Kétszáz milliárd forintos beruházással épít autógyárat Kecskeméten a Mercedes-Benz. Lesz magyar mer­ci, boldog az mszp-s mi­nisz­ter­elnök, a fideszes polgármester. Boldognak kell lennünk nekünk is?

Gyurcsány Ferenc szerint elsősorban azért kell örülnünk, mert a német multi minket választott a románok és a lengyelek helyett. Össznemzeti siker, hogy mégis jön a tőke Magyarországra. Mindezért a Gyurcsány-kormány az Európai Unióban megengedett maximumot ajánlotta a Mercedesnek: készpénzben, adóengedményben, miegymásban összesen majd 42 milliárd forintot. Ezért Kecskeméten 2500 állás létesül. Azaz egy munkahelyért a magyar kormány 16,8 millió forintot fizet. Közgazdászok számításai szerint egy közepes hazai vállalkozás hasonló támogatással 5-8 munkahelyet teremtene. Nem teremt, mivel se ilyen, se más támogatást nem kap. Sőt, a szolgáltató szektorba adómilliárdokkal becsábított multi – a Tesco, Cora, Auchan és társai – magyar vállalkozások ezreit teszi tönkre. Csődbe megy a bevásárlóközpont mellett lévő elektronikai üzlet, vegyesbolt, zöldséges, de még a ruhatisztító is. Mondhatjuk, hogy a Tescoban olcsóbban vásárolunk, azonban annak az az ára, hogy más munkahelyek szűnnek meg. A miénk is. Nem csak a boltosoké: a multinak jobban megéri külföldről hozni az árut onnan, ahol kisebbek az adóterhek, azaz tönkremegy az itthon porig adóztatott gazda, a termékét feldolgozó üzem, de még az adminisztráló könyvelő cég is. Tönkremegy a fuvaros is, hiszen külföldről óriáskamionokkal hozzák a gyakorta silány minőségű tömegárut.
  Ráadásként azt se felejtsük el, hogy a multi nem tűr el tényleges szakszervezetet, nem kell sztrájktól, jobb munkakörülményeket, fizetésemelést követelő munkásoktól tartania. Az extra támogatás mellett ez az, amiért ide jön, amit Gyurcsányék garantálnak neki. Értsük: a Magyar Köztársaság „szocialista” kormánya nem a magyar munkás jogait, hanem a külföldi tőke érdekeit védi. Hamis az az állítás, hogy ha nem támogatjuk a multit, elmegy, munkahelyek szűnnek meg. Egyfelől a szolgáltató szektor az életben nem megy el, mert nincs hova, elviseli a kisebb haszonkulcsot is. Nem megy el az Audi vagy a Suzuki sem, nem érné meg az áttelepülés. Ám ha el is megy egyik-másik, összességében nem változik semmi. A magyar munkahelyek túlnyomó többségét a kis- és középvállalkozó teremti meg, és nem a multi. Az a kis- és középvállalkozó, aki nem viszi ki az országból a hasznot, és a termelését, boltját sem tudja máshova vinni. A magyar államnak őt kellene támogatnia. Miért nem teszi ezt? A válasz rém egyszerű. Azért, mert az ország urainak, szegfűsöknek és narancsosoknak egyaránt a multi tud többet fizetni. Választási kampányba, baráti cég megrendeléseire – vagy egyszerűen zsebbe. Ezt korrupciónak hívják. Ezért elítélik, és börtönbe csukják az embereket. Ott, ahol a törvény mindenkire vonatkozik, ott, ahol a törvényalkotók sem tolvajok. Ez ma nem Magyarország.

KAPITÁNY GYULA

 Nem vagyok tagja a Munkáspártnak, de engem is felháborít az a féktelen felmagasztalás, amely a rendszerváltás óta Nagy Imre személyét övezi. Egy vidéki lapban olvasom, hogy „a mártír miniszterelnök inkább volt magyar, mint kommunista.” Vele szemben Kádár Jánost gyilkosnak bélyegzik legádázabb ellenségei, akik a tények elferdítésében annál messzebb már nem mehetnek, mint amilyen messzire eddig elmentek.
  Hogyan lehetne magyar az egykor szovjet állampolgár Nagy Imre, aki 1956 októberének vészterhes napjaiban, engedve az ellenforradalmárok nyomásának, közvetve maga is felelős a borzalmakért? Szabad utat engedve a vérengzéseknek, amelyeket a hazai sajtó ma mélyen elhallgat, hagyta, hogy ártatlanok százait meglincseljék. Magyarokat. Nevén nevezem őket: magyar kommunistákat és rajtuk kívül számtalan honfitársunkat, kiskatonákat és másokat. Az amerikai Life folyóirat hiteles beszámolót és fényképeket közölt a Köztársaság téri pártház védőinek legyilkolásáról. Más nyugati lapok is tudósították olvasóikat, mi folyik Magyarországon és Budapesten 1956. október 23-a és november 4-e között. Lábuknál fogva felakasztatott, kitépett szívű, előzően bestiálisan megkínzott és sokszor a felismerhetetlenségig megnyomorított katonák, tisztek és mások estek áldozatául a féktelen terrornak.
  Miskolcon a szovjet hősi emlékműre felakasztott Gáti Gyula rendőralezredes mellett azért kellett ilyen halált halnia Freimann Lajos kereskedelmi utazónak, mert szót emelt a gyilkosságok ellen. Elfogultságtól mentesen is, utólag nézve: ezek a tények, korabeli dokumentumok tanúsítják, bármikor fellelhetők, ha teljes képet akar bemutatni a média 1956-ról. Magam is az eredeti és hiteles leírásokból, visszaemlékezésekből tájékozódtam.
  Azt, hogy ki a magyar és ki nem, a történelem már eldöntötte. Kádár Jánost a legnagyobbak közt tartom számon. Úgy gondolom, ezzel nem vagyok egyedül! Épült, virágzott az ország az ő idejében, évtizedeken keresztül. Dolgoztak a magyar gyárak és a termelőszövetkezetek. Az embereknek jutott normális megélhetésre. A gyerekek sem nélkülöztek. Nem került százezrekbe az oktatás és a gyógyítás, nem raktak minden terhet a társadalom többsége nyakába, csak azért, hogy egy úri és dölyfös kisebbség, mint most, fényűzően élhessen és az ország vagy a nemzet vagyonából garázdálkodhasson. Mindezt a rendszerváltással megkaptuk. Abban biztos vagyok, hogy Kádár János és követői, így a Magyar Kommunista Munkáspárt is, nem azt akarják, mint Gyurcsányék és társaik.

KOHLNÉ VASKOR MÁRIA