Cikkek
 

MUNKÁSPÁRT

 

KÁDÁRRA EMLÉKEZTEK MISKOLCON

Fülöp Józsefné a miskolciak előtt álló
feladatokra helyezte a hangsúlyt
 

Miskolc kommunistái hagyományt teremtettek. A tavalyi kiváló kezdeménye­zés folytatásaként idén is megrendezték a város központjában található tanácsköztársasági emlékműnél Kádár-megemlékezésüket.

Példájuk is bizonyítja: a helyi lehetőségeket kihasználva, némi szervezéssel és tenni akarással lehet politikai jelenlétet biztosítani.
  A hatalmas hőségben mintegy félszáz párttag, szimpatizáns, járókelő, és a helyi MEASZ képviselője vett részt a megemlékezésen. A helyi médiát az Észak-Magyarország és a miskolci televízió munkatársai képviselték.
  A rendezvény megnyitásaként a jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt, majd Giliczéné Komjáthy Andrea előadásában meghallgatták Kassák Lajos A gyász órájában című versét.
  A felszólalók közül elsőként Takács Tibor, a helyi pártszervezet tagja festett valósághű képet a rendszerváltás utáni Miskolc mindennapjairól. Hangsúlyozta az egykori szocialista iparváros és a mai Miskolc közötti óriási különbséget. Szólt a környékbeli bányák bezárásáról, a munkanélküliségről, a szegénységről és a helyi cigányság problémáiról is. Őszinte, világos szavai megértésre találtak nemcsak elvtársaink, hanem az utcán megálló érdeklődők között is.
  Gilicze Attila elnökségi tag felszólalásában a kádári életmű méltatásán túl kitért a napi politika kérdéseire és a párt előtt álló kihívásokra is.
  Fülöp Józsefné, a miskolci pártszervezet elnöke ünnepi beszédének első részében bemutatta Kádár János személyét, életútját, politikáját, majd a borsodi kommunisták aktuális feladatait ismertette.
  A megemlékezés befejezéseként Miskolc szívében több tucat torokból felhangzott az Internacionálé.
  A résztvevők az emlékműre felállított Kádár-kép előtt egy-egy szál virággal adóztak a legnagyobb magyar államférfi emlékének.
  Kora délután Fülöp Józsefné vezetésével a miskolci aktivisták felkeresték a Hősök Temetőjét, ahol virággal tisztelegtek Szabó Lajos ezredes sírjánál, és a helyi harcokban elesett szovjet hősök emlékművénél.

Vörös falak között

Megette az idő a Munkáspárt székházában levő helyiségek falait. A jó munkához pedig rend és tisztaság kell. Néhány ifjú kommunista lelkesen nekilátott kitakarítani és kifesteni a Front és a Nagy-Budapesti Régió-elnökség irodáit. Szabó Tamás, a Baloldali Front elnökeként sem volt rest ecsetet ragadni. Juhász Norbert Egerből utazott fel kétszer is, A Szabadságnak hozott új előfizetéseket, s ha itt volt, beállt ő is dolgozni. Farkas Mátyás Újpestről és Fogarasi Zsuzsanna budapesti alelnök is piros arccal dörzsölték a falat.
  A négyből egyik fal vörös, a többi fehér. A vörös falra kerülnek a marxizmus klasszikusainak és a mai magyar kommunista mozgalom vezetőinek a képei. Mindenki lelkesen és vidáman tette a dolgát, pedig a szekrények mögött meglepetés-omladozásokat is találtak. Igaz, kicsit többet kellett dolgozniuk, mint amire számítottak, de a végeredmény a meghatározó.
  Hamarosan kulturált, megújult, rendezett környezet várja az elvtársakat, kommunista forradalmi központhoz méltó díszlettel és jó hangulattal. Mindez természetesen a társadalmi munka gyümölcse. Ez a mi pártunk, a mi könyveink, a mi irodáink, a mi színeink – mindenkié. A mi feladatunk a rendbetétele és a megóvása is.
  Minden ócskaságot dobjatok ki - mondta Thürmer Gyula pártelnök és Karacs Magdi alelnök szinte ugyanabban az időben. Szemetet nem tárolunk, sem feleslegessé vált bútorokat. Kell a hely a mindennapi használatra alkalmas marxista-leninista könyveknek és a korszerű technikának.


