Cikkek
 

 

 

MUNKÁSPÁRT

 

BÍZUNK MAGUNKBAN!

Tóth István megyei elnök és „felfedezettje”,
Molnár László KB-képviselő

Maguk tisztességes, becsületes emberek, bízunk magukban! – mondta egy középkorú asszony Thürmer Gyulának Tatán, a polgármesteri hivatal előtt. A Munkáspárt elnöke éppen Michl József polgármesterhez készült, amikor az asszony se szó, se beszéd odalépett. Őszintén mondta, nem zavarta, hogy mások is hallják, sőt, a televízió is felveszi. Vigye a motoromat, ezzel gyorsabban jutnak a parlamentbe! – kapcsolódódott a beszélgetéshez egy helyi polgár.
  A város polgármestere is megerősítette, hogy a Munkáspártnak van mit keresnie a helyi közéletben, számítanak is rá. Thürmer Gyula bemutatta Molnár László BKV-s buszvezetőt, aki a Központi Bizottság képviselője a térségben. Tóth István megyei elnököt sehol sem kellett bemutatni, őt jól ismerik és tisztelik a megye közéleti személyiségei is.
  A választókerületi látogatás Baj községben folytatódott. Az emberek nagyot néztek, amikor a falu kocsmájában meglátták a Munkáspárt elnökét. Dolgos falu lévén, kora reggel inkább csak a törzsvendégek ültek az asztaloknál. „Maguk az MSZP-től jöttek!” – mondta egy szószólójuk, aki nyugdíjas bányásznak mondta magát. A kocsmában heves vita alakult ki, de nem volt haszontalan. A falu nem hivatalos csatornákon most megtudta: Thürmer nem Gyurcsány, a Munkáspárt nem az MSZP.
  Schundár Tibor polgármester készségesen végigkalauzolta a munkáspárti csapatot a falun. Thürmer Gyula a falu iskolájában elbeszélgetett a pedagógusokkal. A faluházban gratulált ahhoz, ahogyan Bajon igyekeznek megőrizni a magyarországi sváb kultúra értékeit.
  A Munkáspárt Komárom-Esztergom megyében sincs könnyű helyzetben. A ten­ni akarás, a szorgos, fegyelmezett munka itt is sok mindenen átsegíthet – összegezte a párt országos és megyei elnöke a tapasztalatokat.

Baj község irigylésre méltó iskolájában
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TANULJUNK DOLGOZNI!

A Szabadság mostani számából kétszáz példánnyal többet nyomtattunk. Sajnos nem az előfizetők száma ugrott meg ilyen gyorsan, az újság terjesztésében még bőven van tennivalónk. Két budapesti kerület döntött úgy, hogy a párt lapját a napi agitációban is jobban lehetne hasznosítani: Zugló és Ferencváros rendelt száz-száz extra példányt. A XIV. kerületben előrehozott önkormányzati választások lesznek, ahol önálló munkáspárti jelölt indul, a IX. kerület kommunistái pedig Thürmer Gyula egész napos látogatását szervezik. A mostani Szabadságban mindkét kerülettel külön oldalon foglalkozunk, a zuglóiak és ferencvárosiak így a helyi problémákat kiemelten kezelő újságot terjeszthetnek, oszthatnak ezen a héten. Követendő példa!


A POLGÁRMESTER MEGALKUVÁSRA BIZTAT

Mint korábbi számunkban előrejeleztük, május 28-án a XVIII. kerületi polgármesteri hivatalban sajtótájékoztatóval egybekötött petíció-átadást rendeztek helyi párttagjaink Delikát Dóra KB-képviselő és Fléger Tamás, a 8. régió elnökének vezetésével.

