Cikkek
 

KÜLPOLITIKA

 

LESZ-E OLASZ KOMMUNISTA PÁRT?


Az olasz kommunista mozgalom történetébe gyásznapként kerül be 2008. április 13-14-e.

Az olasz kommunista erők – először az elmúlt

hatvan évben – nem jutottak be a parlamentbe. Az okok feltárása és különösen a megoldások keresése azonnal megindult. A helyzet kulcsa a Rifondazione főtitkára, Franco Giordano kezében van.

MARXIZMUS VAGY REVIZIONIZMUS

Antonio Gramsci, Palmiro Togliatti, Luigi Longo egykori nagy múltú pártja, az Olasz Kommunista Párt (OKP) is mostanság ünnepelné 87. születésnapját, ha létezne. A kelet-európai rendszerváltások azonban mély válságot idéztek elő az olasz mozgalomban. Az olasz kommunisták 1990-ben úgy döntöttek, hogy elveikben új úton kell járni. Az OKP 1991-ben megszűnt létezni. Az „új út” Olaszországban is, mint mindenütt másutt, többféle lehetett: a marxista, kommunista, munkásjelleg megőrzése; vagy a szociáldemokrácia nyílt vállalása; vagy valamilyen közbülső „újbaloldali” megoldás. A döntést nehezítette, hogy az olasz kommunisták mindig is kritikusan viszonyultak a Szovjetunió és a többi szocialista ország tapasztalataihoz, másrészt az is, hogy az idők folyamán az olasz kommunista párt munkáspártból értelmiségi párttá alakult át.
  Egyeseknek az „új út” azt jelentette, hogy szociáldemokratává váltak. Achille Occhetto vezetésével megalakult a Demokratikus Baloldal Pártja. Giorgio Napolitano, Olaszország mai köztársasági elnöke is legfeljebb azt mondhatná magáról, hogy kommunista voltam. Ha egyáltalán az volt.
  Mások, köztük Armando Cossutta, aki Kossuth Lajos rokonságához tartozónak vallja magát, 1991-ben megszervezte a Kommunista Újjászületés Pártját, amit az egyszerűség kedvéért csak olasz nevén emlegetnek: Rifondazione. Az új párt mindenkinek helyt adott, igazi marxistáknak, trockistáknak, békemozgalmak, szociális fórumok híveinek, félig-meddig szociáldemokratáknak. A párt főtitkára 1994-ben Fausto Bertinotti lett, aki 2006-ig vezette a pártot. Vezetése alatt az olasz párt feladta a marxizmus-leninizmus alapvető tételeit. A tőkés és a munkás osztályharcának marxi elméletét felváltotta az „új európai politikai kultúra” elve. A munkás helyére az értelmiségi lépett, és a pártot, mint harcoló szervezetet is egyre inkább háttérbe szorították a szociális fórumok, amelyeket Bertinotti a „mozgalmak mozgalmának” tekintett. Bertinotti vezetésével a párt kétszer is szövetségre lépett a szociáldemokratákkal, támogatta őket, illetve részt vett a kormányukban.
  Cossutta és csapata némileg előre látta az események ilyen alakulását, és 1998-ban Olasz Kommunisták Pártja néven új pártot alapítottak. Ennek lett később meghatározó személyisége Oliviero Dibierto. Eleinte a döntés jónak bizonyult. A párt tagságának 40 százaléka ma is 35 évnél fiatalabb. 83 százalékuk szakszervezeti tag is, ami egyben jelzi, hogy itt magasabb a munkások aránya. A Bertinotti-féle megalkuvó politika az egyik döntő oka annak, hogy a dolgozói tömegek elfordultak a kommunistáktól. Ennek hatása alól a Diliberto-féle párt sem tudta kivonni magát.

NEM LÁTSZIK A MEGOLDÁS

Diliberto július 16-án felhívással fordult a kommunistákhoz: egyesüljön a Rifondazione és az Olasz Kommunisták Pártja, és ez a párt legyen a kommunista mozgalom megújításának alapja, illetve ez a párt vegye fel a harcot Berlusconi jobboldali kormányával. A múlt hét végén megkezdődött kongresszuson azt is kifejtették, hogy az új pártnak baloldalinak kell lennie, egyesítenie kell a kommunista erőket.
  Diliberto javaslatával szemben, illetve azzal párhuzamosan több más elképzelés is született. A Rifondazione kommunista erői egy elvileg új párt létrehozásának gondolatával álltak elő. Ez jelentené a gyökeres szakítást a múlttal, és a lehetőséget a mozgalom marxista-leninista megújulására. Ezzel láthatóan az a gond, hogy a tagság jelentős része még nem ismerte fel az új párt szükségességét.
  A kérdés a nagyobbik párt, a Rifondazione július végi kongresszusán dől el. A párt különböző politikai erői öt koncepciót (mozione) terjesztettek elő. A két meghatározó koncepció a korszerűsítés, a demokrácia, a megújítás jelszavával lényegében elveti a kommunista mozgalom minden eddigi tapasztalatát. Az első koncepció szerint maradjon a Rifondazione, de „szociális párt”, szociális blokk legyen, amely magában foglal mindenkit, aki a Berlusconi-kormány ellen fellép. A párt belső működésében pedig vitázó, feminista párt legyen. A második koncepció a baloldaliságot a szabadság eszméjével azonosítja, a pártot pedig feminista, környezetvédő, antimilitarista vitaszervezetnek kép­zeli. A kérdés az, hogy a kongresszuson a két vezető koncepció képviselői kiegyeznek-e egymással vagy szakítanak. Ha kiegyeznek, a Rifondazionét törölni lehet a kommunista pártok sorából. Ha szakítanak, mód nyílik a marxista erők határozottabb fellépésére. A párt tagságának kell megértenie, hogy a párt csak elvi marxista alapon maradhat kommunista párt. Minden más esetben végleg elveszíti munkás- és kommunista jellegét.