KB-KÉPVISELŐK FIGYELEM!

A Munkáspárt életébe új színt vitt az a döntés, hogy minden választókerületben szervezzük meg a pártelnök látogatását. A korábbiaktól eltérően most mindenhova elmegyünk, oda is, ahol egyetlen tagunk sincs. Új módszereket próbálunk ki. Igyekezünk „felépíteni” a KB-képviselőinket, bevezetni őket a helyi politikába. Nézzük meg, hogy milyen sikerrel!

NINCSENEK CSODÁK:
TÖBBET KELL DOLGOZNI

A választókerületek mintegy felében már megvalósultak a látogatások. Vannak azonban lemaradásaink több megyében is. A második félévben ez pótolható, de csak nagyon precíz munkával. A héten a megyei elnökökkel megtörtént a látogatások pontosítása. Augusztus utolsó hetében újra kezdjük a munkát. Budapesten, Óbudán kell ilyen látogatást szerveznünk. Ezzel régóta kísérletez­tnünk, de eddig nem jött össze. Csongrád megyében nagy feladat vár az új megyei vezetésre. Augusztus végén Szeged a soros az elnöki látogatás szervezésében, de ősszel el kell jutni Makóra, Szentesre is, és végre újjá kell alakítani a pártot Hódmezővásárhelyen. A nyár végén tervezzük a pártelnök kaposvári látogatását is.
  Hol vannak gyenge pontok? Van, ahol egymásra mutogat a KB-képviselő és a megyei, helyi vezetés. Ez semmire nem vezet, együtt kell megoldani. Van, ahol a KB-képviselő kimarad mindenből, vagy azért, mert kihagyja a helyi szervezet, vagy azért, mert maga nem elég aktív. Minden KB-képviselőtől nagyobb aktivitást vár el a Központi Bizottság. Ahol nem akarnak dolgozni, a KB szeptemberben cserélni fog. „Holt lelkekkel” nem lehet dolgozni.
  Eredmény az is, hogy megtanultunk új módszereket. Kitanultuk a piaci munka szabályait. Rájöttünk, hogy a piacon szívesen fogadnak bennünket az emberek, lehet osztogatni A Szabadságot, a Balszemmel kötetet, sok emberrel lehet kapcsolatot teremteni. Megtanultuk használni a hangosbeszélőt. Sokkal több ember figyel ránk, jobban előkészítjük a személyes beszélgetéseket, tehát nem kell félni tőle.
  Eljutottunk a polgármesterekhez. KB-képviselőink közül sokan életükben először láttak polgármestert, először találkoztak a helyi politika vezetőivel. Ez nem túl jó dolog, de legalább elkezdtük, van mit folytatni. A legtöbb helyen nem zárkóznak el az önkormányzatok vezetői, sőt igénylik, hogy a Munkáspárt legyen jelen a helyi politikában. Az ilyen látogatások során megismerhetünk olyan embereket is, akik jobban ismerik a települést, mint mi, és jó tanácsokkal látnak el bennünket. Élni kell ezzel a lehetőséggel!

