Cikkek
 

Mit kell tudni a Liga szakszervezetről

Belfölt

Előtérben Gaskó István és Palkovics Imre
Előtérben Gaskó István és Palkovics Imre

A Liga Szakszervezetek (teljes nevén Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája) egyike a hat magyar szakszervezeti szövetségnek. 1988 decemberében hozták létre értelmiségi szervezetek, de a következő években nagy számban csatlakoztak hozzá a munkásszervezetek.

Taglétszáma mintegy 110 ezer. Mintegy 12-15 ezer fővel növelte a létszámot 2007-ben, amikor az Autonóm Szakszervezetekből kiváltak a villamosipari dolgozók, és a LIGA-hoz csatlakoztak. Ekkor igazolt át a SZEF-től a rendvédelmi dolgozok jelentős része. 82 tagszervezete van, köztük a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ), a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ).

A Liga elnöke Gaskó István, aki egyben a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke is. 2007-ben a Liga több közös akciót szervezett a Palkovics Imre vezette Munkástanácsok szakszervezeti konföderációval. Közösen szervezték meg 2007. november 21-én az egészségbiztosítás tervezett privatizációja, a vasúti szárnyvonalak bezárása és egyéb kormányzati intézkedések elleni akciókat. A sztrájksorozat, amelyben több tízezer ember vett részt, az eddigi legszélesebb összefogást hozta a különböző gazdasági ágakban működő szakszervezetek közt. A Parlament előtt tartott esti tüntetésben 5-10 ezer ember vett részt.

A novemberi tüntetés előtt Gaskó István találkozott Orbán Viktorral, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökével. A találkozó arra utalt, hogy a politikai programok közötti párhuzamok mellett tényleges operatív egyeztetés lehetséges a két szervezet között.

A Munkáspárt és a LIGA között korábban nem volt kapcsolat. Egyik fél sem kezdeményezte.
Mindkét részről voltak fenntartások egymás ideológiai és politikai véleménye miatt. A Gyurcsány-kormány durva megszorító intézkedései, mindenekelőtt az egészségügy privatizációjára irányuló lépések megváltoztatták a helyzetet.

Az egész társadalmat sújtó pusztítás láttán másodlagossá váltak az ideológiai különbségek, és előtérbe került a pragmatikus együttműködés lehetősége. A kérdés nem az, hogy tetszünk-e egymásnak, hanem az, hogy meg tudjuk-e közösen akadályozni az egészségügy eladását, a több-biztosítós rendszer bevezetését.

A Munkáspárt ennek jegyében vett részt a LIGA tavaly novemberi és decemberi akcióiban. Ezért támogatja a népszavazási aláírásgyűjtést is. A LIGA vezetése üdvözölte a Munkáspárt lépését.