Százhatvan éve, május 21-én vette vissza az osztrák császári csapatoktól Buda várát a Magyar Honvédség. A magyar katonát 1992 óta ünnepeljük e napon, s nagyjából innentől datálható a honvédség totális lezüllesztése is. Az évfordulót a Honvédelmi Minisztérium látványos gálaesttel ünnepelte, még a meghívókat is huszáregyenruhát viselő színésztanoncok vitték ki. Katona erre már nem volt, hiszen a honvédségi létesítmények, laktanyák, lőterek őrzésének feladatát is bérbe adták. Biztonsági őrből ma már sokkal több van Magyarországon, mint katonából. Ez azonban aligha újdonság, érdekesebb, hogy kit emeltek ki a banketten lévő díszvendégek közül. A kiemeltek: Csányi Sándor és Hernádi Zsolt. A két úriember nem tábornok, még csak nem is katona. Első az OTP mindenható elnöke, második a MOL-é.
  Volt ünnep a Városligetben is, a honvédségi majálison egy katonai helikopter járókelőket és árusokat döntött le a lábukról a Petőfi Csarnok melletti bolhapiacon.
  Nevetséges, szomorú és szánalmas mind­ez. Hasonlóan a honvédelmi miniszter ünnepi beszédéhez. Szekeres Imre meggyalázva mindenkit, aki a magyar lobogó alatt veszítette el életét, ócska vásári bohócként térdet-fejet hajtva mondta a Parlamentben: „büszkék lehetünk azokra a múlt századi katonákra, akik a tragikus történelmi pillanatokban is képesek voltak áldozatot vállalni”. Ha a mondat őszinte lett volna, talán el is fogadták volna. Ám mint annyi mindent, ezt is lopták: egy nyolcvanas évek végi honvédségi megemlékezésen hangzott el az eredeti; Szekeres úr píárosai nem vették a fáradságot, hogy maguk szövegezzenek valamit. Ennél is érdekesebb viszont a miniszter beszédének a lényege: Magyarország stratégiai légiszállítási flottát alapított. Miért van erre szüksége hazánknak? Tervezzük a jeges-tengeri Ferenc József-Föld annektálását, esetleg pórul járt magyar újgazdag turistákat kell kimenteni Zimbabwéből? Ugyan. Mindez sokkal egyszerűbb. Magyar katonákat kell fuvarozni NATO-missziókra. Persze nem lesznek magyar szállítógépek, mi csak bérelünk, viszont átengedjük a pápai repülőteret. Mint anno Jugoszlávia terror-bombázásakor. A magyar hadsereg mai első számú feladata nem a honvédelem, hanem a NATO kiszolgálása. Jelenleg ezer katona állomásozik a világ tizennégy országának misszióiban.

Ott vagyunk a Sínai-félszigeten, Boszniában, Irakban, valamint Koszovóban. Afganisztánba pedig már harcoló alakulatot is bevetünk. Ne finomítsunk, meghalni küldünk katonákat Afganisztánba. A Bocskai István Lövészdandár katonái fizetett profik, zsoldosok. Azonban még ők sem haszonleső vezetők értelmetlen parancsainak a végrehajtására szerződtek.
  Miért kell magyar harcoló alakulat Afganisztánba? Profán a válasz: Gyurcsány Ferenc kormánya nem fizet be annyit a NATO kasszájába, amennyit megígért. Nem vesz elég nyugati fegyvert, repülőt és tankot, de még egyszerű Mercedes teherautót sem. Ezt a pénzt eltüntették a költségvetésből, s most magyar katonák vérén váltják meg adósságukat. Ennek fényében nehéz nevetni a feltünően jóked­vű honvédelmi miniszter lejjebb látható szol­noki futásán.

