Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

AZ ÖNREKLÁM HELYE

Megnyugtatom a Balszemmel olvasóit: már nem kell sokáig várniuk. Július ötödikére megjelenik a Balszemmel 3. kötete.
  Minap kedves értékelés kaptam egy balmazújvárosi fiatal lánytól: utálom a politikát, nem is akartam kézbe venni, de amikor beleolvastam, nem tudtam letenni. Arról ír, és úgy ír, ahogyan mi élünk. Egyik Front-tagunk édesanyja meg azzal örvendeztetett meg, hogy, amint megérkezik A Szabadság, ő a Balszemmel kezdi. Ennél nem kell több. Tavaly karácsonyi ajándéknak küldtem a könyvet egy utazási iroda nődolgozóinak. Náluk szoktam repülőjegyet venni. Tetszett nekik, hogy a Balszemmel nem beszél mellé, és még nevetni is lehet rajta. Mielőtt a fellegekbe emelkednék a sok dicsérettől, hozzáteszem barátom véleményét. Tudod, azért jó ez a könyv, mert a vécén is lehet olvasni. Hát, nincs igaza?

ZÁRÓVONAL

A múlt héten Fertőrákoson jártam. Ott, ahol – Mesterházi Lajos szavaival élve – pár lépés a határ. A magyar falu utcáin egyszer csak egy osztrák rendőrautó furikázott végig, osztrák egyenruhás rendőrökkel. Kész Rex felügyelő! Gyorsan bevallom, hogy szeretem az osztrák rendőröket. Egyszer-kétszer megbüntettek ugyan gyorshajtásért, de ezt mindig olyan kedélyes csevegés övezte, hogy szinte jól esett a büntetés. Igaz, egyszer belegázoltam az osztrák rendőr lelkivilágába. Salzburg alatt megállított a rendőr. Átmentem egy vonalon, a záróvonalon, amiből ráadásul kettő volt. Nem kezdtem magyarázni, hogy nem értem, mit akar. Értettem, végül is németül beszéltünk. Nem tettettem a hülye kelet-európait, mondván, hogy nálunk az ilyen vonal azt jelzi, hogy merre kanyarodik az út. Szóval, úriember még az osztrák rendőr előtt is legyen úriember. Még a schillinges korban voltunk, úgyhogy némi kedélyes beszélgetés után a rendőr négyszáz schillingben ítélte meg bűnöm mértékét. Nézte az útlevelet. Thürmer, Thürmer… - elmélkedett az osztrák rendőr. Ez ugye osztrák név? Én meg – nem tudom, honnan származik – hirtelen nagynémet büszkeséggel rávágtam: nem, német! No, akkor nyolcszáz! Így a rendőr, az osztrák.
  Ezt csak azért mondtam el, hogy érzékeltessem: semmi bajom az osztrák rendőrökkel. Ha otthon vannak, a határ túloldalán. Nem bánom, ha átjönnek, nem bánom, ha itt ebédelnek, ha itt mennek fogorvoshoz. Mondom, nem bánom, feltéve, hogy ott hagyják a rendőrkocsit meg az egyenruhát. Ugyanis van ott egy vonal, a záróvonal. Úgy hívják: a magyar haza határa.

BICIKLI ÚT

Sürgősen fel kell újítanom elméleti ismereteimet a társadalom osztályszerkezetéről. Kis Magyarországunk – úgy tűnik – nem is annyira tőkésekre és munkásokra oszlik, hanem biciklisekre és nem-biciklisikre. Nem azokra gondolok, akik vidéken kerékpárral járnak. Nagynéném így hetvenen túl is naponta felszáll a biciklire és bekarikázik a csongrádi piacra. Megszokta. Régen nem volt busz. Ma van busz. Ma pénz nincs rá. A bicikli meg ott van a nyári konyha mellett. Szóval, nem róla és nem róluk van szó. A mai kor bicikliseiről beszélek. Ők olyanok, mint a magyar tőkésosztály: nem egyformák. Legfelül azok vannak, akik olyan bringákkal róják a pesti utakat, amelyekért majdnem, hogy autót lehet venni. Ha beleszámítjuk a térdvédőt, a könyökvédőt, a fejvédőt, már meg is van egy kisebb családi kocsi. Ők a csúcs, a krém, az elit. Rohadtul öntudatosak. Nekik jár ez a város. Szerintük még nem történt igazi rendszerváltás. Akkor lesz itt rend, ha majd az Andrássy úton a kerékpárút szélesebb lesz, mint az autóút.
  A biciklis osztály szélesebb rétege nem kevésbé öntudatos, de a biciklijük már szerényebb. Ők néha még válaszolnak is az autósoknak, ha azok bátorkodnak rámutatni a Nagykörút és a Millenáris között meglévő nyilvánvaló különbségre. A biciklisek ezen része az értelmiségi lét és a nyomor között ingadozik. Sok gyerekük van, ami örvendetes és követendő példa. A baj az, hogy a porontyaikat is biciklire ültetik és cipelik magukkal székesfővárosunk útjain.
  A biciklis társadalom nagyon széles rétege a fiatalokból jön. Ők a feltörekvők. A biciklijük olyan, mint nagymamám almás rétese volt: házi készítésű. Szupi felszerelésekre nem telik nekik, még fejvédőre sem. Ez néha oda vezet, hogy nem érik meg a szuper-kerékpárt, amiről álmodnak. Lehet, hogy jobb ma egy fejvédő, mint holnap egy szuperkerékpár. Van persze közöttük olyan is, nem is kevés, aki azért választja a közlekedés e formáját, mert hányingere van Demszkytől is, a koszos BKV-járművektől is, meg úgy általában. Ők egészen biztosan letennék a biciklit, ha a BKV-jegyet meg tudnák venni. Mindez azért jutott eszembe, mert Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes úr újra elrendelte, hogy nyáron a Margit híd egyik sávját le kell zárni a bicikliseknek. Most aztán tényleg nyeregben érzik magukat. De azért, jó lenne, ha valamit nem felejtenének el, a biciklisek sem, na meg a tőkések sem: ők vannak felül, de csak addig, amíg valaki fel nem löki őket.

THÜRMER GYULA