Cikkek
 

PORTRÉ

 

KOMMUNISTA ÜGYVÉD

Meg tudja győzni az embereket

A szocializmus korának ügyvédeiből nem sokan csatlakoztak 1989-ben a Munkáspárthoz. A pénz, az egzisztenciális félelem gyakran erősebbnek bizonyult, mint a kommunista meggyőződés. Ha egyáltalán volt ilyen bennük. Dr. Gesztesi Ferenc a kevés kivételek egyike. Évtizedeken át ügyvéd volt, a Csongrád megyei Ügyvédi Kamara elnöke. Ő a Munkáspártot választotta, és ma is pártunk tagja.

VÖRÖSKATONA FIA

Gesztesi Ferenc ezekben a napokban ünnepli párttagságának 62. évfordulóját. Mondhatni, otthonról hozta a forradalom, a szocializmus iránti elkötelezettségét. Édesapja 1919-ben a Tanácsköztársaság katonájaként, vöröskatonaként küzdött a külföldi agresszorokkal szemben. Védte a munkáshatalmat, és egyúttal a nemzet függetlenségét. Gesztesi elvtárs 1946. júniusában lett a párt tagja. Akkoriban ez nem akármilyen vállalás volt egy fiatalember részéről. Alig voltunk a háború után. A helyzet némileg bizonytalan volt. Még két év választott el a munkás-paraszthatalom megteremtésétől. 1948 után már sorba álltak az emberek a pártszervezetek előtt. De 1946-ban komoly harci vállalás volt. Gesztesi Ferenc esetében egy életre szóló vállalás.

Gesztesi elvtárs azok közé tartozott, aki mindig odament, ahova a párt küldte, jobban mondva a Párt, így, nagybetűvel. Szolgált a Magyar Néphadsereg tisztjeként, politikai munkásként. Amikor a Párt a munkáshatalom, a közrend védelmét látta fő feladatnak, felcserélte a honvédtiszti zubbonyt a rendőrtiszti egyenruhával. Makón, ahol évekig rendőrkapitány volt, ma is sokan szívesen emlegetik. A Csongrád megyei Ügyvédi Kamarának van egy szép szokása. Elnökeiket olajfestményen örökítik meg, és haláluk után elhelyezik a Kamara folyosóján. Gesztesi elvtárs hosszú éveken át töltötte be ezt a tisztséget. Akkor mondott le, amikor már a jog nem a munkáshatalom erősítését, hanem a tőkés rendszerváltás előkészítését kezdte szolgálni.

AZ ÚJJÁSZERVEZÉS ÉLÉN

A Csongrád megyei pártszervezet legutóbbi értekezlete már a személyi kérdéseknél tartott, amikor megérkezett. A párttagok odafigyeltek, és elcsendesedtek, amikor hozzászólt a vitához. Nyugodtan, logikusan vázolta fel a megyei pártmozgalom helyzetét, és indokolta, miért is ért egyet az új vezetés megválasztásával. Gesztesi Ferencet, aki 1989-ben a megyében élére állt a párt újjászervezésének, és több választáson át sikeresen irányította, ma is nagy tisztelet és megbecsülés övezi. Véleményére adnak, tapasztalataira számítanak.

JOGI HARCAINK TÖRTÉNETÉBŐL

A jog a politika szolgáló leánya. Így volt ez a szocializmusban is, így van ez a kapitalizmusban is – mondta el számtalanszor dr. Gesztesi Ferenc, aki hosszú ideig vezette a Munkáspárt Jogi Kollégiumát. A különbség csak az, hogy a szocializmusban a jog bennünket, a dolgozókat, a szegényeket szolgálta, most meg a tőkéseket, a gazdagokat. Gesztesi Ferencnek bőven volt dolga. A Munkáspártot nagyon sokszor igyekeztek a jog fegyverével támadni. ’56-os szervezetek milliárdokat követeltek a Munkáspárttól, úgymond az 1956 után okozott „károkért”. Kivédtük, még a polgári bíróság előtt is. Az Esti Hírlap egykori főszerkesztője ellen rágalmazási pert nyert meg Gesztesi Ferenc. Az Esti Hírlap olyan fotómontázst közölt, amely a Munkáspárt elnökét egy csomó fegyverrel a kezében ábrázolja . Sok pénzt nyertünk, amiből soha sem volt elegendő. Apropó, pénz! Gesztesi elvtárs nagyon szép hagyomány kialakítását segítette elő. Sokan vannak idős elvtársaink között, akiknek nincsenek hozzátartozóik. Ha végleg elmennek, vagyonuk, életük munkája a tőkés      államra maradna. Gesztesi elvtárs arra biztatta idős tagjainkat, hogy házukat, telküket, pénzüket végrendeletben adományozzák a Munkáspártnak. Annak a nagy családnak, amelynek évtizedeken át tagjai voltak. Az adományozók közül kiemelkedett Nedolász József, aki a 90-es években öt millió forintot hagyott a pártra. Szép ez a kezdeményezés, érdemes minél szélesebb körűen támogatni!

 


Mindenhol, ahol szükség volt rá