NEM ELÉG EGYSZER ELMENNI

A piac és az önkormányzat nem minden! – jegyezte meg Baranya megyei elnökünk a közelmúltban. Igaz! Ma még félünk bekopogni egy üzembe, pedig lehet. Jól sikerült üzemlátogatások voltak Szolnokon, Törökszentmiklóson, Tótkomlóson, Mosonmagyaróváron, Pásztón, Kisvárdán és sok más helyen. De ebből még sokkal többet is lehet. Tudományos kutatóintézetbe eljutottunk Martonvásáron és Kisvárdán, tehát errefele is mehetünk.
  A kórházakban is szívesen látnak bennünket, hiszen többnyire értik, hogy a Munkáspárt a kórházak megvédése mellett van. A közelmúltban jó látogatásra került sor Pásztón, Kőbányán, Kisvárdán, Edelényben. Az egri kórház megmentéséért vívott harcban sokan megismerték KB-képviselőnket, Juhász Norbertet. Miért ne tudnánk ugyanígy mozgósítani KB-képviselőinket Ózdon és Kazincbarcikán?
  Néhány helyen eljutottunk egyházi intézményekbe, találkozókra került sor a helyi plébánossal Pakson, Tamásiban, Polgáron. Ez szokatlan módszer, de sose feledjük: az ilyen látogatásoknak híre megy, az emberek odafigyelnek a szokatlan dolgokra.
  Mindenütt tapasztalni, hogy az elnöki látogatások egy időre feldobják a helyi aktivistáinkat. Többen részt vállalnak a szervezésben, érdeklődnek. Aztán a látogatás után csend. Ez nem jó! Vissza kell mennünk a színhelyekre, el kell mélyíteni a látogatás során létrejött kapcsolatokat, azaz aprópénzre kell váltani azt, amit az elnöki látogatáson elérünk. KB-képviselőnknek vissza kell menni Etyekre, Edelénybe, Kiskőrösre, Balmazújvárosba, és még nagyon sok más helyre. Innen tovább szinte állandó készültségre, folyamatos munkára van szükség. A Békés megyei pártvezetés most valami ilyesmit valósít meg.

MIT CSINÁLOK ÉN A MÁSODIK FÉLÉVBEN?

Minden KB-képviselőnek meg kell terveznie, hogy mit csinál augusztustól decemberig. Mely városokba, falvakba megy el? Frissítenie kell az ismeretségi listáját, hiszen választás bármikor lehet, és a kopogtatókat össze kell szednünk. Minden KB-képviselőtől elvárható, hogy legalább tíz új előfizetőt szerezzen A Szabadságnak. Ha ebben nem lépünk előre, nem csak A Szabadság kerül veszélybe. Nem lesz meg az a rokonszenvező kör, akik nélkül nem tudjuk a kopogtatócédulákat összegyűjteni. Akkor pedig hiába lesz történelmi esély, mi nem rúgunk labdába. Úgyhogy, igen tisztelt KB-képviselők, szedjük össze magunkat!

Csepelen a Munkáspárt nem ment nyári szabadságra, a XXI. kerületi kommunisták úgy döntöttek, hogy július-augusztusban is az utcán, az emberek között a helyük. Az apropót a zöldek népszavazási kezdeményezése jelenti, amelyet támogatásáról biztosított a Munkáspárt Központi Bizottsága is. A kérdés egyszerű: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?” Magyarán, meg akarjuk-e szüntetni, hogy a képviselő urak és asszonyok ellenőrizhetetlenül vegyenek fel bármennyi pénzt. Akárki áll meg a csepeliek pultjánál, érti, miről van szó. De ami sokkal fontosabb, látják, hogy a Munkáspárt mindig köztük van, meghallgatja a problémáikat, gondjaikat. Velük és értük van. Érdemes tanulnunk a csepeli kommunistáktól!


Kik a Központi Bizottság képviselői?

A KB-képviselők a Munkáspárt élharcosai. A Központi Bizottság a helyi pártszervek javaslata alapján a legjobbakból a legjobbakat választotta ki.

Hármas feladatuk van:

1.

Terjeszteni A Szabadságot, és minél több előfizetőt szerezni. Több előfizető, több megbízható politikai kapcsolat. Nehéz a napi munka, de könnyebb lesz a választás.
 

2.

Szervezni a párt politikai jelenlétét. Nekik kell tartani a kapcsolatot a helyi önkormányzatokkal, helyi politikai szervezetekkel. Nekik is részt kell venniük a pártelnök látogatásainak szervezésében.
 

3.

Ők lehetnek a Munkáspárt képviselő-jelöltjei az országgyűlési választásokon.