EGYESÜLNI VAGY NEM EGYESÜLNI A SZOCIÁLDEMOKRATÁKKAL?

Szamuely Tibor, Kun Béla és Landler Jenő
Emlékük megmarad.

 

November 24-én lesz 90 éve annak, hogy megalakult elődünk, a Kommunisták Magyarországi Pártja. 1919 márciusában világossá vált, hogy egy megoldás van: a polgári hatalom megdöntése, a Tanácsköztársaság kikiáltása.

KÉSZEN A FORRADALOMRA

A KMP második vonala 1919. március 23-ra hirdetett nagygyűlést a parlament elé. Amíg Kun Béla, Korvin Ottó és az első vonal többi szereplője eléggé közismert volt, kevesen tudtak a második vonalról. Pedig, amint az 1919 eleji események bizonyítják, mindig kell lennie második vonalnak. Rákos Ferenc visszaemlékezéseiből tudunk a II. Központi Bizottságról. Rákos ekkoriban 26 éves értelmiségi, a KMP egyik helyi szervezetének titkára volt. 1919-ben ő lett a Budapesti Forradalmi Törvényszék, a Katonai Forradalmi Törvényszék elnöke, majd a Vörös Őrség főparancsnoka. Egyike azoknak, akik megérték a szocializmust. 1963-ban temették el a Kerepesi temetőben.
  Rákos szerint a II. Központi Bizottság tagja volt Bólyai Ernő, Bolgár Elek, Fazekas vasesztergályos, Herkovics üvegmunkás, Hevesi Gyula, Hikádé Aladár, Illés Artúr, Lukács György, Rákos Ferenc és Székely Béla. Szamuely Tibor illegalitásban volt, de minden kérdésben konzultáltak vele. Lukács György visszaemlékezései szerint Guth Antal és Fiedler Rezső is tagok voltak.
  A második vonal kiterjedt a Vörös Újságra is. 1919 februárjában öttagú szerkesztőbizottságot hoztak létre. Tagjai Alpári Gyula, Bolgár Elek, Lukács György, Rákos Ferenc és Révai József. A lap nyomtatását átmenetileg Nagyváradra helyezték át, de március 15-től újra Pesten jelent meg. A Vörös Újság nem szünetelhetett.
  A II. Központi Bizottság munkáját Kun Béla irányította, akit más kommunistákkal együtt a csepeli Gyűjtőfogházba szállítottak át. A börtönbe még írógépet is becsempésztek, a munka folyamatos maradt. Borsányi György így ír erről: „Kun Bélának bonyolult kérdésekben kellett kimondania a döntő szót, orientálnia a párttagságot, hiszen bármily képzett és ügyes emberek is dolgoztak körülötte, az ő jóváhagyása nélkül nem született elvi kérdésekben döntés.”
  A szociáldemokrata kormány parlamenti vá­lasztásokkal akarta a helyzetet megoldani. Kun Béla és a KMP vezetése nem volt könnyű helyzetben: indulni vagy nem indulni. A vezetés úgy döntött, hogy a KMP nem vesz részt a választáson. Látták, hogy a pártnak néhány hónapos létezés után nincs meg a szükséges apparátusa ahhoz, hogy egy választási kampányt lebonyolítson. Nincs ilyen tapasztalata sem, nincsenek ilyen kádereik. Félő, hogy még a KMP-vel rokonszenvezők is a szociáldemokratákra szavaznának a biztos siker reményében, és a KMP egy 5-10 százalékos kis párt lenne. Döntöttek: bojkottálják a választásokat.

EGYESÜLNI VAGY NEM EGYESÜLNI
A SZOCIÁLDEMOKRATÁKKAL?

A szociáldemokrata pártban a körülmények hatására megerősödött a baloldal. Ide tartozott többek között Landler Jenő, Hamburger Jenő, Nyisztor Károly, Pogány Ernő és mások. A baloldal nem azt jelenti, hogy szerették a kommunistákat, hanem azt, hogy energikusan követelték a jobboldallal való le­szá­molást, a jobboldali főispánok leváltását, a nagytőke megfékezését. Az MSZDP baloldala nem osztozkodni akart a kommunistákkal, hanem maga akarta vezetni a forradalmat. Ugyanakkor ők is felismerték, hogy a kommunisták nélkül nem lehet a helyzetet rendezni. Az MSZDP baloldala elkezdett tárgyalni a kommunistákkal.
  Bogár Ignác, a nyomdászszakszervezet egyik vezetője az MSZDP baloldalának egyetértésével levelet írt Kunnak, amelyben kérte: a KMP fejtse ki, hogy milyen körülmények között hajlandó a KMP és az MSZDP egyesítésére és a Tanácsköztársaság kikiáltására.
  Kun Béla március 11-én válaszolt. A levél célja nem az, hogy a két párt egyesüljön. A KMP fel akarta gyorsítani a szociáldemokraták bomlását. Döntsenek, ne ingadozzanak, álljanak ide vagy oda! A levél másik célja, hogy megértesse a dolgozó tömegekkel: az áprilisra kitűzött választásoknak nincs értelmük, bojkottálni kell. A levél világossá teszi: minden együttműködés csak akkor lehetséges, ha az MSZDP kilép a burzsoá kormányból, elfogadja a munkáshatalom szükségességét. Egyesülni lehet, de kommunista alapon! Kun kifejti azt a reményét, hogy a munkásosztály egysége létrejön, akárcsak Oroszországban, „ahol – tévedések elkerülése végett megjegyzem – nem a bolsevikok helyezkedtek a mensevikek álláspontjára.”