén jeleskedett.
  1970. július 11-én, a jugoszláviai Kragajovác közelében, 52 éves korában halálos autóbaleset áldozata lett.

HEGEDŰS SÁNDOR

Húsz éve, 1988. május 11-én halt meg Moszkvában Kim Philby, minden idők egyik leghíresebb hírszerzője.

Kémregényekkel vetekedő élete volt: Indiában született 1912-ben, apja áttért az iszlám hitre, majd a szaúdi király tanácsadója lett. Kim becenevét Kipling hőse, a briteknek kémkedő fiú után kapta, amelyet egész életén át meg is tartott a Harold helyett. A Cambridge-i Egyetem hallgatójaként ismerkedett meg a kommunista eszmékkel, amelyekben mély meggyőződéssel hitt.
  Újságíróként kezdett dolgozni, feladatai közé tartozott, hogy a fasizmussal szimpatizáló körökbe is bejusson. A spanyol polgárháború idején a The Times tudósítójaként dolgozott, s mint évtizedekkel később kiderült, Moszkvából azt a feladatot kapta, hogy ölje meg Franco tábornokot. A falangistákkal jó kapcsolatokat kiépítő újságíróként lett is volna erre alkalma, hiszen interjút is készített „a Caudillóval”, aki ki is tüntette mint egy aknatámadás egyedüli túlélőjét.
  A spanyol évek után már nem volt megállás: az akkor még inkább klubhangulatot tükröző brit hírszerzés megbecsült tagja lett, végül a kémelhárítás főnökévé nevezték ki. 1949-ben Washingtonba küldték, ahol éveken át összekötő tiszt volt a brit és az amerikai titkosszolgálatok között.
  Kettős ügynökként ez jelentette karrierje egyik csúcspontját: a brit „titkok” mellett az amerikaiakhoz is hozzáfért. A Cambridge-i ötök néven elhí­resült cso­port tagjaként 1951-ben még időben tudta figyelmeztetni a hozzá hasonlóan szovjet szolgálatban álló két brit ügynöktársát, akiknek így sikerült a Szovjetunióba menekülniük.
  Bár többször is rávetődött a gyanú árnyéka, talpraesettsége, lélekjelenléte megmentette a lebukástól. Mikor 1955-ben elbocsátotta a brit titkosszolgálat, külügyi kapcsolatait felhasználva tudósítói posztot kapott Bejrútban. Kemény munkával még évekig meg tudta akadályozni lebukását, de 1963-ban végképp összecsaptak feje felett a hullámok. Ekkor a menekülés mellett döntött, s a Szovjetunióba szökött, ahol tábornoki rangot és Lenin-rendet kapott.
  1968-ban Csendes háborúm címmel írta meg élete történetét, ezen kívül csak ritkán állt a nyilvánosság elé. Soha nem bánta meg tetteit, s mikor árulásáról kérdezték így válaszolt: „ahhoz, hogy az ember eláruljon valamit először is oda kell tartoznia. Én soha nem tartoztam oda.”