Méregdrága élelmiszer, tejhiány, üres élelmiszerpultok – ez nem orwelli rémálom, még csak nem is a volt szocialista kísérlet válsága, ez a működő kapitalizmus. Ha holnapután lemegyünk a boltba, szembesülünk vele.

Valamit már az elején tisztázzunk: a kenyér, a tej, a hús ára nem azért magas, mert így kell lennie. Azért magas, mert Magyarországon kapitalizmus van. Leegyszerűsítőnek tűnne? Akár, de gondolkozzunk!
  Magyarországon húsz éve működő mezőgazdaság volt. A termelőszövetkezeteken alapuló agrárium munkát adott a vidéknek és hasznot a nemzetgazdaságnak. Ezt az Antall-kormány szétverte, Hornék meg hagyták megdögölni. Pedig az érdekük eltérő volt: az első konzervatív kormány nyugati számláit rendezte a versenyképes magyar mezőgazdaság szétverésével. Valamiből kellett fizetni a választási kampányt, a magyar paraszt meg mindig is magyar paraszt volt az úrnak. Eladható, zaciba vágható, gőgért kisemmizhető. Nem véletlen a szóhasználat: Antallék is a szavakra és nem a szakértelemre figyeltek.
  Horn Gyula kormányát a vidék megváltóként fogadta: részben ősi bölcsességből, ennél rosszabb csak nem jön, másrészt meg a „mi kutyánk kölyke” mentalitásból. Pártjában téesz-elnökök, régi káderek voltak, csak nem adják oda a „miénket”. A „miénket” nem is adták oda, már amennyiben ezen a kifejezésen a termelőszövetkezetet értjük, ezt az MSZP-s agrár-elit már Antallék alatt kiszervezte magának. Nem úgy általában, konkrétan. Vitték, ami vihető. Szétverték vezetőként a működőt, aztán fillérekért vállalkozóként, a téeszből szerzett pénzért, vagy „baráti hitelért” felvásárolták. Dolgozóból urak lettek. Ne finomítsuk, ez lopás volt. Amit Horn Gyula szocialista kormánya törvényesített.
  Orbán Viktor kormánya ezzel azt tette, amit saját kádereinek meggazdagításán kívül szokott. Hagyta a fenébe. Majd lesz valahogy.

  Medgyessyt a mezőgazdaság annyiban érdekelte… Nincs hasonlat, nem érdekelte. Ezért jöttek a traktorok is Pestre. Gyurcsány ügyes fiú volt, ezt is a maga hasznára hajtotta: nem az az érdekes, hogy mi jó az országnak, inkább csináljunk ellenséget. Szítsunk gyűlöletet. Ez annyira egyszerű: a vidéki utálja a városit, angyalföldi a Ráday-utcait, ember az embert. „Én meg kormányzok” – jegyezte meg Gyurcsány Ferenc, és minden létező előnyünkről lemondott az Európai Unióban. Brüsszelben lehetne lobbizni a magyar agráriumért, de minek, ha jobb eladni mindent. Ma, ha a nyolcvanas évek szintjén lenne a magyar mezőgazdaság, Európa legerősebbjei lennénk. Magyar tej lenne Szlovákiában és Németországban is, magyar búzát importálna Franciaország. Most ez fordítva van.

Lehet ezen változtatni?

Igen!

Senki sem kényszeríti – illetve bocsánat, nyugati gazdáik épp, hogy kényszerítik – Magyarországot önmaga tönkretételére. Nem kell csodaszer, elég, ha megkérdezzük a magyar gazdálkodót, mit akar.

A föld legyen az övé. Az övé, mert ő műveli meg. Ha egyedül, akkor így, ha többen, mert úgy értelmesebb, akkor meg úgy. Ő tudja, hogy a jobb. Ha termelni akar, legyen az övé a föld. Ha nem, akkor se hagyjuk, hogy a külföldi vagy magyar tőkés felvásárolja, aztán „befektetésként” parlagon hagyja.
  A magyar gazdálkodó kapjon előjogokat. Ez nem furcsa, ez természetes, az Európai Unióban így van. Nem nacionalizmus, hogy magyar tej legyen a boltban, hanem hazafias érdek.
  Ne Brüsszel diktálja, hogy mennyit és mit termeljen a magyar gazdálkodó: ő jobban tudja, mint, az uniós urak. A magyar kormány ezért küzdjön, mert ez magyar érdek!
  A magyar kormány az adót ne brüsszeli lyukak betömésére, hanem a magyar gazdaság erősítésére használja! Csökkenteni kell, ha ez a növekedés záloga.
  Van egy egyszerű magyar paraszti igazság: vetni kell, hogy arathassunk. Ma eladják a magot is.

Agrárország?!

Magyarországon nem újdonság, hogyan kell paprikát, paradicsomot, uborkát termeszteni, állatot tenyészteni. Az elmélet adott, a gyakorlat is, de ez utóbbi mára szinte teljesen megszűnt. Nem azért, mert a magyar termelők kedve elment a munkától, vagy mert nem szakad bele a szívük a parlagon álló területek látványába. Nem. Nincs pénz a termelésre. Miért is? Mindent, így az élelmiszer-előállítást is huszonöt százalékos adó terhel. Pontosan hússzal több, mint a környező államok gazdáit. Mit is jelent ez? Húsz százalékkal többe kerül a palánta, a növekvő jószág. Húsz százalékkal többe kerül a takarmány, s ne is firtassuk, mennyivel többe az azt megművelő ember jussa, ha az államnak is megadja, amit az kizsarol. Ha van is késztermék, azt ugyanennyi százalékkal drágábban kell adni, haszon nélkül is, mert ugye azt elvárja az adóhivatal. Vagyis haszonkulcs nuku. A magyarnak is van ennyi esze: ingyen nem dolgozunk. Ha valamit külföldön öt forintért megtermelnek, s a szállítással együtt kerül itthon tíz forintba, s nálunk a termelés tizenötnél kezdődik – nem versenyzünk vele. Szeretnénk, de nem megy. A kormány persze nem szeretné. Mi lenne, ha a saját érdekeinket is néznénk? Mi lenne az EU piacával, ha mi itt agrárország lennénk?!