A
POSTÁS
,,LAPPANGÓ
SZTRÁJK"
ESEMÉNYEI
NAPRÓL-NAPRA
|
A
mai magyar
osztályharc
egyik állomása
a közelmúltban
lezajlott
postássztrájk.
Az alábbiakban
korábbi
cikkünk
folytatásaként
ezek tapasztalatait
mutatjuk
be.
2008.
június
30.
A
Magyar Posta
(MP) vezetése
nem ismeri
el a két
szakszervezet
részleges
sztrájkra
való
felhívását,
szerintük
részleges
sztrájk
nincs, a
helyzetet
a munka
jogellenes
megtagadásának
tekintik.
A dolgozókat
egyesével,
elkülönítve,
írásban
nyilatkoztatták
arról,
hogy csatlakoznak-e
a szakszervezetek
felhívásához.
Aki vállalta,
azt nem
engedték
munkába
állni.
Az
első nap
eredménye:
28 postás
ténylegesen
felvállalta
a sztrájkhoz
való
csatlakozást,
és
többszáz
postás
csatlakozott
a „lappangó
sztrájkhoz”
úgy,
hogy dolgozott,
de nem értékesített.
2008.
július
01.
Tomecskó
Tamás,
az MP szóvivője
a sztrájkolók
felelősségre
vonásáról
beszél.
A Postai
Munkavállalók
Érdekvédelmi
Szakszervezete
írásban
csatlakozik
a két
szakszervezethez.
A felhívás
inkább
a POMÉSZ
vezetésének
a legitimitását
hivatott
reklámozni.
Tagságát
elárulva
a Posta
érdekeinek
veti alá
magát.
A Postás
Szakszervezet
a tagságát
a sztrájktól
való
elhatárolódásra
szólítja
fel. Gaskó
István,
a LIGA vezetője
írásban
fordul a
Posta vezérigazgatójához,
melyben
felszólítja
az értékesítéssel
kapcsolatos
túlkapások
megszüntetésére.
2008.
július
02.
Független
munkajogászok
nyilatkoznak
a részleges
sztrájk
jogosságáról:
„A
nemzetközi
munkajog
ismeri,
és
elismeri
a részleges
sztrájk
fogalmát.
A hazai
sztrájktörvény
hangsúlyozza,
hogy a sztrájkjogra,
és
annak gyakorlására
vonatkozó
szabályokat
a törvény
a nemzetközi
szerződésekkel
és
a nemzetközi
gyakorlattal
összhangban
állapítja
meg. Az
ILO a nem
teljes munkabeszüntetéssel
járó
sztrájkformák
korlátozását
a nemzetközi
jogokban
elfogadja,
de csak
meghatározott
körben.
Mindezek
alapján
a magyar
sztrájktörvény
magában
foglalja
a sztrájk
valamennyi
típusának
gyakorlásához
való
jogot.”
Újabb
hivatalok
csatlakoznak
a sztrájkhoz.
Sokan szabadságra,
vagy betegállományba
mennek.
2008.
július
03.
Délelőtt
újabb
tárgyalások
kezdődnek.
Sztrájkolnak
a debreceni,
a nyíregyházi,
a fóti,
a törökbálinti
postások.
Budapesten
a 70-es,
100-as,
az újpesti
és
a Budai
Kézbesítési
Központ.
Kifelé
még
nem látszik,
belül
nyilvánvaló:
a kézbesítés
megszervezése
kritikus
pontra ért.
A munkaerő
helyi átcsoportosítása
és
a sztrájktörők
alkalmazása
sem hozta
meg a kívánt
eredményt.
Azokon a
helyeken,
ahol négy
napja tart
a sztrájk,
a feldolgozatlan
küldemények
hegyekben
állnak.
Délben
a Posta
még
csak az
értékesítésekkel
kapcsolatos
retorziók
megszüntetését
ígérte.
Két
óra
múlva
megállapodás
született.
Ennek értelmében
a KÉSZ
és
a PÉV
’92 június
31-ig felfüggeszti
a részleges
sztrájkot.
2008.
július
10.
A
KÉSZ
megnyerte
a pert a
Posta ellen.
A Munkaügyi
Bíróság
jogosnak
ítélte
a postások
részleges
sztrájkfelhívását.
A
sajtóban
kevés
hír
jelenik
meg róla,
a munkahelyekre
is csak
alig jut
el az információ.
Aznap délután,
a többi
szakszervezet
bevonásával
megkezdődnek
az értékesítés
kompromisszumos
megoldását
kidolgozó
egyeztető
tárgyalások.
Cserében
a Posta:
1.
Írásban
utasítja
(június
08-ig) a
hivatalvezetőket
az értékesítéssel
kapcsolatos
retorziók
azonnali
megszüntetéséről.
2.
Június
31-ig elkészít
egy szakmai
anyagot
az értékesítéssel
kapcsolatos
elvárások
átdolgozásáról.
3. Garantálja,
hogy a sztrájkban
résztvevő
dolgozók
semmilyen
hátrányos
megkülönböztetésben
nem részesülnek,
és
a sztrájk
idejére
teljes munkabért
kapnak.
Ez
utóbbi
lépésével
a Posta
elismerte
– a bírósági
ítélet
előtt –
a dolgozóival
szembeni
jogellenes
magatartását.
Nem
szeretek
postára
járni.
Naná,
senki
sem
szeret!
Nem
csak
azért,
mert
nincs
hely,
ahol
ne
kellene
végtelen
sorokat
végigállni,
vesztegetve
időnket
és
türelmünket.
Főként
azért,
mert
ma
már
legtöbben
csak
csekket
feladni
megyünk
postára.
Az
pedig
egyet
jelent:
fizetünk.
Sokat,
sőt
egyre
többet.
Vízdíj,
gázdíj,
villanydíj,
sorolhatnám.
Hónapról
hónapra
látom:
drágul.
Mind.
S
a
postán,
a
kicsi
ablakocskához
érve,
csak
néha
mosolyog
vissza
egy-egy
kedves
arc,
aki
még
nem
fásult
bele
az
emberek
mogorvaságába,
a
vezetőség
kizsákmányolásába.
Néhány
hónapja
meg
is
lepődtem,
az
egyik
hölgy
beszélgetésbe
elegyedett
velem,
miközben
kezelte
sárga
sarcaimat.
Többek
között
sorsjegyet
ajánlott,
s
el
is
mesélte,
nemrég
járt
ott
valaki,
aki
több
ezer
forintot
nyert.
Nem
szeretem
a
Szerencsejáték
Zrt-t
támogatni,
de
vásároltam:
hátha
most
bejön?
Persze
nem,
de
nem
is
ez
a
fontos.
Azóta
tudom:
a
kedves
hölgynek
kénytelenség
sorsjegyet,
biztosítást,
emezt-amazt
eladnia,
ha
nem
akar
a
fizetéséből
levont
(!)
összegeket
látni
a
bérjegyzékén.
Felháborító!
Ő
azért
tanult,
s
dolgozott
évtizedekig,
hogy
becsületes
postaforgalmi
tisztviselő
legyen.
Ezért
szerződött,
erre
kellene,
hogy
kapja
a
fizetését.
Nem
az
ő
dolga
bóvlit
árulni.
A
posta
inkább
megtépázott
hírnevét
és
méltóságát
állítsa
vissza.
S
adja
vissza
dolgozóinak
is!
|
|
|