|
|
AZ
1948-AS
PÁRTEGYESÜLÉS
ÉS
ELŐZMÉNYEI
|
A
pártegyesülés
utáni
ünnepi
koncerten.
Külsőségből
sok volt.
 60
éve
egyesült
a Magyar
Kommunista
Párt
és
a Magyarországi
Szociáldemokrata
Párt.
Az esemény
hosszú
ideig meghatározta
a magyar
munkásmozgalom
fejlődését.
A két
párt
egyesítését
évtizedeken
át
döntően
pozitív
eseményként
magyarázták,
összhangban
az akkori
politikai
elvárásokkal.
De mit is
jelent mai
fejjel gondolkodva,
milyen következményekkel
és
következtetésekkel
jár
a mai Munkáspártra
nézve?
Erre keresünk
választ
a következő
írásban.
(Második
rész)
1945
után
A
felszabadulás
után
Magyarországon
is megkezdődik
a két
munkáspárt
egyesülésének
előkészítése.
Korábbi
helyzetüknél
és
ideológiai
eltérésüknél
fogva jelentős
különbség
van a két
párt
között.
A szociáldemokrata
vezetés
bal szárnya
(Szakasits,
Marosán,
Ries) elfogadja
az egyesülést,
míg
a jobb szárny
(Kéthly,
Szélig,
Peyer) továbbra
is kitart
a kommunistaellenes
vonal mellett.
Az SZDP
szervezetileg
széleskörű,
összetételében
heterogén
párt.
Befolyása
kiterjed
az értelmiségre
és
a kispolgárságra,
de alapvető
bázisa
a munkásosztály.
Sorai közt
megtaláljuk
a munkásarisztokrácia
képviselőit
ugyanúgy,
mint a gyári
munkást.
Évtizedes
a beágyazottsága
a szakszervezetekben,
és
jelentős
országos
hálózattal
rendelkezik.
Vidéken
elsősorban
a nagyobb
városokban
van jelen,
a parasztság
körében
számottevő
bázissal
nem rendelkezik.
Ezzel
szemben
a Kommunista
Párt
évtizedes
illegalitásból
jött,
szervezetileg
gyenge,
tagjainak
száma
alacsony.
A tagság
létszáma
csak 1945
után
kezd el
rohamosan
növekedni.
A párt
vezetése
itt sem
egységes.
Az emigrációból
hazaérkezett
vezetők
(Rákosi,
Révai,
Gerő) és
az itthoni
káderek
(Kádár,
Rajk) közötti
ellentét
már
körvonalazódik.
A
pártegyesülés
alapvető
társadalmi
osztályai
– a munkásosztály
és
a parasztság
- sem mutat
egységes
képet.
A felszabadulás
után
nem múlt
el nyomtalanul
a Horthy-korszak
25 éve.
A társadalom
széles
rétegeiben
erősen jelen
van az antikommunizmus
és
a szovjetellenesség.
A lakosság
60 százalékát
adó
parasztságnál
jelentős
a klerikális
reakció
befolyása.
A forradalom
vívmányainak
megvédése
csak a parasztság
egy részének
– elsősorban
a földmunkásoknak
és
az újgazdáknak
– érdeke.
A parasztság
másik
része
a reakció
gyűjtőpártját,
az FKGP-t
támogatja.
A
munkásosztály
a gyenge
iparosodás
miatt nem
jelentős.
Az ipari
munkásság
a lakosság
mintegy
18 százalékát
adja, zömmel
paraszti
származásúak,
szervezetileg
és
eszmeileg
a szociáldemokráciához
kötődnek.
Soraikban
szélsőjobboldali,
nyilas eszmék
is teret
hódítottak.
A kommunista
befolyás
csak kisebb
részüket
érintette.
Ezen
a talajon,
és
ilyen feltételek
mellett
került
sor 1948.
június
12-én
az MKP IV.
és
az SZDP
XXXVII.
Kongresszusára,
melyet még
aznap követett
a két
párt
egyesülési
kongresszusa.
Megalakult
a Magyar
Dolgozók
Pártja.
A
PÁRTEGYESÜLÉS
KÖVETKEZMÉNYEI
ÉS
TANULSÁGAI
A MÁRA
NÉZVE
A
pártegyesülést
sokáig
úgy
állították
be, mint
a magyar
munkásosztály
egységének
megvalósulását.
A valóságban
a két
párt
egyesülése
politikai
lépés
volt, amelyet
az akkori
nemzetközi
viszonyok
és
a hatalom
megszerzésének
követelményei
diktáltak.
A magyar
munkásosztály
egysége
létrejött,
de nem a
pártegyesülés,
hanem a
szocialista
építésben
elért
tényleges
eredmények,
a teljes
foglalkoztatás,
a nagyméretű
iparosítás,
az általános
jólét
emelkedése
következtében.
A
kommunista
és
a szociáldemokrata
párt
1948-as
egyesülése
azt a látszatot
keltette,
hogy a kommunisták
és
a szociáldemokraták
között
nem csupán
taktikai,
de stratégiai
együttműködés
is lehet,
sőt céljaik
lényegében
azonosak.
Ez azonban
nem volt
igaz. A
szociáldemokrácia
baloldali
része
tudomásul
vette a
kommunisták
vezető szerepét,
de soha
nem azonosult
vele teljesen.
A jobboldali
szociáldemokrácia
pedig a
kommunista
hatalom
ádáz
ellenségévé
vált,
és
szerepe
volt az
1956-os
ellenforradalom
előkészítésében.
A
párt
az 1948-1956-os
időszakban
elhanyagolta
a reformizmus,
a szociáldemokrácia
elleni eszmei
küzdelmet,
figyelmen
kívül
hagyta,
hogy a pártba
áramló
tömegek
társadalmi
hátterük,
neveltetésük,
ideológiai
felkészültségük
folytán
közelebb
állnak
a szociáldemokráciához,
mint a kommunista
vonalhoz.
Ez végzetesnek
bizonyult
1956-ban,
s egyik
tényezője
volt a párt
teljes cselekvőképtelenségének.
(Folytatjuk)
GILICZE
ATTILA
THÜRMER
GYULA
|
