A Munkáspárt környezetvédelmi munkacsoportja a korábbinál sokkal markánsabban akarja hangját hallatni. Előző számunkban Belovitz Károly írását közöltük, most Farkas Ferenc, a párt XI. kerületi elnökének írását olvashatjuk.

Manapság nemcsak a XI. kerületben, hanem országosan is egyre több szó esik Újbuda gyöngyszeméről, a Feneketlen-tóról és az azt körülvevő parkról. Újságok, rádió és TV-műsorok, hivatalos nyilatkozatok sokasága tette közhírré, hogy a csodálatos horgásztó vízszintje „valamilyen oknál fogva” láthatóan csökkent, vize sós lett, és halállománya kipusztult. Azt is mondhatnánk, hogy kisebb környezeti katasztrófa áldozata lett. Mindenki csak az okokat keresi, elkezdődött az egymásra mutogatás. A Feneketlen-tavi horgászegyesület vezetése erejéhez mérten mindent megtett és megtesz az eredeti állapot visszaállítása érdekében, keresi az ok – okozati összefüggéseket, de egyelőre nem kellő sikerrel, mert a szükséges tennivalók (és természetesen az anyagiak) meghaladják a kis létszámú egyesület lehetőségeit. Az illetékesek a környezetvédelmi retorikán és a kannákban, vödrökben odacipelt csapvízen kívül mintha tehetetlenek lennének, valamiféle csodára várnak, holott köztudott, csodák nincsenek! Itt tenni kell, mégpedig késlekedés nélkül!
  A tó siralmas állapota és egyre kilátástalanabb helyzete is épp elég gondot okoz a kerületi vezetésnek, de van még egy gond, a tavat körülölelő park és vízpart elszomorító látványa. Szemét szemét hátán, sörös dobozok, műanyag palackok, pezsgősüvegek, ruhadarabok, műanyag zacskók, roncs televíziók, fotelok, és a rendszeresen szétvert horgászhelyek deszkadarabjai mindenütt! Több éves megfigyelésem alapján határozottan ki merem jelenteni – melyet a békés, sétáló, a szemétre és rongálásokra „allergiás”, tisztaságot kedvelő kerületi lakosok is megerősítenek – hogy a rongálások, a szemetelés a környező oktatási intézmények magukról megfeledkező tanulóinak számlájára írandók.
  Néhányuk gátlástalansága, szabadossága elszomorító, főleg akkor, amikor az elfogyasztott ital után az üveget a sétáló úton vágják földhöz, veszélyeztetve ezzel a járókelőket, a kisgyermekeket. Ami még elszomorítóbb, hogy a középiskolások közül néhányan nem tudnak magyarul olvasni! A Horgászegyesület több, jól látható táblát helyezett ki, tudatva, hogy a kerítésen belül nem szabad tartózkodni. Bizonyára kitalálta az olvasó, hogy ezeket a táblákat a diákok lefújják festékkel, letörik azokat és minden további nélkül elfoglalják a horgászhelyeket, azokat rongálják, hiszen sokszor hatan–nyolcan tartózkodnak rajtuk. S amikor egy–egy járókelő vagy horgász rájuk szól, vagy figyelmezteti őket helytelen cselekedeteikre, nem éppen kultúremberhez méltó módon válaszolnak.
  Nincsenek olyanok, akik ezeket a diákokat rendre, fegyelemre, a normális együttélés szabályaira megtanítanák? Bizonyára vannak, de talán nem tudnak a fentebb leírtakról. Az sem ártana, ha néha egy–egy nevelő vagy tanár véletlenszerűen lenézne a parkba. Állítom, hogy megdöbbenne!
  Nem csak az a megoldás, hogy országgyűlési és helyi képviselők, közemberek, járókelők, a horgászok fizetett emberei vagy maguk a horgászok naponta szedjék össze az eldobott flakonokat és takarítsanak a „normálisnak látszó, szemetelő vandálok” helyett, hanem szigorú felügyeletet biztosítva megbüntetni őket a környezetvédelmi szabályok megsértése miatt, mert a környezetvédelem közügy, tennünk kell érte, hogy ne úgy legyen, ahogyan most van!