Fléger Tamás és Delikát Dóra
„Természetesen” időpontot nem kaptak, de ha tovább vártak volna arra, hogy a polgármester számára is megfelelő legyen az alkalom, talán soha nem tudták volna átadni a petíciót.
  A titkárnővel való vitát persze most sem kerülhették ki, s már azzal is szembesülniük kellett, hogy a polgármester csak magánszemélyeket tud fogadni a fogadóóráján, pártokat nem. Meglepetésre Mester László polgármester végül időt szakított a találkozásra.
  Ez a meglepetés csak fokozódott – na nem akkor, amikor elfelejtette a küldötteket hellyel kínálni – hanem, amikor A Szabadság legfrissebb számát lobogtatva, kikérte magának a róla írtakat. Felháborodásának legfőbb oka az a kérdés volt, mely szerint esetleg meg fog futamodni az aktivisták elől. A polgármester közölte velük, hogy ő senki elől sem fut el, természetesen előlük sem.
  Magára a petíció témájára csak annyit reagált, hogy mivel nem találtak beruházót a szóban forgó telek területére semmilyen közhasznú dolgot szolgáló épület felépítésére, így „kénytelenek értékesíteni azt”. Ha pártunk találna rá beruházót, nagyon szívesen, ők nyitottak minden jóra, de mit lehet tenni? Egy ilyen megalkuvó világban élünk, és megalkuvónak kell lennünk ezért nekünk is - mondta a polgármester.
  A küldöttek kifejtették kételyeiket: „A probléma csak azzal van, tisztelt polgármester úr, hogy valószínűleg önök ezt már akkor tudták, amikor a kerületi lakosság felé megtették ígéretüket! Önök ugyanis tudhatták, hogy ilyesféle projektekben egy tőkés nem lát pénzt! Ígéretüket a lakossági kedélyek lecsillapítására alkalmazták csupán, és egy percre sem gondolták komolyan, hogy meg is valósítják! A régi, bevált módszerükkel kivárták azt a pár évet, míg mindenki elfelejtkezik a dologról. Most pedig elkezdődhet a telek értékesítése! Ez egy jól bevált módszer a rendszerváltás óta, a többi üzlet lebonyolítása is így megy végbe, miért ne működne most is? A helyi párttagok, marxista – kommunista szemmel ezt már akkor látták, amikor a régi piac bontásra került”.
  Aktivistáink tehát furcsállották a választ, s azt sem értették, hogy ezt a magyarázatot miért nem lehetett közzé tenni a kerületi újságban? Persze sejtették, hogy egy ilyen választ nem lehetne leközölni. Az emberek felháborodnának. Ettől függetlenül felvetették azt a problémát is, hogy az új piac elhelyezését sok idős ember kifogásolja, mert nehéz gyalog, csomagokkal a villamos és a buszmegállók megközelítése. A polgármester évtizedes rutinja a válaszából is kiderült: neki nem ez a tapasztalata, neki mindenki dicséri az új piacot. Közvélemény-kutatást is tartana nagyon szívesen, ebből is kiderülne, hogy neki van igaza. A polgármester úr ezt valószínűleg elhiszi, s ami nagyobb baj, ezt a kerületi lakosokkal is el akarja hitetni.

  „Polgármester úr! Örülünk, hogy olvassa A Szabadságot! Nekünk nem Önnel van gondunk, polgármester úr! Ön csak egy apró láncszeme ennek a megalkuvó világnak, melyet napjainkban élünk! Ilyen emberek mindig is voltak, vannak és lesznek, akik készséggel kiszolgálják ezt a rendszert, azaz a kapitalizmust! Tisztelt polgármester úr! Ön nem fog megfutamodni, ezt én nagyon is jól tudom! Hisz ezt már megtette ’89-ben!”

DELIKÁT DÓRA

EGYÜTT A FASIZMUS ELLEN.

A Magyar Antifasiszták és Ellenállók Szövetségébe látogatott a múlt héten a Munkáspárt küldöttsége, melyet Hanti Vilmos elnök és a MEASZ több vezetője fogadott. A Munkáspárt a MEASZ-t tekinti az antifasiszta harc letéteményesének – emelte ki Thürmer Gyula, a párt elnöke. A MEASZ-ban működő tagjainkat aktív munkára bíztatjuk, részt veszünk a MEASZ hagyományos megemlékezésein, készek vagyunk helyi szinten is folytatni együttműködésünket, és ami a legfontosabb: a Munkáspárt együtt kíván küzdeni a MEASZ-szal az antifasiszta harc értékeinek megőrzésében, mindenfajta szélsőjobboldali, újfasiszta jelenség leküzdésében.
  Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke tájékoztatást adott a szervezet sokrétű tevékenységéről. A MEASZ tömöríti mindazokat, akik annak idején küzdöttek a fasizmus, a háború ellen, függetlenül attól, hogy milyen világnézetűek voltak. A MEASZ fontosnak tartja a mai nemzedékek megnyerését is. Működik a Demokrácia Akadémia. A MEASZ elnöke ajánlotta a Munkáspártnak, hogy kap­csolódjon ehhez a munkához. A két szervezet vezetői egyetértettek abban, hogy szükség van a Munkáspárt és a MEASZ együttműködésére. Megállapodtak, hogy rendszeresen eszmét cserélnek az ország helyzetéről.
  A Munkáspárt felkereste a Nácizmus Üldözötteinek Bizottságát is, ahol Szenes Iván elnök ismertette a szervezet tevékenységét. Mi is őrizzük a fasizmus áldozatainak emlékét, és tisztelettel adózunk a NÜB munkatársainak áldozatos munkájukért
– hangsúlyozta Thürmer Gyula.