LESZ-E
OLASZ
KOMMUNISTA
PÁRT?
|
Az
olasz
kommunista
mozgalom
történetébe
gyásznapként
kerül
be
2008.
április
13-14-e.
Az
olasz
kommunista
erők
–
először
az
elmúlt
hatvan
évben
–
nem
jutottak
be
a
parlamentbe.
Az
okok
feltárása
és
különösen
a
megoldások
keresése
azonnal
megindult.
A
helyzet
kulcsa
a
Rifondazione
főtitkára,
Franco
Giordano
kezében
van.
|
|
MARXIZMUS
VAGY REVIZIONIZMUS
Antonio
Gramsci,
Palmiro
Togliatti,
Luigi Longo
egykori
nagy múltú
pártja,
az Olasz
Kommunista
Párt
(OKP) is
mostanság
ünnepelné
87. születésnapját,
ha létezne.
A kelet-európai
rendszerváltások
azonban
mély
válságot
idéztek
elő az olasz
mozgalomban.
Az olasz
kommunisták
1990-ben
úgy
döntöttek,
hogy elveikben
új
úton
kell járni.
Az OKP 1991-ben
megszűnt
létezni.
Az „új
út”
Olaszországban
is, mint
mindenütt
másutt,
többféle
lehetett:
a marxista,
kommunista,
munkásjelleg
megőrzése;
vagy a szociáldemokrácia
nyílt
vállalása;
vagy valamilyen
közbülső
„újbaloldali”
megoldás.
A döntést
nehezítette,
hogy az
olasz kommunisták
mindig is
kritikusan
viszonyultak
a Szovjetunió
és
a többi
szocialista
ország
tapasztalataihoz,
másrészt
az is, hogy
az idők
folyamán
az olasz
kommunista
párt
munkáspártból
értelmiségi
párttá
alakult
át. Egyeseknek
az „új
út”
azt jelentette,
hogy szociáldemokratává
váltak.
Achille
Occhetto
vezetésével
megalakult
a Demokratikus
Baloldal
Pártja.
Giorgio
Napolitano,
Olaszország
mai köztársasági
elnöke
is legfeljebb
azt mondhatná
magáról,
hogy kommunista
voltam.
Ha egyáltalán
az volt. Mások,
köztük
Armando
Cossutta,
aki Kossuth
Lajos rokonságához
tartozónak
vallja magát,
1991-ben
megszervezte
a Kommunista
Újjászületés
Pártját,
amit az
egyszerűség
kedvéért
csak olasz
nevén
emlegetnek:
Rifondazione.
Az új
párt
mindenkinek
helyt adott,
igazi marxistáknak,
trockistáknak,
békemozgalmak,
szociális
fórumok
híveinek,
félig-meddig
szociáldemokratáknak.
A párt
főtitkára
1994-ben
Fausto Bertinotti
lett, aki
2006-ig
vezette
a pártot.
Vezetése
alatt az
olasz párt
feladta
a marxizmus-leninizmus
alapvető
tételeit.
A tőkés
és
a munkás
osztályharcának
marxi elméletét
felváltotta
az „új
európai
politikai
kultúra”
elve. A
munkás
helyére
az értelmiségi
lépett,
és
a pártot,
mint harcoló
szervezetet
is egyre
inkább
háttérbe
szorították
a szociális
fórumok,
amelyeket
Bertinotti
a „mozgalmak
mozgalmának”
tekintett.
Bertinotti
vezetésével
a párt
kétszer
is szövetségre
lépett
a szociáldemokratákkal,
támogatta
őket, illetve
részt
vett a kormányukban. Cossutta
és
csapata
némileg
előre látta
az események
ilyen alakulását,
és
1998-ban
Olasz Kommunisták
Pártja
néven
új
pártot
alapítottak.
Ennek lett
később
meghatározó
személyisége
Oliviero
Dibierto.
Eleinte
a döntés
jónak
bizonyult.
A párt
tagságának
40 százaléka
ma is 35
évnél
fiatalabb.
83 százalékuk
szakszervezeti
tag is,
ami egyben
jelzi, hogy
itt magasabb
a munkások
aránya.
A Bertinotti-féle
megalkuvó
politika
az egyik
döntő
oka annak,
hogy a dolgozói
tömegek
elfordultak
a kommunistáktól.
Ennek hatása
alól
a Diliberto-féle
párt
sem tudta
kivonni
magát.
NEM
LÁTSZIK
A MEGOLDÁS
Diliberto
július
16-án
felhívással
fordult
a kommunistákhoz:
egyesüljön
a Rifondazione
és
az Olasz
Kommunisták
Pártja,
és
ez a párt
legyen a
kommunista
mozgalom
megújításának
alapja,
illetve
ez a párt
vegye fel
a harcot
Berlusconi
jobboldali
kormányával.
A múlt
hét
végén
megkezdődött
kongresszuson
azt is kifejtették,
hogy az
új
pártnak
baloldalinak
kell lennie,
egyesítenie
kell a kommunista
erőket. Diliberto
javaslatával
szemben,
illetve
azzal párhuzamosan
több
más
elképzelés
is született.
A Rifondazione
kommunista
erői egy
elvileg
új
párt
létrehozásának
gondolatával
álltak
elő. Ez
jelentené
a gyökeres
szakítást
a múlttal,
és
a lehetőséget
a mozgalom
marxista-leninista
megújulására.
Ezzel láthatóan
az a gond,
hogy a tagság
jelentős
része
még
nem ismerte
fel az új
párt
szükségességét. A
kérdés
a nagyobbik
párt,
a Rifondazione
július
végi
kongresszusán
dől el.
A párt
különböző
politikai
erői öt
koncepciót
(mozione)
terjesztettek
elő. A két
meghatározó
koncepció
a korszerűsítés,
a demokrácia,
a megújítás
jelszavával
lényegében
elveti a
kommunista
mozgalom
minden eddigi
tapasztalatát.
Az első
koncepció
szerint
maradjon
a Rifondazione,
de „szociális
párt”,
szociális
blokk
legyen,
amely magában
foglal mindenkit,
aki a Berlusconi-kormány
ellen fellép.
A párt
belső működésében
pedig vitázó,
feminista
párt
legyen.
A második
koncepció
a baloldaliságot
a szabadság
eszméjével
azonosítja,
a pártot
pedig feminista,
környezetvédő,
antimilitarista
vitaszervezetnek
képzeli.
A kérdés
az, hogy
a kongresszuson
a két
vezető koncepció
képviselői
kiegyeznek-e
egymással
vagy szakítanak.
Ha kiegyeznek,
a Rifondazionét
törölni
lehet a
kommunista
pártok
sorából.
Ha szakítanak,
mód
nyílik
a marxista
erők határozottabb
fellépésére.
A párt
tagságának
kell megértenie,
hogy a párt
csak elvi
marxista
alapon maradhat
kommunista
párt.
Minden más
esetben
végleg
elveszíti
munkás-
és
kommunista
jellegét.
|