Cikkek
 

 

 

MUNKÁSPÁRT

 

Békés: Ahol a legjobb földből
sem lehet megélni

„Tanárnő vagyok, de most zöldséget árulok,
mert másként nem tudunk megélni”

Békésben nagyon belejöttek a vidéki programok szervezésébe. Ennél jobb eszközünk egyelőre nincs arra, hogy hatékonyan eljussunk az emberekhez, és nagyon szükséges ahhoz is, hogy a helyi politikai erőkkel jó személyes kapcsolatban legyünk – mondta Gál Ferenc megyei elnök.
Ennek jegyében szervezték meg Thürmer Gyula múlt heti békési programját. A másfél napos látogatás két választókerületet foglalt magába. Orosháza térségében maga a megyei elnök, Gál Ferenc a KB-képviselő, Mezőkovácsháza térségében pedig Marosán János. Hol lehet vidéken leginkább találkozni az emberekkel? A piacon! A szervezők jó érzékkel választották ki a két napot, olyan időt kerestek, amikor Orosházán is, Mezőkovácsházán is – ahogyan a helyiek mondják – nagypiac van. Bejött! „Tanárnő vagyok, de most zöldséget árulok, mert másként nem tudunk megélni” – mesélte egy fiatal eladó az orosházi piacon. „Ezerért se veszik meg a cipőt” – panaszolta egy árus a mezőkovácsházi piacon. Olyan szegények az emberek. Meddig mehet ez így tovább?
Szívesen látjuk augusztus 20-án a Munkáspárt országos ünnepségét – mondta Németh Béla, Orosháza polgármestere. A helyiek beszámoltak arról, hogy az előkészületek rendben folynak. Vállalkozók közül is sokan támogatják a rendezvényt, és mi magunk is sokat dolgozunk – mondta el Németh József megyei alelnök.
A Munkáspártra most odafigyelnek az emberek. Becsülik magukat – hangsúlyozta Fodor József csanádapácai polgármester, aki elkísérte a munkáspárti csapatot a helyi szociális foglalkoztatóba is. „Ezen a vidéken nagy a szegénység, pedig itt a leggazdagabb a föld. Szégyenszemre a mezőgazdaságból nem lehet megélni.” Baranyi István, Pusztaföldvár polgármestere mondta ezt, aki állatorvos. A Munkáspárt helyi szervezetének tagjai is ezt erősítették meg, amikor az első nap délutánján a pártelnökkel találkoztak. A faluban lassan már sertés sincs, nemhogy tehén – panaszolta Varga Lajos dombegyházi polgármester, aki szintén állatorvos, és első kézből ismeri a helyzetet. Értjük a Munkáspárt országos politikáját, számítunk a helyi munkáspárti szervezet támogatására – fogalmazott Nyemcsók János polgármester Nagyszénáson, ahol a párt elnöke találkozott a helyi munkáspártiakkal is. Nem lesz az országban rend, amíg odafönt nem lesz rend, amíg a vezetők nem tartják be a törvényeket – mondta el Bakos István, Mezőkovácsháza polgármestere, aki azzal kezdte ténykedését, hogy lemondott a havi félmilliós költségtérítésről, amit MSZP-s elődje szó nélkül felvett.

 

Új vezetés Csongrádban

Bensőséges hangulatban búcsúztatták a Munkáspárt Csongrád megyei tagjai Nagyvári Lászlót, a párt eddigi megyei elnökét. Nagyvári elvtársnak fontos szerepe volt abban, hogy a revizionista pártellenzék támadása idején a megyében sikerült megőrizni a pártot – hangsúlyozta Thürmer Gyula pártelnök, aki Vajda János alelnökkel együtt részt vett a megyei pártaktíván. Most azonban váltásra van szükség. Szembe kell nézni önmagunkkal, új módszereket kell alkalmazni, nyitnunk kell kifelé, ha ki akarjuk használni a történelem kínálta lehetőségeket! – tette hozzá a párt elnöke. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy a tagság fele fizet elő A Szabadságra, mindenkitől joggal várja el a párt, hogy fizessen elő. A Szabadság nem csupán a mi gyermekünk, de legfontosabb eszmei fegyverünk is. Szegeden lényegesen jobb munkára van szükség ahhoz, hogy meglegyenek a jelöltjeink. Hódmezővásárhelyen helyre kell állítani a párt politikai jelenlétét. A feladat igenis megoldható, ahogy ezt a Szabó Jenőné vezette makói pártszervezet sikeres munkája is bizonyítja.
A megye párttagjai Zsiga Tamás személyében új megyei elnököt választottak. Az új elnök 57 éves, munkáscsaládból származik, maga is mechanikai műszerészként kezdte pályafutását. 1975-2002 között hivatásos rendőrként teljesített szolgálatot. Az elmúlt időkben a párt Szeged városi elnöke volt. Felesége ugyancsak a Munkáspárt tagja. Az új megyei elnökség tagja lett Hegyaljai Valdemárné, Popa György, Bóka István, és a korábbi elnök, Nagyvári László is. Az ifjabbik Nagyvári Lászlót Szeged város ügyvezető elnökévé választották.

 


Szép hagyományt alapoztak meg a Munkáspárt debreceni tagjai. Elöször csatlakoztak a helyi hagyományápolást szolgáló rendezvényhez, a Pulyka Napokhoz. A Baloldali Front tagjai „munkásgulyást” főztek, oklevelet is kaptak érte. S, ami fontosabb: a Munkáspárt neve elhangzott Debrecen főterén. A rendezvényen részt vett Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke, aki találkozott a helyi média képviselőivel, és nagyon-nagyon sok debrecenivel.