„Rájuk erőszakolták a békét, de az uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje volt... Ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók, késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatnak” - így fogalmazott a nemzetközi proletariátus egyik legnagyobb vezére, Lenin. Mellette az olasz Nitti, a francia Pozzi is kifejtette ellenvéleményét.
  1920. június 4-én egy Trianon nevű kastélyban az imperialista nagyhatalmak feldarabolták Magyarországot. A döntéseket a Négyek Tanácsa hozta, akik gyűlölték a magyarokat. Clemencau, Tardieu, Lloyd George, az amerikai(!) Wilson és bűntársaik egy életképes országot életképtelen részekre szabdaltak, és gyilkos kéjjel ide-oda ragasztgattak. Trianon előtt hazánk 325 négyzetkilométer, ennek 28 százaléka maradt Magyarország. 1910-ben a magyar lakosság 21 milló volt. Egyik percről a másikra tízmilló magyar állampolgár idegen országban találta magát. A legtöbben, az erdélyi magyarok román állampolgárok lettek, mintegy kétmillióan.
  Arany- és ezüstbányáink szinte mind odavesztek, de elveszítettük erdőségeinket, a vas- és acéltermelés 80 százalékát, földgázt, olajat és vízierőt.
  A Tanácsköztársaság vöröskatonái voltak az utolsók, akik hazánk területi épségéért életüket adták. Szembeszálltak a cseh és román betolakodókkal. Kun Béla szülőfalujától nem messze, a Szilágyságban indult meg a román királyi hadsereg offenzívája a Magyarországi Tanácsköztársaság ellen. „Küzdjünk addig, amíg talpalatnyi föld marad Szovjet-Magyarországból!” - mondta Kun Béla, és ez teljesen egybecsengett a Fegyverbe! Fegyverbe! jelszóval, és nem Károlyi Mihály hibás pacifizmusával.
  A munkáshatalomnak meg kellett küzdeni a fehérterrorral és az idegen rablóbandákkal, de a munkások osztálytudata ekkor volt a legerősebb. A kispesti Teudloff-Dittrich gyárból Kun beszéde nyomán mindenki a kaszárnyákba sietett. A vezér a frontot járta, a szolnoki Tisza-hídon kocsiját találat érte, sofőrje mellette halt meg. A katonák arca fáradt és fásult, a munkásosztály elfáradt, legjobbjaink elvéreztek a felvidéki harcokban. A vörös harcosok elestek vagy iszonyú kínokat álltak ki a fehér pribékek kegyetlenségeinek következtében. Emléküket, míg magyar kommunista él, őrizzük. Ők a legbátrabb férfiak ebben a században. Büszkék lehetünk, hogy felmenőink voltak.
  A trianoni csonkolást azóta sem gyógyította be senki. A sebek mindig újból felszakadnak, és néhány autonómia-kísérletet leszámítva (például Maros-Magyar Autonóm Tartomány Gheorghiu Dej idején Romániában) nem történik semmi. A magyarság lassan feloldódik a liberális Európai Unióban. Az elszakított területek etnikai megoszlása megváltozott a társadalmi mobilitás és az erőszakos betelepítések következtében. Ideje lenne kidolgozni egy alternatívát, ami megmenti a szórványban és az egy tömbben élő külföldre kényszerült magyarságot, kultúráját és anyagi javait. A kapitalistáknak csak a bányák és erdők kellenek, a folyók, hogy belezúdítsák a bőrgyári mocskot vagy a gyilkos ciánt. Az emberek nem! A proletár vándorol a világban, és szédelegve keresi hazáját. Mikor? „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – válaszolta Ábelnek a néger Tamási Áron regényében. Ezen a földön mindenkit megillet ennyi! A mexikói indiánt, a bukovinai székelyt és a moldvai csángót is! A Franciaországban, Németországban vagy az USA-ban gyártott, főleg gazdasági koholmányok nem alkalmasak a probléma megoldására. A pénz által mozgatott politikusok mindig azt a gazdát szolgálták ki, aki több tál lencsét kínált az árulásért cserébe!

FOGARASI ZSUZSANNA