Mi
a
bal
szemünkkel
nézünk
a
világra.
Így
sok
mindent
észreveszünk,
amit
csak
a
jobb
szemünkkel
nem
látnánk.
Másként
is
látjuk
a
világot,
mondjuk
úgy,
balszemmel.
Ezután
minden
számunkban
elmondjuk,
miként
is
látjuk
az
éppen
esedékes
eseményeket
a
saját
politikai
értékítéletünk
alapján,
balszemmel.
|
AZ
ÖNREKLÁM
HELYE
Megnyugtatom
a Balszemmel
olvasóit:
már
nem kell
sokáig
várniuk.
Július
ötödikére
megjelenik
a Balszemmel
3. kötete.
Minap
kedves értékelés
kaptam egy
balmazújvárosi
fiatal lánytól:
utálom
a politikát,
nem is akartam
kézbe
venni, de
amikor beleolvastam,
nem tudtam
letenni.
Arról
ír,
és
úgy
ír,
ahogyan
mi élünk.
Egyik Front-tagunk
édesanyja
meg azzal
örvendeztetett
meg, hogy,
amint megérkezik
A Szabadság,
ő a Balszemmel
kezdi. Ennél
nem kell
több.
Tavaly karácsonyi
ajándéknak
küldtem
a könyvet
egy utazási
iroda nődolgozóinak.
Náluk
szoktam
repülőjegyet
venni. Tetszett
nekik, hogy
a Balszemmel
nem beszél
mellé,
és
még
nevetni
is lehet
rajta. Mielőtt
a fellegekbe
emelkednék
a sok dicsérettől,
hozzáteszem
barátom
véleményét.
Tudod, azért
jó
ez a könyv,
mert a vécén
is lehet
olvasni.
Hát,
nincs igaza?
ZÁRÓVONAL
A
múlt
héten
Fertőrákoson
jártam.
Ott, ahol
– Mesterházi
Lajos szavaival
élve
– pár
lépés
a határ.
A magyar
falu utcáin
egyszer
csak egy
osztrák
rendőrautó
furikázott
végig,
osztrák
egyenruhás
rendőrökkel.
Kész
Rex felügyelő!
Gyorsan
bevallom,
hogy szeretem
az osztrák
rendőröket.
Egyszer-kétszer
megbüntettek
ugyan gyorshajtásért,
de ezt mindig
olyan kedélyes
csevegés
övezte,
hogy szinte
jól
esett a
büntetés.
Igaz, egyszer
belegázoltam
az osztrák
rendőr lelkivilágába.
Salzburg
alatt megállított
a rendőr.
Átmentem
egy vonalon,
a záróvonalon,
amiből ráadásul
kettő volt.
Nem kezdtem
magyarázni,
hogy nem
értem,
mit akar.
Értettem,
végül
is németül
beszéltünk.
Nem tettettem
a hülye
kelet-európait,
mondván,
hogy nálunk
az ilyen
vonal azt
jelzi, hogy
merre kanyarodik
az út.
Szóval,
úriember
még
az osztrák
rendőr előtt
is legyen
úriember.
Még
a schillinges
korban voltunk,
úgyhogy
némi
kedélyes
beszélgetés
után
a rendőr
négyszáz
schillingben
ítélte
meg bűnöm
mértékét.
Nézte
az útlevelet.
Thürmer,
Thürmer…
- elmélkedett
az osztrák
rendőr.
Ez ugye
osztrák
név?
Én
meg – nem
tudom, honnan
származik
– hirtelen
nagynémet
büszkeséggel
rávágtam:
nem, német!
No, akkor
nyolcszáz!
Így
a rendőr,
az osztrák.
Ezt
csak azért
mondtam
el, hogy
érzékeltessem:
semmi bajom
az osztrák
rendőrökkel.
Ha otthon
vannak,
a határ
túloldalán.
Nem bánom,
ha átjönnek,
nem bánom,
ha itt ebédelnek,
ha itt mennek
fogorvoshoz.
