A MUNKÁSŐRTISZT,
AKI HŰ MARADT ELVEIHEZ

BESZÉLGETÉS ARATÓ ISTVÁNNAL, A NAGY- BUDAPESTI RÉGIÓ ALELNÖKÉVEL

 „Cselekednem kellett” – emlékszik vissza Arató István, hogy miért kapcsolódott be a rendszerváltás utáni zűrzavarban a Munkáspárt harcába. Az egykori munkásőrtiszt jól szervezett és elhivatott fővárosi munkát ígér.

– Mi hozott a pártba?

– Ahol én születtem – egy nagybirtokon levő uradalmon, amely a felszabadulás után állami gazdaság lett – egyértelmű volt, hogy milyen irányba indulunk. A cselédsorban élők törvényszerűen hozzám hasonlóan gondolkoztak. Már gyer­mekkoromban vonzódtam a baloldali eszmékhez. Természetesen voltam úttörő, az 1954-es futball világbajnokság idején Csillebércen töltöttem napjaim. Végigélhettem azt a nehéz és dolgos időszakot, amikor az ország talpra állt. 1957-ben KISZ-tag lettem, majd 1966-ban beléptem a pártba. Tíz évre rá kerültem a Munkásőrségbe, és itt, a mai Baross utcai székházban teljesítettem szolgálatot a hatodik emeleten. Nagyon szép tizenkét esztendő volt! Szinte hihetetlen, hogy mára több, mint harminc év munkája köt ehhez az épülethez.

– Hogyan élted meg a rendszerváltást?

– Nem tudtam feldolgozni, átmeneti állapotnak gondoltam. Emlékszem, hogy indulataiktól vezérelt „emberek” leköpködték a kiskatonákat, a mi fiainkat. A rendszerváltást követő nagy lelkesedésben szomorú és felháborító dolgok történtek. Aztán nehéz idők jöttek, kilátástalanság, sok szegény ember... Cselekednem kellett. 1991-ben bekapcsolódtam a Munkáspárt harcába. Azóta itt vagyok. Egy ideig kerületi szinten, később régiós beosztásban, most budapesti és pest megyei területen dolgozom.

– Mivel töltöd a szabadidőd?

– Olvasok. Előszedtem a könyvtáramból egy sor olyan könyvet, ami az újkori történelemmel foglalkozik. Újraolvasom a Berkesi köteteket. Szórakoztató és tanulságos ezeket a könyveket elolvasni, hiszen végigkíséri az egész kommunista mozgalmat 1919-től a 70-es évekig. Az időm nagy része pedig a párté és az unokáimé. Velük nagyon sokat foglalkozom. Televízióban főleg politikai műsorokat nézek, rádiót rendszeresen hallgatok, újságokat olvasok. Mivel nemrég kisebb lakásba költöztem, otthon is bőven van munkám. Még mindig akadnak kibontatlan csomagjaim.

– Vörös inged van?

– Ez természetes. Rendezvényeinken megmutatkozik, hogy nagy jelentősége van. Jól érzem magam benne, nemcsak az egyenruha iránti vonzódásom miatt, hanem azért is, mert kifejezi viszonyulásunkat a múltunkhoz és a jövőnkhöz. Örülök, hogy egyre többen szívesen viselik.

– Ha találkoznál az aranyhallal, mi lenne a három kívánságod?

– Szeretném, ha családom tovább gyarapodna. Most két unokám van, egy 3 éves kisfiú és egy 6 éves kislány. Azért is dolgozom, hogy ők egy jobb világban nőjenek fel. Második kívánságom közösségi. Kívánom, hogy a pártunk erősödjön, és még az én életemben érje el azt a célt, hogy beleszólhasson az ország ügyeibe. Harmadik kívánságom, hogy Magyarország találja meg a helyét Európában és a világban, hogy még közelebb kerüljön a fejlett országok sorához, s a magyar állampolgárok végre igazságos társadalomban élhessenek.

– Mik a terveid a nagy-budapesti régió alelnökeként?

– A korom miatt is átmeneti állapotnak gondolom. Azért vállaltam el, hogy 2010-ig segítsem a pártot az egyre hatékonyabb és eredményesebb munkavégzésben, közös céljaink elérésében. Minél előbb meg kell találnunk a fiatalok között azokat, akik átveszik tőlünk a stafétabotot. Jó szervezettséggel és elhivatottsággal kell nekivágnunk a közeledő választásoknak.