HOZZUNK LÉTRE EGY
IGAZSÁGOSABB
TÁRSADALMI
RENDSZERT!
BESZÉLGETÉS
GELB
ZOLTÁNNAL BARANYA
MEGYE
1.
SZ.
VÁLASZTÓKÖRZETÉNEK
KB-KÉPVISELŐJÉVEL
|
Gelb
Zoltán
1933.
június
19-én
született
Brassóban.
Repülő
honvédtiszti
tanulmányait
Pécsett
végezte,
s
nyugalmazott
rendőrtisztként
ma
is
itt
él
családjával.
Két
fia
van,
négy
unokája,
és
egy
dédunokája.
A
munkásmozgalomban
1950
óta
vesz
részt.
A
kommunista
pártnak
1952
óta
tagja.
Már
fiatal
kora
óta
a
párt
tisztségviselője,
még
nem
volt
huszonöt
éves,
amikor
a
helyi
alapszervezet
titkárának
választották.
Jelenleg
a
párt
dél-dunántúli
szervezetének
elnöke,
s
tagja
a
központi
bizottságnak.
Második
alkalommal
indult
parlamenti
képviselő-jelöltként.
|
–
Mi hozott
és
mi tart
a párt
soraiban?
–
Nagyon régen
volt, amikor
ipari tanulóként
az akkori
üzemi
DISZ-titkár
megkeresett,
és
megkérdezte:
mit szólnék
hozzá,
ha beütemeznének
a pártban
tagjelöltnek?
Meglepődtem,
hiszen alig
töltöttem
még
be a tizenhetedik
életévemet.
Másnap
én
kerestem
fel a titkárt
és
közöltem
vele, hogy
igen, elfogadom
a felkérést.
Természetes
volt, hogy
ezt szüleimmel
megbeszéltük:
miután
ők mindketten
a párt
tagjai voltak,
javasolták
is. Ennek
több
mint 56
éve,
és
azóta
is ebbe
a pártba
tartozom.
Számomra
csak a párt
neve változott,
magam megmaradtam
annak, aki
voltam,
kommunistának.
Amikor három
évvel
később
felavattak
a tiszti
iskolán,
az akkori
honvédelmi
miniszter
megkérdezte,
hogy hol
akarok szolgálatot
teljesíteni?
Azt válaszoltam:
„Miniszter
elvtárs
ott, ahova
a párt
küld!”
Azóta
is ezt az
álláspontot
képviselem.
–
Mi a véleményed
az elmúlt
fél
évszázad
változásairól?
–
Az út,
melyet megtettem
a magyar
munkásmozgalomban,
eléggé
hosszúnak
tűnik. Van
némi
rátekintésem
az eltelt
fél
évszázadra.
Gyerekfejjel
megértem
a második
világháborút,
amit teljes
egészében
igazságtalannak
tartottam.
Emellett
személyes
tapasztalatot
szereztem
az ’56-os
ellenforradalomról,
melyet a
szocializmus
ellenségei
robbantottak
ki, s mint
áldozat
részese
vagyok a
politikai
rendszerváltásnak.
Az eltelt
háromnegyed
évszázadban,
mely megadatott
számomra,
a jót
csak a szocializmus
időszakának
köszönhettem.
Aligha vagyok
egyedül
e véleménnyel.
Ami fájó
számomra,
az a becstelenség,
hogy a baloldali
gondolkodású
embereket
egyes pártoknak
sikerült
megosztaniuk
és
egymással
szembefordítaniuk.
Mint „veterán”,
ígérem,
hogy életem
végéig
küzdök
egy jobb,
igazságosabb
társadalom
újbóli
megteremtéséért.
–
Hogyan élsz,
mivel töltöd
a szabadidődet?
–
Párttisztségeimbő1
adódóan
legtöbbet
a párt
ügyeivel
foglalkozom.
Mint a párt
dél-dunántúli
szervezetének
elnöke,
életkorom
dacára
megpróbálok
lelkiismeretesen
munkálkodni.
Miután
a párt
tagsága
megbízott
e tevékenységgel,
teszem is
a dolgom.
Szerencsémre
vannak elvtársak
a pártban,
akik ebben
segítségemre
vannak.
Ezúttal
is szeretném,
megköszönni
Vajda elvtárs
segítő
közreműködését,
aki a párt
alelnökeként
is sokat
foglalkozik
a Tolna
megyei pártszervezet
tevékenységével.
Ha van időm,
esténként
tévét
nézek,
természetesen
tisztségembő1
adódóan
a politikai
műsorokat
nézem
leginkább.
Van egy
közel
kétszáz
négyszögöles
családi
telek, melyet
időmtó1
függően
művelek.
És
ha még
ezek után
is jut idő,
előveszem
kedvenc
íróm,
Moldova
György
valamelyik
művét
és
olvasom.
–
Ha találkoznál
az aranyhallal,
mi lenne
a kívánságod?
–
Mindenekelőtt
egy igazságosabb,
a többség
javát
szolgáló
társadalom
létrejöttét
szeretném.
Egy olyan
társadalmi-gazdasági
alakulat
létrehozására
ösztökélném,
melyben
a költő
szavaival
élve
„a bőség
kosarából
mindenki
egyaránt
vehet”.
Szeretném
megérni,
hogy a kommunista
Munkáspárt
jusson be
a parlamentbe,
és
mint korelnök
nyithassam
meg a parlamenti
ülést.
–
Van vörös
inged?
–Mi
az, hogy!
Már
a második
rövidujjú
ingemnél
tartok,
melyet ajánlok
minden velem
hasonló
gondolkodású
elvtársamnak,
és
minden baloldali
embernek.
Jó
ötletnek
tartom a
vörös
ing viseletét,
illik a
párt
szellemiségéhez.
Ha csak
rajtam múlna,
minden újonnan
felvett
párttagnak
javasolnám.
DR.
SÜDI
BERTALAN
Gelb
Zoltán,
a
Munkáspárt
Központi
Bizottságának
tagja,
Baranya
megyei
elnök
ezen
a
héten
ünnepelte
75.
születésnapját.
Miután
a
Fratanolo-Vajnai-féle
társaság
súlyos
károkat
okozott
a
pártnak,
Gelb
Zoltán
volt
az,
aki
Baranyában
élére
állt
az
újjászervezésnek.
Neki
is
köszönhető,
hogy
a
Munkáspárt
él.
Az
örökifjú
kommunista
ember
fáradhatatlan
energiával
küzd
ma
is.
75.
születésnapján
Thürmer
Gyula,
a
Munkáspárt
elnöke
köszöntötte.
Gratulálunk,
Gelb
elvtárs!
|
|