Cikkek
 

ÉVFORDULÓ

90 ÉVES A MAGYAR

KOMMUNISTA MOZGALOM

AZ ELSŐ KOMMUNISTÁK

Az idén november 24-én lesz 90 éve annak, hogy néhány tucat ember megalakította a Kommunisták Magyarországi Pártját, az első kommunista szervezetet magyar földön. Kik voltak ezek az emberek, honnan jöttek?

HÁROM FORRÁSBÓL

Nézzük meg együtt, mit írt erről a cselekvő szemtanú, Kun Béla, a KMP lelke és motorja, a Tanácsköztársaság tényleges vezetője:
  „A Kommunisták Magyarországi Pártja három ideológiai forrásból vette kezdetét. Az egyik forrás a háború alatti antimilitarista, háborúellenes, forradalmi pacifista mozgalmak voltak. Ezek a mozgalmak elsősorban Korvin Ottó nevéhez fűződnek, ideológiailag azonban Szabó Ervin működésére, irodalmi munkáira vezethetők vissza. Ez az ideológiai forrás nem volt marxista forrás. Szabó Ervin már az 1900-as évek elején otthagyta a forradalmi marxizmus talaját, a francia szindikalizmus hatása alá került, és a szó teljes értelmében kispolgári forradalmár lett. Bár kritizálta a velejéig opportunista, korrupt magyar szociáldemokráciát, ez a kritikája valójában ugyanannak a burzsoáziával való osztályegyüttműködésnek a talaján mozgott, amelyen paktált, üzleteskedett, alkudozott a szociáldemokrata párt vezérkara.
  A munkáselemek, akik ösztönös forradalmiságuk folytán tiltakoztak a szociáldemokrata párt osztályegyüttműködő és osztályáruló politikája ellen, már a háború előtt is keresték ösztönös forradalmiságuknak, tiltakozásuknak elméleti kifejezését, és így jutottak el Szabó Ervin szindikalizmusához.
  Néha külön utakon haladva, néha együttesen harcolt ezzel a csoporttal a baloldali szociáldemokrata csoport, amely csoport tagjainak nagy része több-kevesebb kapcsolatban volt Szabó Ervinnel. Ezek inkább belső ellenzéke voltak a szociáldemokrata pártnak, amennyiben nem szakadtak el a munkástömeg-mozgalmaktól azoknak az üldözéseknek a következtében, melyeket a szociáldemokrata párt vezérkara a legaljasabb eszközökkel folytatott ellenük. Tapasztaltabbak voltak, mint a Korvin Ottó körül csoportosult fiatalság, de cselekvésben mögötte maradtak.


KUN BÉLA

Mindkét csoportnak közös bázisa az üzemi bizalmiak pompás forradalmi munkáscsoportja volt. Ezek jelentették mindkét csoport számára a tömegkapcsolatokat. Utánuk ment a budapesti és környéki, különösen a hadiipari üzemek széles munkástömege. Ezek alkották később a kommunista párt kádereinek nagy részét is.
  A Kommunisták Magyarországi Pártjának harmadik forrása a hadifogoly-mozgalom volt. Ennek a mozgalomnak, amely Szamuely Tibort is adta a magyar proletáriátusnak, Oroszországban kétségtelenül szélesebb volt a tömegalapja, mint Magyarországon a háború alatti antimilitarista mozgalmaké. A forradalom szele először Oroszországban érintette meg a munkásokat és parasztokat 1917 februárjában. Ez a szél forradalmi viharrá vált 1917 októberében és százezer magyar munkást és parasztot sodort bele a maga áradatába. Ezekben a forradalmi mozgalmakban hallottunk először közelebbről és részletesebben a Marx és Engels halála utáni egyedüli igazi forradalmi marxizmusról: a bolsevizmusról. Először került közvetlen tapasztalataink körébe a forradalmi cselekvés. Először vettünk részt a forradalmi marxista-leninista párt vezetése alatt valódi, következetes forradalmi harcban. Nagy magyar paraszttömegek Oroszország területén találtak először forradalmi vezetőkre a magyar munkások soraiban. Itt, Oroszországban érlelődött meg először sorainkban annak a gondolata, hogy az opportunistává vált, szociálsovinisztivá lett, osztályárulás gyalázatába fulladt szociáldemokrata pártot ott kell hagynunk, és új pártot szervezve, forradalmi vezetőkhöz kell juttatnunk a magyar munkásságot és szegényparasztságot.
  Tudtuk azt, hogy a munkásosztály önállóan szervezett élcsapata, a kommunista párt nélkül nem lehetséges eredményes küzdelem a munkásság forradalmi osztálydiktatúrájáért. Ezért, szemben a szindikalista elemekkel (akik egyáltalában nem akartak politikai pártot szervezni), szemben a baloldali (akkor még idézőjel nélkül: baloldali) szociáldemokratákkal, akik a hozzánk való csatlakozásuk után sem akartak elszakadni a szociáldemokrata párttól, ezért ragaszkodott az Oroszországból hazatért s az orosz forradalomban, polgárháborúban fegyverrel, szóval, tollal harcolt hadifoglyok csoportja a Kommunisták Magyarországi Pártja haladéktalan megalakításához.”