A mártírhalált halt Kállai Éva ravatala és temetése a Kerepesi
temetőben 1957. április 18-án
A Munkáspárt Nagy-Budapesti szervezetei védnökséget vállaltak a Fiumei úti
sírkertben, a Munkásmozgalmi Panteonnál található mártírsírok gondozása felett.
A Szabadság újságban ezen a héten Kállai Évát mutatjuk be.
Kállai Éva 1917. március 31-én született Budapesten. Fiatalon került a
mozgalomba, mert fiatalon került az életbe is.
Tizenötéves korában egy nagykereskedés mindenese lett; kifutó, eladó, irodai
munkás. Bátyja a Csepel egyik legnagyobb üzemében, a Weisz Manfréd gyárban
dolgozott esztergályosként. Mint szervezett munkás, húgát 1936 őszén magával
vitte a vasas szakszervezet ifjúsági csoportjába.
Kállai Éva részt vett a csoport életében, vitáiban. Értelme, tehetsége itt
kezdett kibontakozni. Az 1940-es nagy letartóztatások után az Országos Ifjúsági
Bizottság (OIB) tagja lett.
Az Országos Ifjúsági Bizottság a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ifjúsági
szervezeteinek vezető szerve volt a két világháború között.
Annak ellenére, hogy a szociáldemokratákhoz tartozott, az illegális kommunista
párt kezdettől fogva befolyást gyakorolt a munkájára, ezért az MSZDP vezetősége
többször is feloszlatta.
1936-tól már teljes mértékben a kommunista ifjúsági vezetők irányították, többek
között olyan híres mártírjaink is, mint Kulich Gyula és Ságvári Endre.
Szervezni járt Pest környékére, de legtöbbet és legszívesebben Felsőgallán
dolgozott akkor, ahol szervezve tanította a bányászifjúságot, és ismerkedett a
számára új, jelentős proletárréteg életével. Három hétig volt vizsgálati
fogságban az Andrássy-laktanyában. Napról napra próbára tették fizikai erejét,
lelki ellenállóképességét. Ütötték-verték, eléje tárták mások terhelő
vallomásait.
Kállai Éva nehezen viselte a gyötrelmeket, rettegve gondolt mindig a másnapra,
amikor minden újra kezdődik. De mégis kitartott. Néhány nap után rosszul lett. A
nyomozók mindenképpen vallomásra akarták bírni. Orvost hívtak, aki injekciót
adott, de ez nem hatott. Akkor letakarták csomagolópapírral.
A többiek iszonyodva lesték a papírt: moccan-e alatta az alélt test. Mikor
kezdett magához térni, még félig öntudatlanul is csak azt mondta: „nem tudok
semmit, nem mondok semmit“. Az Andrássy-Iaktanyából több mint egy évre a
nagykanizsai internálótáborba került, majd miután elítélték, a Conti utcai
katonai börtönbe.
1944. március 22-én szabadult. Az illegális KP tagja lett, s az ellenállási
mozgalomban sajtóvonalon dolgozott egészen a felszabadulásig.
1945-től előbb a VIlI. kerületi pártbizottságon dolgozott, majd a XI. kerületi
pártbizottság titkára lett. 1951-től 1953-ig pártiskolai igazgató volt.
A Budapesti Pártbizottságra 1954 végén került. Az ellenforradalom alatt végig a
Köztársaság téri pártházban tartózkodott, október 23-a után csak egyszer ment
haza a gyermekeihez.
A Köztársasági téri pártház az ostrom után
Mikor a felkelők ordítozva, egyre közeledtek a hosszú folyosón ahhoz a
szobához, amelyben Kállai Éva tartózkodott, csak a biztosnak tűnő halál vagy a
bizonytalan kimenetelű, bár szinte lehetetlennek látszó menekülés között
választhatott.
Leugrott az emeletről.
Családja, elvtársai reménykedtek, hogy meggyógyul. Ő is le akarta küzdeni a
halált; új erőt adott neki, hogy férje, aki a székházban szintén megsebesült,
meggyógyult.
Összetört testtel, mozdulatlanul kellett feküdnie a kórházi ágyán, de szellemi
frissessége töretlen volt. Az orvosok közel hat hónapig harcoltak az életéért.
Mikor megmondták neki, hogy már csak a természet segíthet, Kállai Éva halkan így
felelt: "Ugyan, doktor úr, ön materialista, és tudja, hogy ha a szervezet feléli
tartalékát - nincs tovább. Nálam ez történt."
