ALEGYEN MOST IS ÚGY, MINT A KÁDÁR KORSZAKBAN VOLT „Drávagárdonyban lakó barátom Horvátországba jár napszámba, otthonról Dunaszigetről sokan Ausztriába járnak dolgozni. Falunkban a kihalt portákat évekkel ezelőtt az osztrákok vették, ma szlovák állampolgárok veszik. A többgyerekes magyar családok pedig megosztják az udvarukat, hogy a fiatalok építkezhessenek, vagy együtt él két-három generáció a hatvanas években épült sátortetős házakban.”

 Frankfurter Zsuzsa és Belovitz Károly a magyar kapitalizmus valójából érkezett. Megélték és tapasztalják, hogy miért nem jó, ahogy a Gyurcsány vezette ország működik. Tenni akarnak ellene. Felszólalásukból idézünk.

Legyen úgy, mint a Kádár korszakban volt! Akkor nem kivagyi urak kormányoztak, hanem Kádár János volt az első számú vezető, aki a népből jött, mindvégig a nép érdekeit szolgálta, és élete végéig szerényen élt.
  Akkor volt a parlamentben munkás is, és paraszt is. A sarló-kalapács a munkás-paraszt szövetséget, a vörös csillag a néphatalmat hirdette. A hatvanas években családunk barátja volt Gyuri bácsi, a győri textilgyár igazgatója, három gyerekkel kétszobás ipartelepi lakásban lakott. Akkor valóban egy hajóban evezett vezető és beosztott. A vezető első volt az egyenlők között.
  Múljon el rólunk az a szégyen, hogy ma egyik magyar állampolgár rokon a félistenekkel, havonta milliókat keres, havi ötszázezer forintos gyógyszerét meg tudja fizetni, míg a másiknak por a hazája, és csak arra van pénze, hogy miután rákot kapott, beiratkozzon a daganatos betegek klubjába.
  Legyen úgy, mint a Kádár korszakban volt. Emlékszem, hogy a hatvanas években villanymotor hajtotta szovjet trolibuszon utaztam Budapesten. Nyugdíjas alezredes barátom büszke rá, hogy vezetésével a néphadsereg katonái építették a fővárosi metrót. Volt magyar néphadsereg, ahol a cigánygyerek, a városi, a falusi fiatal ugyanannyit ért és egyformán megtanulta a rendet, a fegyverforgatást, és megtanulta, hogy a népellenes parancsot meg kell tagadni.
  Múljon el rólunk az a szégyen, hogy a tömegközlekedésben dízelmotor hajtotta buszokat használnak, holott bizonyítottan rákkeltő anyag tartalmú a kipufogógázuk. A tisztítatlan utakon hömpölygő gépjármű-áradat felveri a mérgező nagyvárosi port. A mellékutcák szemetesek, bűzlenek a kutyaürüléktől. Pedig a tétlen, épkézláb munkanélküliek segélyük ellenértékeként tisztaságot teremthetnének.
  Legyen úgy, mint a Kádár korszakban volt, mert akkor nem verte fel gyöp a falusi udvarokat, nem vett fel az állam élelmiszerre hitelt, a világszínvonalú mezőgazdaságunk külföldre is szállított. Termeltek a gyárak, mindenkinek jutott munka. Anyám 55 évesen elérte a nyugdíjkorhatárt, apám 60 évesen nyugdíjba mehetett. Akkor nem az járta, hogy aki dolgozik nem ér rá pénzt keresni, hanem az, hogy a munka becsület és dicsőség dolga.
  Múljon el rólunk az a szégyen, hogy ma az egyik magyar állampolgár palotában lakik, a másik közterületen mocskosan fetreng, míg el nem pusztul. Gonoszok azok, akik szerint ez a szabadság: amikor mindenkinek joga van a híd alatt aludni, joga van visszautasítani azt a gyógykezelést, amire nincs pénze, joga van elhagyni a hazáját, ha itt nem kap munkát. Ez az állam nem a nép állama, ezek a vezetők nem népben és nemzetben gondolkodnak, ezek nép- és nemzetárulók.
  Legyen úgy, mint a Kádár korszakban volt, amikor hivatalosan vállalták és hangoztatták, hogy legfőbb érték az ember. Ezt a rendszerváltás óta soha nem hallani, mert azzal egyenesen rávezetnék a tömeget a felismerésre, hogy nem az ember most az érték, hanem a profit. Akkor a politikai hatalom a dolgozót, a munkavállalót védte. Halálos üzemi baleset esetén a vállalatvezető nem kapott prémiumot. Ma sok esetben a balesetet szenvedettre hárítják a felelősséget.
  Múljon el rólunk az a szégyen, hogy ma az emberek felvételénél rabszolgapiac van, sok munkavállaló rákényszerül arra, hogy feketén dolgozzon, minimálbérre legyen bejelentve, túlórapótlék nélkül rendszeresen túlórázzon, ne merjen szakszervezetet alakítani.
  Legyen úgy, mint a Kádár korszakban volt, amikor internacionalizmuson a népek nemzetközösségét értettük, nem a világuralomra törő nagytőke nemzetközi uralmát. Amikor volt magyar kulturális élet és a szocialista hazafiság jelszavát követte. A magyar klasszikusokat vitték filmvászonra. A Rákóczi hadnagya, a Tenkes kapitánya, A kőszívű ember fiai, a Gábor Deák, az Egri Csillagok, még az István, a király is, mind a szocializmus évtizedeiben születtek és hazaszeretetre neveltek bennünket.
  Múljon el rólunk az a szégyen, hogy a magyar kultúra és a világ többi népének kultúrája helyett csak az euroatlanti szórakozatóipar silányságait látjuk és halljuk minden „magyar” TV csatornán. Mindent elural a kásaszájú angol nyelv. A világ bármely részéről tudósítanak: Kínából, Argentínából, vagy Lappföldről, utána bedobnak egy dögös angol nyelvű számot, mintha ezen népeknek nem volna zenéjük.
  Legyen úgy, mint a Kádár korszakban volt, mikor nem volt a mai értelemben vett cigánykérdés. Megtanultuk, hogy társadalmi vonatkozásban a munka tette az embert emberré, és ez nem csak történelmi távlatokban, hanem az egyes emberre vonatkoztatva is igaz. Az iskolaigazgató apósom motorral hajkurászta a cigánygyerekeket a réten, hogy menjenek iskolába. Ma abban a faluban nem a cigányok lopnak. Mindegyiküknek szakmája, munkahelye, családi háza van, rendes emberek.
  Múljon el rólunk az a szégyen, hogy munka és kenyér helyett cirkuszt és alamizsnát nyújtanak a magyar állampolgároknak, az MSZP és a Fidesz választási küzdelmét úgy szórakozza végig a lakosság, mint paprikajancsi és a krampusz közötti bábjátékot. Nem veszik észre, hogy mindkét bábot a dolláros cilinderű Samu bácsi mozgatja. A cigányságnak pedig tudatosan nem adnak munkát, ezzel lehetetlenné teszik beilleszkedésüket, leválasztják őket a magyarságról, szembe fordítják vele, és szavazatukért tartják őket.
  Aki pedig úgy emlegeti a Kádár korszakot, hogy a „kommunizmus” idején ez volt, meg az volt, annak mondjuk meg, hogy akkor csak szocializmust építettünk, kommunizmus pedig nem volt, hanem lesz!