Cikkek
 

Új vezetővel, új lendülettel Békésben

Pártélet

A Békés megyei elnökség ülése

A Békés megyei elnökség múlt heti kibővített ülését két fontos ügy miatt hívták össze.

Dönteni kellett arról, hogy mit csinál a megyei pártszervezet 2008-ban, és egyúttal arról is, hogy ki vezeti a szervezetet a következő időben. Bánhegyi József megyei elnök ugyanis bejelentette: az idén 66 éves, egészségi állapota már nem a régi, ezért javasolta, hogy a párt megyei szervezete válasszon fiatalabb embert vezetőnek.

A jelenlévők köszönetet mondtak az elnök sok éves munkájáért. Új megyei elnöknek Gál Ferencet, a Központi Bizottság tagját választották meg. Gál Ferenc 1964-ben született, Orosházán él, biztonsági őrként dolgozik. Munkájánál fogva sokan ismerik, s van kedve és lehetősége is a munkához.

Az elnökség kibővített ülése elfogadta a 2008. évi politikai akciótervet is. Éles vita bontakozott ki annak kapcsán, hogy A Szabadság februártól 1000 forintba kerül. Szegény a tagságunk, sok lesz a lemondás - érveltek néhányan. Nézzük meg, hogy hányan fizetnek elő a megyében A Szabadságra! - javasolták mások. Kiderült, hogy a tagságnak csak 37 százaléka fizet elő.

Meg kell kérdezni minden párttagot, meg kell győzni mindenkit, hogy A Szabadság ma egyetlen fegyverünk, és erre vigyázni kell. Jelentősen növelni kell a párttag-előfizetők számát, de tovább kell lépni a párton kívüliek irányába is. Legyünk őszinték egymáshoz! - mondták többen is. Igenis többet vár el a párt azoktól, akiknek több a fizetésük vagy nagyobb a nyugdíjuk.

A megyei szervezetek közül Békésben értesültek először arról, hogy a Munkáspárt támogatja a LIGA Szakszervezet népszavazási aláírásgyűjtését. Ez formálisan a LIGA népszavazása - mondta Thürmer Gyula, aki részt vett az ülésen.

A valóságban a miénk is! A kérdés a mi kérdésünk is. A kórházak ügye a mi ügyünk is! Így részt kell vennünk benne. Én szeretem az aláírásgyűjtést - mondta Fábri Andrásné, a békési pártszervezet vezetője. Ez lehetőséget ad arra, hogy beszéljünk az emberekkel.

Nagy Sándor gyulai elnök arról számolt be, hogy ők más szervezetekkel is együtt fognak működni. Kimegyünk az utcára, elmegyünk az ismerősökhöz.