Havril András vezérkari főnök gazdájával ünnepel
 
Keleti György szocialista politikus, egy­kori hadügyminiszter kulcsszerepet vállalt Magyarország NATO-csatlakozásában, a magyar katonák külföldre vezénylésében. Keleti György esküt tett a Magyar Népköztársaságra, „tiszt és úriember” volt. Az alább következőket 1988-ban, két évvel a rendszerváltás előtt írta a Honvédelmi Ismeretek című középiskolai tankönyvbe. Amit leírt, az egyébként igaz, nyilván ez is segített abban, hogy átformálja a Magyar Honvédséget ellenséges mintára. Pedig az árulás szó a tiszti esküből hiányzik. Az idézet nyelvhelyessége és stílusa is eredeti.

„Keleti György: A NATO a világbéke legfőbb veszélye

Az erősödő munkásmozgalom leverése az uralkodó körök hatalmi pozíciójának megtartását jelentik, továbbélést biztosítva a kizsákmányoló, népellenes társadalmi rendszerek számára. A kapitalizmus megjelenésével együtt létrejött hadserege is. Célja és feladata ma is változatlan, céljai és módszerei az idők folyamán finomultak. Napjainkban tanúi lehetünk annak, hogy a kapitalista országok, a kapitalista világrendszer politikai, társadalmi és gazdasági válsága egyre inkább elmélyül. A válság joggal váltja ki egyes országokban a dolgozó tömegek elégedetlenségét és cselekvő ellenállását.
  A sztrájkok, tüntetések, különböző megmozdulások, az erősödő munkásmozgalom leverése az uralkodó körök hatalmi pozíciójának megtartását jelentik, továbbélést biztosítva a kizsákmányoló, népellenes társadalmi rendszerek számára. Ennek érdekében számtalan esetben alkalmazzák hadseregeiket is. Esetenként a hadsereg puszta jelenléte, erőfitogtató felvonulása is elegendő a dolgozók jogos ellenállásának megtörésére, de egyre többször az erőszakos, sőt fegyveres beavatkozástól sem riadnak vissza.
  A kapitalista kizsákmányoló, elnyomó törekvések nem ismernek országhatárokat. A történelem korábbi időszakához hasonlóan a kapitalista országok uralkodó osztályai ma sem elégszenek meg saját népük elnyomásával. Hatalmukat és kizsákmányolásukat más népekre is szeretnék kiterjeszteni, amelynek során nem egy alkalommal felhasználták és felhasználják hadseregeiket, katonai erejüket.
  A történelem két világháborúja tragikus példáját adja ezen törekvéseiknek, amely milliók számára okozott mérhetetlen szenvedést. Ezen szándékaiknak azonban nemcsak gazdasági, hanem elsősorban politikai gyökerei vannak. A kapitalista hadsereg a gyarmatosítás, az újragyarmatosítás, a szocialista országok elleni agresszív, fenyegető magatartás, a szocialista világrendszer mennyiségi és minőségi fejlődése elleni harc konkrét vagy félelmet keltő eszköze.
  Célja valamennyi haladó társadalmi rendszer, kibontakozó és erősödő mozgalom megsemmisítése, ha kell, katonai eszközökkel is. A fejlett tőkés államok terveik megvalósítására agresszív katonai tömböket hoztak létre, melyek közül elsősorban a NATO a világbéke legfőbb veszélyének tekinthető. Nincs a világnak egyetlen olyan térsége sem, ahol ne fenyegetné agresszió a szocializmusért, a társadalmi haladásért küzdő népeket és mozgalmakat.
  A kapitalista országok napjainkban nagy létszámú és korszerűen felszerelt hadseregeket tartanak fenn. A katonai szolgálatot teljesítő egyszerű emberek politikai, ideológiai megdolgozására, a kapitalista hadseregek agresszív céljainak elfogadtatására, a hadseregen belül felmerülő haladó gondolatok kiirtására a parancsnokok minden eszközt felhasználnak. Feltétlen engedelmességre, a kizsákmányoló rendszer iránti fenntartás nélküli elkötelezettségre igyekeznek nevelni. A katonai szolgálat teljesítésekor nem gondolkodó emberekre, hanem a parancsokat vakon végrehajtó, ha kell, ölni, gyilkolni kész katonákra van szükségük, akik megvalósíthatják az uralkodó osztály országon belüli és határokon túli politikai és hatalmi törekvéseit.”