Mondom,
nem bánom,
feltéve,
hogy ott
hagyják
a rendőrkocsit
meg az egyenruhát.
Ugyanis
van ott
egy vonal,
a záróvonal.
Úgy
hívják:
a magyar
haza határa.
BICIKLI
ÚT
Sürgősen
fel kell
újítanom
elméleti
ismereteimet
a társadalom
osztályszerkezetéről.
Kis Magyarországunk
– úgy
tűnik –
nem is annyira
tőkésekre
és
munkásokra
oszlik,
hanem biciklisekre
és
nem-biciklisikre.
Nem azokra
gondolok,
akik vidéken
kerékpárral
járnak.
Nagynéném
így
hetvenen
túl
is naponta
felszáll
a biciklire
és
bekarikázik
a csongrádi
piacra.
Megszokta.
Régen
nem volt
busz. Ma
van busz.
Ma pénz
nincs rá.
A bicikli
meg ott
van a nyári
konyha mellett.
Szóval,
nem róla
és
nem róluk
van szó.
A mai kor
bicikliseiről
beszélek.
Ők olyanok,
mint a magyar
tőkésosztály:
nem egyformák.
Legfelül
azok vannak,
akik olyan
bringákkal
róják
a pesti
utakat,
amelyekért
majdnem,
hogy autót
lehet venni.
Ha beleszámítjuk
a térdvédőt,
a könyökvédőt,
a fejvédőt,
már
meg is van
egy kisebb
családi
kocsi. Ők
a csúcs,
a krém,
az elit.
Rohadtul
öntudatosak.
Nekik jár
ez a város.
Szerintük
még
nem történt
igazi rendszerváltás.
Akkor lesz
itt rend,
ha majd
az Andrássy
úton
a kerékpárút
szélesebb
lesz, mint
az autóút.
A
biciklis
osztály
szélesebb
rétege
nem kevésbé
öntudatos,
de a biciklijük
már
szerényebb.
Ők néha
még
válaszolnak
is az autósoknak,
ha azok
bátorkodnak
rámutatni
a Nagykörút
és
a Millenáris
között
meglévő
nyilvánvaló
különbségre.
A biciklisek
ezen része
az értelmiségi
lét
és
a nyomor
között
ingadozik.
Sok gyerekük
van, ami
örvendetes
és
követendő
példa.
A baj az,
hogy a porontyaikat
is biciklire
ültetik
és
cipelik
magukkal
székesfővárosunk
útjain.
A
biciklis
társadalom
nagyon széles
rétege
a fiatalokból
jön.
Ők a feltörekvők.
A biciklijük
olyan, mint
nagymamám
almás
rétese
volt: házi
készítésű.
Szupi felszerelésekre
nem telik
nekik, még
fejvédőre
sem. Ez
néha
oda vezet,
hogy nem
érik
meg a szuper-kerékpárt,
amiről álmodnak.
Lehet, hogy
jobb ma
egy fejvédő,
mint holnap
egy szuperkerékpár.
Van persze
közöttük
olyan is,
nem is kevés,
aki azért
választja
a közlekedés
e formáját,
mert hányingere
van Demszkytől
is, a koszos
BKV-járművektől
is, meg
úgy
általában.
Ők egészen
biztosan
letennék
a biciklit,
ha a BKV-jegyet
meg tudnák
venni. Mindez
azért
jutott eszembe,
mert Hagyó
Miklós
főpolgármester-helyettes
úr
újra
elrendelte,
hogy nyáron
a Margit
híd
egyik sávját
le kell
zárni
a bicikliseknek.
Most aztán
tényleg
nyeregben
érzik
magukat.
De azért,
jó
lenne, ha
valamit
nem felejtenének
el, a biciklisek
sem, na
meg a tőkések
sem: ők
vannak felül,
de csak
addig, amíg
valaki fel
nem löki
őket.
THÜRMER
GYULA
|