A MUNKÁSŐRTISZT, AKI
HŰ MARADT
ELVEIHEZ
BESZÉLGETÉS
ARATÓ
ISTVÁNNAL,
A
NAGY-
BUDAPESTI
RÉGIÓ
ALELNÖKÉVEL
|
Arató
István
1947.
november
27-én
született
Herceghalmon,
mely
akkor
még
Bia
része
volt.
Az
ellenforradalmat
nyolcadikos
tanulóként
élte
át.
Vasútgépészeti
technikumot
végzett
Budapesten,
majd
a
MÁV-nál
kapott
állást.
1961-1978
között
különböző
beosztásokat
töltött
be:
volt
motorszerelő,
főenergetikus,
csoportvezető.
Időközben
elvégezte
a
Bánki
Donát
Műszaki
Főiskolát,
a
Zrínyi
Akadémiát
és
felsőfokú
politikai
végzettséget
is
szerzett.
1978-tól
a
Munkásőrség
hivatásos
tisztje,
VIII.
kerületi
parancsnok
volt.
|
„Cselekednem
kellett”
– emlékszik
vissza Arató
István,
hogy miért
kapcsolódott
be a rendszerváltás
utáni
zűrzavarban
a Munkáspárt
harcába.
Az egykori
munkásőrtiszt
jól
szervezett
és
elhivatott
fővárosi
munkát
ígér.
–
Mi hozott
a pártba?
–
Ahol én
születtem
– egy nagybirtokon
levő uradalmon,
amely a
felszabadulás
után
állami
gazdaság
lett – egyértelmű
volt, hogy
milyen irányba
indulunk.
A cselédsorban
élők
törvényszerűen
hozzám
hasonlóan
gondolkoztak.
Már
gyermekkoromban
vonzódtam
a baloldali
eszmékhez.
Természetesen
voltam úttörő,
az 1954-es
futball
világbajnokság
idején
Csillebércen
töltöttem
napjaim.
Végigélhettem
azt a nehéz
és
dolgos időszakot,
amikor az
ország
talpra állt.
1957-ben
KISZ-tag
lettem,
majd 1966-ban
beléptem
a pártba.
Tíz
évre
rá
kerültem
a Munkásőrségbe,
és
itt, a mai
Baross utcai
székházban
teljesítettem
szolgálatot
a hatodik
emeleten.
Nagyon szép
tizenkét
esztendő
volt! Szinte
hihetetlen,
hogy mára
több,
mint harminc
év
munkája
köt
ehhez az
épülethez.
–
Hogyan élted
meg a rendszerváltást?
–
Nem tudtam
feldolgozni,
átmeneti
állapotnak
gondoltam.
Emlékszem,
hogy indulataiktól
vezérelt
„emberek”
leköpködték
a kiskatonákat,
a mi fiainkat.
A rendszerváltást
követő
nagy lelkesedésben
szomorú
és
felháborító
dolgok történtek.
Aztán
nehéz
idők jöttek,
kilátástalanság,
sok szegény
ember...
Cselekednem
kellett.
1991-ben
bekapcsolódtam
a Munkáspárt
harcába.
Azóta
itt vagyok.
Egy ideig
kerületi
szinten,
később
régiós
beosztásban,
most budapesti
és
pest megyei
területen
dolgozom.
–
Mivel töltöd
a szabadidőd?
–
Olvasok.
Előszedtem
a könyvtáramból
egy sor
olyan könyvet,
ami az újkori
történelemmel
foglalkozik.
Újraolvasom
a Berkesi
köteteket.
Szórakoztató
és
tanulságos
ezeket a
könyveket
elolvasni,
hiszen végigkíséri
az egész
kommunista
mozgalmat
1919-től
a 70-es
évekig.
Az időm
nagy része
pedig a
párté
és
az unokáimé.
Velük
nagyon sokat
foglalkozom.
Televízióban
főleg politikai
műsorokat
nézek,
rádiót
rendszeresen
hallgatok,
újságokat
olvasok.
Mivel nemrég
kisebb lakásba
költöztem,
otthon is
bőven van
munkám.
Még
mindig akadnak
kibontatlan
csomagjaim.
–
Vörös
inged van?
–
Ez természetes.
Rendezvényeinken
megmutatkozik,
hogy nagy
jelentősége
van. Jól
érzem
magam benne,
nemcsak
az egyenruha
iránti
vonzódásom
miatt, hanem
azért
is, mert
kifejezi
viszonyulásunkat
a múltunkhoz
és
a jövőnkhöz.
Örülök,
hogy egyre
többen
szívesen
viselik.
–
Ha találkoznál
az aranyhallal,
mi lenne
a három
kívánságod?
–
Szeretném,
ha családom
tovább
gyarapodna.
Most két
unokám
van, egy
3 éves
kisfiú
és
egy 6 éves
kislány.
Azért
is dolgozom,
hogy ők
egy jobb
világban
nőjenek
fel. Második
kívánságom
közösségi.
Kívánom,
hogy a pártunk
erősödjön,
és
még
az én
életemben
érje
el azt a
célt,
hogy beleszólhasson
az ország
ügyeibe.
Harmadik
kívánságom,
hogy Magyarország
találja
meg a helyét
Európában
és
a világban,
hogy még
közelebb
kerüljön
a fejlett
országok
sorához,
s a magyar
állampolgárok
végre
igazságos
társadalomban
élhessenek.
–
Mik a terveid
a nagy-budapesti
régió
alelnökeként?
–
A korom
miatt is
átmeneti
állapotnak
gondolom.
Azért
vállaltam
el, hogy
2010-ig
segítsem
a pártot
az egyre
hatékonyabb
és
eredményesebb
munkavégzésben,
közös
céljaink
elérésében.
Minél
előbb meg
kell találnunk
a fiatalok
között
azokat,
akik átveszik
tőlünk
a stafétabotot.
Jó
szervezettséggel
és
elhivatottsággal
kell nekivágnunk
a közeledő
választásoknak.
|