Cikkek
 

PÁRTÉLET

BUDAPEST: ÚJULT ERŐVEL

 Budapest új vezetése: Kajli Béla,
Fogarasi Zsuzsanna és Arató István


„Kéz a kézben a Munkáspárt sikeréért” – Kajli Béla, a nagy-budapesti régió új elnöke egyszerűen és pontosan határozta meg a fővárosi és Pest megyei kommunisták előtt álló feladatokat.

 

Június 21-én az Ilka utcai párthelyiségben több mint másfélszázan gyűltek össze a Magyar Kommunista Munkáspárt fővárosi aktívájára. A hangulat az első perctől kezdve jó volt, a nagyterem pillanatok alatt megtelt.
  Az ülés első számú feladata a tisztújítás volt, a nagy-budapesti régió új elnöke Kajli Béla, a két alelnök Arató István és Fogarasi Zsuzsa lett. A választás nem véletlenül esett rájuk, mindhárman korábban is tagjai voltak a Nagy-Budapesti Regionális Elnökségnek. A főváros és Pest megye új, de tapasztalt vezetőgárdát választott. Az elnökségbe beválasztották Fléger Tamást, a nyolcas régió vezetőjét.
  Kajli Béla elmondta: akár lesznek előrehozott választások, akár nem, nekünk készen kell állnunk a megmérettetésre. A Központi Bizottság képviselőinek, a jövendő képviselőjelölteknek napi kapcsolatban kell állniuk kerületükkel, részt kell venniük a körzet közéletében. Tudniuk kell, hogy mik a körzet problémái, s az embereknek is látniuk kell: a Munkáspárt képviselője ismeri és próbál tenni is problémáik megoldása érdekében. Már ma tudniuk kell, hogy hova kell majd bekopogtatniuk a választási kampányban, kik adják oda biztosan ajánlószelvényüket. Most kell erre felkészülni, folyamatosan tartva a kapcsolatot lehetséges támogatóinkkal. A Szabadságot nem otthon kell őrizgetni, hanem továbbadni, hogy minél többen elolvassák, minél több helyre jusson el. Ha olvassák, lehet, hogy holnap elő is fizetnek rá.
  Mindez nehéz, nagyon nehéz feladat. Sokat kell dolgozni hozzá, sok időt kell a munkára áldozni. Tetszik vagy sem, ezt a szabadidőből, a családtól kell elvenni, sikert azonban csak így érhetünk el.


A nagyterem zsúfolásig megtelt

Ha kell, adok

„Életem a párt, ha kellett, adtam, és most is adok” – szólalt fel az aktíván Bakalisz Janisz, húszezer forintot ajánlva fel a Munkáspártnak. A Haller utcai párthelyiség megmentése érdekében rövid idő alatt majd félmillió forint jött össze. Az aktíva résztvevői nem azon vitatkoztak, hogy kinek a hanyagsága miatt kell most összefogni, hanem a megoldást keresték. Természetesen a hibákból is tanulni kell: a jövőben minden párthelyiség ügyeit pontosan dokumentálni kell, sokkal fegyelmezettebben gazdálkodva közös vagyonunkkal. KÖSZÖNJÜK!

 

Egy éves az egri Front

Június 20-án ünnepelte egy éves megalakulását a Baloldali Front - Kommunista Ifjúsági Szövetség egri szervezete. Felszólalt többek között Szabó Tamás, a szervezet országos elnöke, Kovács Balázs újraválasztott elnök és a vendég jogán Fogarasi Zsuzsanna. A tartalmas beszélgetést és tisztújítást gulyásfőzés követte, ahol Szabó Tamás Juhász Norberttel a magyar ízek remekét állította össze. Bár az egriek ünnepeltek, az ország különböző részeiből érkeztek fiatalok, a helyi rendezvény akár országosnak is beillett volna. Az erdei csend és a jó hangulat nem feledtette, hogy nagy munka áll még a Front előtt.